A szerző szociológus

Rögtön három kérdés. Mennyi tulajdonítható mindebből a pártnak a még szokatlan ellenzéki szerepköröknek? Romlott vagy sem a magyar párt helyi konfliktuskezelő képessége? S végül, mekkora most a romániai magyar politikai elitek valódi játéktere, s mennyire sodródnak egyszerűen a bukaresti s budapesti eseményekkel?

Elvitték a bankot...

Ellenzékben. A romániai magyar elit több cikluson át volt kormánykoalíciók része, vagy támogatta őket közvetetten. Tavaly sem készült ellenzékbe vonulni. Úgy érezte, ha hozza megszokott formáját, akkor - mint mindig az utolsó években - valamilyen kormányzati pozíció jár majd neki. Mert az nem az aktuális parlamenti számtanból következik, hanem a román-magyar szimbolikus kiegyezés része (ahogy ezt Markó Béla írásaiban hangsúlyozta télen a pesti lapokban is).

A magyar választók, különösen a székely vidékeken, de nem csak ott, a románoknál könnyebben mozgósíthatók, a belső elégedetlenekkel sikerült megegyezni. Hát akkor mi baj lehet? Persze a román belpolitikában is kíméletlen az adok-kapok, s az átigazolások, akár csoportosan is, a normális játék részei. És egy kis párt következmények nélkül ott sem sértődhet meg.

A magyar elit azonban megsértődött, s mint méltatlant nem fogadta el az utolsó választások után neki kínált "kormánykoalíció kistestvére" státuszt. Az RMDSZ országos politikusainak s bukaresti szakértői elitjének személyesen e formula bizonyára visszalépésnek, talán megalázónak is tűnhetett. De láthatóan nem gondoltak arra, hogy ellenzékből kevésbé tudják azokat az embereiket a vidéki apparátusokban megvédeni, akiket jó egy évtized alatt sikerült pozíciókba ültetni, s szinte folyamatosan ott tartani. Mintha nem tudták volna, hogy Kelet-Közép-Európában általában, s persze otthon is káderügyekben, személyzeti politikákban mindenütt a "győztesek viszik a bankot".

Etnopolitikai megfontolások automatikusan csak nagyon keveseket védenek. Nem egy "magyart" neveztek ki korábban az adott helyre, s váltottak le esetleg most a "románok", hanem a korábbi kormánykoalíció embereit szorították hátrébb az államigazgatásban a mostani koalíció emberei. Ezen persze hatékonysági vagy modernizációs megfontolásokból joggal lehet háborogni. De csodálkozni? Az RMDSZ nyilvánosan meglepődött. Valójában talán az ellenzékbe vonuló országos vezetőket egyszerűen már nem is foglalkoztatták annyira a helyi elitek konkrét érdekei. Mintha Bukarestben valamelyest elfelejtették volna, hogy a romániai magyar politizálás elsősorban a terepen, egymástól jól elkülönülő helyi színpadokon zajlik.

Az országos és a helyi elitek, úgy tűnik, évek óta távolodtak egymástól. Az országos politikai színpad az oda bekerülők előtt mindeddig számukra ismeretlen új lehetőségeket, mozgástereket, forrásokat nyitott meg. Azok pedig, akik mindebből kimaradtak, lényegében élték tovább addigi életüket, még ha közben a két csapat tett is szolgálatokat egymásnak. A közben azért mégiscsak csordogáló magyarországi források itt elsősorban a kulturális szférának és a romániai elosztási hálózatokhoz hozzáférni képtelen helyi csoportoknak maradtak fontosak.

A helyiek és a bukaresti pozíciókban lévők eltérő világképei az utolsó években többször is megnyilvánultak, de a pártvezetés az ebből adódó ellentéteket valahogy kezelni tudta (vagy azt hitte, hogy tudja). Csakhogy a korábbi "bukarestiek" pozíciói a pártban most, hogy állami forrásosztó képességük lényegében megszűnt, valamelyest kétségtelenül megrendült. Puccsra ellenük persze, még nem került sor. De tőlük független csoportok miért ne kezdenének készülődni, ha nem is a hatalom átvételére, de legalább megosztására? S mert a helyi érdekcsoportoknak azért vannak lent osztható forrásaik is, most ők szükségszerűen erősebbek lesznek. A régiek persze ebből az új hátrányukból mélyebb és szélesebb körű bukaresti és budapesti kapcsolataik révén és az autonómiaretorika különböző változatainak napirenden tartásával valamennyit (talán sokat is) ledolgoztak, de a mérkőzés még nem fejeződött be.

A helyi erőközpontok felértékelődésének része, sőt magja a Székelyföld súlyának növekedése a romániai magyar politikában. Hiszen az önkormányzatokban és a helyi businesselitekben magyar csoportok csak ebben a térségben hihetik magukat meghatározó játékosoknak. Máshol nincs többségük, és természetszerűen osztozniuk kell a helyi forrásokon a románokkal. S végül is ezen a vidéken élnek a magyar politikai formációk mögé legkönnyebben és legegyszerűbben felsorakoztatható tömegek. Elvben a Székelyföldön kívül kétszer annyi munkába kerül, vagy kétszer bizonytalanabb egy magyar szavazat megszerzése, mint magában a régióban. Ezzel magyarázható a helyi székely politikusok új magabiztossága és újabban megnövekedett hangereje is.

Mindeközben két további probléma bukkan elő. Az első ideológiai. A székelyföldi élet logikájában a napi együttélés a román többséggel másodlagos. A románok nincsenek, vagy még alig vannak ott. Szinte magától értetődő program az elkülönülésnek, a magyar szigetnek a lehetőségekhez képest legkompaktabb fenntartása. Egyfajta szigetlét kiteljesítése. Csakhogy a többi romániai magyar nem lehet szigetlakó. Nekik az együttélés bonyolult kooperációs és versenyhelyzeteiben kell naponta eligazodniuk. Így azután őket a székely területi autonómia programjai szükségszerűen kevésbé mozgósítják.

A "belső anyaország"

A másik fejlettségi probléma. A Székelyföld a beruházásokat és az átlagos jövedelmeket tekintve közismerten a fejletlenebb romániai régiók közé tartozik, jóval elmaradva az átlagtól. A kialakult helyzetért részben bizonyára felelősek a korábbi román kormányok. De hát a Székelyföld a magyar időkben sem tartozott az akkori ország fejlettebb régiói közé. Egyébként a fontos, forgalmas utaktól, a fő vasútvonalaktól elzárt, kevés modern iparral rendelkező hegyvidékek máshol sem tartoznak országaik legfejlettebb régiói közé. Akkor sem, ha nyelvük a többség nyelve, s természetesen még kevésbé, ha nem az.

Hiszen ki telepítene (etnomagyar megfontolásokon túl) komoly ipart egy olyan térségbe, ahol vállalkozása jövőbeli alkalmazottainak nyelvi nehézségei lennének az ország többségi lakosaival érintkezvén, ami megnehezíti a cég befolyásának, hatórádiuszának növelését? Hallom, olvasom az újabb gondolatokat Székelyföldről mint a romániai magyarság "belső anyaországáról". A pátoszt értem. De honnan van és lesz ennek a területnek akkora gazdasági ereje, hogy ilyen szerepet komolyan fontolgathasson? S mert nincs, elitje egy része, a jelek szerint egyszerre egyre bizalmatlanabb és türelmetlenebb - nemcsak a "románokkal", hanem a magyar szórvánnyal és saját "bukaresti" politikusaival szemben is. Ennek a türelmetlenségnek lehetnek a tünetei és következményei a nyár folyamán lezajlott székely-roma összecsapások is, valamint a Jobbik forgalmazása "normális anyaországi" pártként.

Tudom, hogy a Jobbik retorikája sok ponton rímel a 1970-90-es évek némely romániai magyar önképére. De hát az akkori Romániában nem létezett modern politikai kultúra sem a román, sem a magyar oldalon. Az akkori mély kútból valóban nem lehetett finomabb kontúrokat látni. Így aztán mindenki mondta, amit mondott. De az esetleges, akár részleges viszszatérés ide felemésztené az utóbbi időszak mentális modernizációját.

Ha a fenti tényezők nyomán az RMDSZ egyre inkább székelyföldi párttá válik, márpedig ennek ma van valamilyen valószínűsége, akkor persze egyre kevésbé lesznek üzenetei nemcsak a többi kisebbségi magyar, vagy ahogyan újabban egyre többet hallom, a "szórvány" felé, hanem az ország, a román többség felé is. Ráadásul ebben a homogenizálódó magyar Székelyföld vízióból az ottani roma közösségek is kilógnak. S ha ma még csak félig, a jövőben egyre jobban.

Nem tudom, hogy mekkora lesz a román jelenlét egy olyan székelyföldi régióban, amelynek a határai esetleg nem esnek majd egybe a mostaniakkal. Hiszen bármennyi szó is esik az autonómiáról, senki sem tisztázta annak lehetséges, elképzelt, megálmodott határait. A mai székely megyékkel esne egybe a területe? Vagy az ötvenes évek Magyar Autonóm Tartományával? Oda kerülne a lassan meggyőzően román többségűvé váló Marosvásárhely, vagy mégsem? De akárhogy emelek ki románok lakta vidékeket, vagy csatoltatnék oda a "régi székely határon kívülről" magyar településeket, a romák ott maradnak, ahol ma is élnek. Mégpedig valószínűleg egyre többen lesznek és az asszimilációjuk egyre nehezebb lesz.

Már most látható, hogy nem a románok, hanem a romák miatt kap léket a színmagyar Székelyföld víziója. Akkor most erre mi a megoldás? A keményebb szavak vagy az erőszak nagyvonalú figyelmen kívül hagyása? Láttam felvételeket a csíki falvak roma részeiről az összecsapások után. A nyomok valamilyen soft pogromról tanúskodnak. Talán csak azért nem voltak emberáldozatok, mert a romák felmenekültek az erdőbe, s nem védték a kis tulajdonukat.

S ha végül a központi kormány, a "román rendőr" s a prefektus védi meg, s telepíti vissza a romákat a helyi magyar többségekkel és önkormányzati vezetőkkel szemben a falvakba - márpedig most ez történik -, akkor a roma integráció ottani magyar forgatókönyveinek sok esélyt nem jósolok. A romák kulturális integrációja egyébként a Székelyföldön hagyományosan működött. Elakadását nem "román üzelmekkel", hanem a roma népesség számának emelkedése mellett mindenekelőtt a Székelyföld modernizációs potenciáljának kimerülésével magyaráznám. Fogynak azok a belső erőforrások, amelyeket itt hasznosítani lehetne.

Vissza a kormányba

S mindezt keresztbe metszi két taktikai kérdés, mely az RMDSZ esetében fölmerül. A helyiek és az országos játékosok között folyó játszmát - ha elfogadjuk, hogy itt valóban két különböző csapatról van és még hosszabb ideig lesz szó - a mindenkori kormánypozíciók határozzák meg. Az országos elit akkor érezheti magát biztonságban, akkor lesz megint sikeres, ha ismét kormányon van. Hiszen akkor ismét tud osztani, kínálhat pozíciókat, előmenetelt.

Tehát, hogy a helyiek ne váltsák le őket előbb-utóbb, minél gyorsabban ismét kormányra kellene kerülniük valahogy. Persze, reménykedhetnek abban, hogy a mostani koalíciót a belső feszültségei szétfeszítik, de ezekre a folyamatokra az RMDSZ-nek hatása nincsen. Konkrét programpontokhoz kötött csábítási lehetőségei minimálisak. Az egyedüli politikus, aki a szociáldemokratákat, az RMDSZ pillanatnyilag meghatározó ellenfeleit, elvben legalább is ki tudná lökni a koalícióból, az az államelnök: Basescu. Nem biztos, hogy megteszi, és, ha mégis, biztos, hogy nem akkor, amikor a magyarok szeretnék. De a korábbi kormányzati elitnek más reménysége nem maradt.

Persze ők is tudják, hogy menynyire megbízhatatlan Basescu, és azt is, hogy az magát macskának, őket pedig egérnek hiszi. De el kell fogadniuk ezt a játékot, mert más játékot nem kínálnak nekik. A jelenlegi elnök mandátumának meghosszabbítása feltehetően komolyan megrongálja majd a román parlamenti demokráciát, és ehhez most, úgy látszik, hogy kényszerből és fintorogva ugyan, kivárva és egy kicsit riszálva magát, de az RMDSZ is asszisztálni fog. Ez jó lesz talán (bár egyáltalán nem magától értetődően) a magyar elit egy részének, de garantáltan rossz a román demokráciának. És így aztán egy kicsit később rossz lesz a magyar elit egészének is.

S végül mindezt átszínezi a kikerülhetetlenül közeledő utódlás kérdése. Ez a kérdés pedig bizonyára a székelyek és a többiek, illetve a helyiek, és az országos kormányzati ügyekben utazók közötti küzdelemben dől majd el. A központi hatalommal játszó csapatnak már csak ezért sem mindegy, hogy elég hamar visszakerül-e az osztogató pozíciókba. Hiszen, ha ott van, a párt éléről is nehezebb félrelökni.

S itt kerülnek a képbe ismét a budapesti politikusok. Akik szinte egy évtizede már csak mellékszereplők voltak. Médialehetőségeik még lehettek, de a Romániában megszerezhető és elosztható forrásokhoz képest nekik csak különleges területeken (magánegyetemek, média, kulturális kezdeményezések) lehetett kiemelt szerepük.

Ha az RMDSZ elit kormányközelben lenne, és ha közben nem közeledne valamilyen generációváltás a mozgalmon/párton belül, tulajdonképpen a szimbolikus akciókon kívül érdektelenek maradnának a magyarországiak. De ellenzékben, amikor a helyiek és/vagy fiatalok törekednek fölfelé, az ő pozícióik felé, a magyarországi politikusok támogatása, az általuk adható kisebb lökés is sokat érhet. Így a magyarországi támogatás a következő hónapokban mind az elbizonytalanodó RMDSZ elit, mind az ambiciózus, ámbár nagy ügyekben tájékozatlan helyi érdekcsoportok számára felértékelődik.

S mert Pestről most és a belátható jövőben a komoly aktorok közül csak a Fideszt érdekli ez a mérkőzés, szimbolikusan az ő értékeinek kell megfelelni. Nem kell azt gondolni, de kell olyanokat mondani, ami a nemzeti jobboldalnak Magyarországon tetszeni fog. Ráadásul Erdélyből nézve a Fidesz és a Jobbik szorosabban összetartozik, mint ahogyan ezt most ők magukról Budapesten hirdetik. Így azután, ha konkrét romániai helyszíneken az ott megjelenő magyar politikusok majd mondanak néhány kemény "nemzeti" mondatot, az itteni jobboldali pártkötődések közötti különbségek másodlagosaknak tűnhetnek.

A modell persze egészében nem új. Már a Biblia hősei között is voltak, akik az elsőszülöttségüket egy tál lencséért eladták. Miért ne kockáztatnának akkor egy kicsit egy közép-európai etnopárt jelesei is?