A szerző újságíró

Nincs jobb időtöltés annál, mint a Karancs lábánál, Görbeországban, a kertben, szalmakalapban, mezítláb olvasni K. újabb történeteit, azaz Kőszeg Ferenc mikszáthi adomáit arról, hogy hogyan is volt az, amikor Fodor Gábor - Magyar Bálint szavaival: "a politika kishercege" - 1993-ban kilépett a jobbra tájékozódó Fideszből, és hamarosan az SZDSZ listájának második helyén találta magát (Az SZDSZ hercegei, július 22.). Vagy azt, hogy miért volt tragédia Tölgyessy Péter elképzelése a patriótább és az egyházakhoz közelebb álló SZDSZ-ről, és miért bohózat, ha Retkes Attila "kibontja" Tölgyessy eme fél mondatát.

Ám abban sajnos nem értek egyet Kőszeggel, hogy mindenért az 1994-es koalíció okolható. (Ha jól értem, az anekdoták ezt hivatottak illusztrálni.) A Tocsik-ügyet, ami az SZDSZ-szavazók felének-kétharmadának elvesztésével járt, például el lehetett volna kerülni a koalícióban is. És ha már megtörtént a baj - egyetlen párt sincs beoltva korrupció ellen -, akkor lehetett volna reagálni rá európai módon is: a felelősöknek az élvonalból történő visszavonásával vagy a pártból való eltávolításával.

Eörsi István "elmagyarbálintosodásnak" nevezte az SZDSZ romlásának folyamatát: "Az elmagyarbálintosodás első stációja a Tocsik-ügy volt, és ennek párton belüli kezelése" - írta az Élet és Irodalom 2002. augusztus 23-i számában. Én is innen, nem pedig a koalíciókötéstől számítom a párt válságának a kezdetét.

Az SZDSZ-ben nem alakult ki a korrupciógyanús ügyek kezelésének a kultúrája. Nem a korrupt politikusok kerültek karanténba, esetleg párton kívülre, hanem a kompromittálódott pártot rekesztette ki magából fokozatosan a liberális közvélemény. A Tocsik-ügyben néhány ÁPV Rt.-tagot ugyan magánokirat-hamisításért elmarasztalt a bíróság, de - Pető Ivánnak az elnökségről való lemondása ellenére - személyre szabott politikai felelősséget senki sem vállalt, ilyesmit nem állapított meg a párt sem. Ezt nevezem én az SZDSZ szerzett immunhiányának: a korrupcióval szembeni ellenálló képesség gyengeségét.

Érthető, hogy Magyar Bálint és Pető Iván támadja leghevesebben az új elnököt a korrupció felszámolását ígérő kijelentéseiért és bocsánatkéréséért, konkrétumokat követelve tőle. Büntetőjogilag bizonyíthatatlan ügyekről persze Retkes jogi következmények nélkül nem nyilatkozhat. Ezért is beszél a korrupció gyanúja helyett a gyanú "árnyékáról", megemlítve a VII. kerületi önkormányzat büntetőüggyé vált ingatlanbotrányait és azt, hogy a bécsi lapok szerint egy a Strabag által is támogatott alapítvány támogatást nyújtott a "Blumen", azaz a virágok és a "Vögel", tehát a madarak részére.

A Tocsik-ügy elkenésének a párton belül is káros következményei voltak. Például emiatt nem léphetett ki az SZDSZ a koalícióból akkor sem, amikor a kormányzás kiüresedett, és már nem lehetett számítani további érdemi, rendszerváltó reformokra. Az SZDSZ informális vezetése - Magyar, Pető és Kuncze - körkörös védelemre rendezkedett be. Egy alapszabály-módosítás következtében az országos tanács hosszú időre gittegyletté vált. Minimálisra korlátozódott a párton belüli horizontális információáramlás, kis híján megszűnt a szabad demokrata közösség, a mozgalom. Az SZDSZ vezetése pedig "civilizatorikus", a művelt középosztályt kedvezményező ötletekkel (diplomás minimálbér, Sulinet Expressz) igyekezett legitimálni önmagát, és kihúzni a pártot a süllyesztőből. Sikertelenül. Bauer Tamás többször bírálta a pártvezetést olyan MSZP-s kezdeményezések támogatásáért, amilyenek például Medgyessy Péter száznapos programjai voltak (melyeket a Fidesz is támogatott, és amelyek katasztrofális állapotba sodorták az ország költségvetését). Bírálta nemcsak az MSZP, hanem az SZDSZ elvtelen, antiliberális kezdeményezéseit is. Egy cikkében javaslatot tett arra, hogy a párt egyoldalúan mondjon le az illegális párt- és kampányfinanszírozás eszközeiről, és készítsen tételes kampányszámlát. Az SZDSZ vezetői nem reagáltak Bauer javaslataira, viszont fokozatosan kiszorították őt a párt élvonalából és végül a pártból is.

Külön kérdés a Sulinet Expressz egyik fő kedvezményezettjének, Kóka Jánosnak a felbukkanása az SZDSZ miniszterei között, majd a párt és a frakció vezetésében. Kóka az egészségügyi reform felmondása, Horváth Ágnes leváltása után, a küldöttgyűlés előzetes jóváhagyása nélkül olyan helyzetbe kormányozta a pártot és a frakciót, amelyben a liberálisok már nem élhetnek a koalíciós egyeztetés lehetőségeivel, de mégis vállalniuk kell az MSZP kormányzásának a felelősségét. Jól mutatta ezt a liberális ésszel elfogadhatatlan vagyonadó megszavazása a parlamentben. Ezért fordult szembe Kókával a Retkes Attilát megválasztó küldöttgyűlésen a nagy többség.

"Jobb állva meghalni, mint térden állva élni" - idéztem a cikk mottójában. A Szabad Demokraták Szövetsége most, Retkes Attila vezetésével saját korábbi hibáinak és bűneinek felszámolásáért, mondhatni, a lelki üdvösségéért küzd.

Ám nem vitás, hogy az SZDSZ új, nagy többséggel megválasztott elnökének első nyilatkozataiban bőven voltak szerencsétlen, korrekcióra és magyarázatra szoruló mondatok. Az új pártelnök rosszul tette, hogy magára, azaz az SZDSZ-re "húzta" a nemzetietlenség vádját. Az SZDSZ - a jobboldal hazugságaival ellentétben - mindig kiállt a magyarság történeti-kulturális összetartozása és a kisebbségi közösségi jogok mellett. A kettős állampolgárság követelése pedig, amelyet állítólag Retkes is megszavazott, már 2004-ben is bóvli pártkampány volt - műtűz a műkandallóban -, aminek semmi köze a határon túli magyarok iránt érzett felelősséghez.

A pártelnök bírálta a párt "neoliberális" képviselőit. Bárkire is gondolt, az SZDSZ nem lehet antikapitalista párt, és ha az elnök antikapitalista húrokat fog pengetni, rosszul teszi. Az SZDSZ gazdaságpolitikája jobboldalibb, mint bármely mai ellenzéki párté, szociálpolitikája viszont baloldalibb, mint az MSZP-é. Ezen nem lehet változtatni, a "szabadság és szolidaritás" kettőssége nélkül nem is képzelhető el az SZDSZ.

Az új elnök az SZDSZ "zöld" identitását is számon kérte - helytelenül. A zöldpártok tipikusan antiliberálisak és piac-, azaz gazdaságellenesek. (Noha persze az SZDSZ-nek vannak "zöld" hagyományai, és Fodor Gábor környezetvédő minisztersége nagyon is sikeres volt, ezekre hiteles zöldstratégia építhető egy balliberális pártban is.)

Ami a párt romaintegrációs politikáját illeti, abban is lehetségesek és szükségesek változások, de az SZDSZ ma is a romaemancipáció és -integráció legelső szószólója, és ettől a tulajdonságától, ha akarna, sem tudna megszabadulni.

Retkes Attila tehát felesleges frontokat nyitott, nem kell őt ebben támogatni. A hibás kijelentések pontosíthatók és pontosítandók (egy részüket az elnök már óvatosan korrigálta is). Retkes augusztus végére ígérte a párt új stratégiájának kialakítását - ezzel remélhetőleg pont kerül majd az elméletinek tetsző, de kisebbfajta viharokat keltő viták végére. Retkes Attila azért nyerte el a helyi szabad demokrata szervezetek küldötteinek a támogatását, mert két fontos kérdésben, a korrupció és az elvszerű, a gyakorlatban is liberális (és a gyakorlatban is baloldali!) politizálás ügyében 180 fokos fordulatot ígért. És ez nem is kevés, csak legyen hozzá elég - jövő.