A II. kerületi önkormányzat közel 600 bérlakással rendelkezik, amelyek közül évente csupán 5-10 válik szabaddá. A gyakran teljesen lelakott ingatlanok felújítására, a lakhatás körülményeinek újbóli biztosítására évente 35-50 millió forintot fordítunk. 2001 óta - a szociális bérlakások korlátozott száma miatt - a megüresedett ingatlanokat kizárólag pályázati formában ítéljük oda a rászoruló, de rendezett életvitelt folytató családoknak.

A Lencsés Károly írásában szereplő - az ingatlanban jogcím nélkül lakó - házaspár négy és fél éve, 2004. december 16-án jegyzőkönyvbe foglalt nyilatkozatban vállalta, hogy a lakást visszaadja az önkormányzatnak. A határidőt - méltányossági alapon - a képviselő-testület többször meghosszabbította, míg végül 2005 szeptemberében úgy döntött, hogy a családnak a kerületen belül más bérleményt biztosít. A megüresedett ingatlanok véges száma és a különböző jogcímeken keletkezett elhelyezési kötelezettségek végül nem tették lehetővé, hogy az önkormányzat a képviselő-testület döntését végrehajtsa. A testület emiatt 2008-ban eredeti határozatát módosította és felajánlotta a házaspárnak: kössenek bérleti szerződést és maradjanak az általuk lakott házrészben, de ezt a lehetőséget nem fogadták el.

L. K. cikke nyomán érdemes végiggondolni: hol kezdődik a házaspár felelőssége? Az önkormányzat ugyanis méltányossági alapon évek óta elnézi, hogy az ingatlanban éljenek. Azt is érdemes számba venni - mérlegelve az önkormányzat döntését -, hogy egy-egy ilyen esetben jogkövető családok kerülnek hátrányba a jogcím nélkül beköltözőkkel szemben, hiszen a II. kerületben a megüresedő szociális bérlakásokra tízszeres a túljelentkezés.
Dr. Szalai Tibor
jegyző

A cikk megjelenése előtt tájékoztatást szerettem volna kérni a II. kerületi önkormányzattól is, ám a jegyzői irodán csak annyit közöltek: folyamatban levő ügyről nem nyilatkoznak. Így a képviselő-testületi ülések nyilvános jegyzőkönyveire és határozataira, illetve az ügyvéd által elmondottakra hagyatkozhattam. A teljes körű tájékoztatás érdekében bizonyára szerencsésebb lett volna, ha megkeresésemre érdemi választ kapok. Egyébként kár, hogy Szalai Tibor jegyző a reflexiójában arra már nem utal, hogy a házaspárnak felajánlott bérleti szerződés csupán az ingatlan értékesítéséig, de legfeljebb 2013 márciusáig szólt. Az eset bemutatásával mellesleg nem elsősorban a II. kerületi önkormányzat eljárását kívántam minősíteni, hanem a konkrét ügyön keresztül egy súlyos anomáliára igyekeztem felhívni a figyelmet. Január óta ugyanis nem működnek a közigazgatási hivatalok, így lehetetlenné vált a helyhatóságok működésének törvényességi ellenőrzése - és a nem létező hivataloknál a személyüket érintő önkormányzati határozatokat a polgárok sem támadhatják meg.
Lencsés Károly