A német FDP:

Ez a párt a története során talán éppen a Kohl-korszak lezárultakor került a legsúlyosabb helyzetbe, amikor a CDU melletti másfél évtizedes kormányzás végére teljesen felmorzsolódott a profilja. A túlzott kormányzati lojalitás miatt az FDP kis koalíciós "fiókpárttá" alakult át, amelynek programja idővel egyetlen üzenetre, Kohl hatalomban tartására szűkült. Az 1998-as választásokat az uniópártok szavazóinak kölcsönszavazataival éppen csak abszolváló szabad demokraták stratégiai zsákutcában találták magukat. Választói elfordultak a párttól, amely hosszú évtizedek után ismét ellenzéki párttá válva, hosszú évekig perspektíva nélkül politizált.

Az építkezés első eredményei csak az ezredforduló után jelentkeztek, az FDP ekkor mozdult el a bejutási küszöböt jelentő 5 százalék közeléből, s ekkoriban került sor vezetőváltásra is: a párt irányítását a korábbi frakcióvezető, Guido Westerwelle vette át, aki erőteljesen gazdaság-, és oktatáspolitikai irányba fordította a pártot. A szabad demokraták a piaci liberalizmus markáns hirdetésén kívül a klasszikus szabadelvű témákat is napirenden tartják, míg a korábban erősebb nemzeti szárny elhalványult a párton belül.

Az ideológiai kiutat az önállóságukhoz való ragaszkodásban találták meg, ma már "független alternatívaként" - több mint 10 százalékos támogatottság mellett - ugyanakkora elszántsággal támadják mindkét nagyobb párt politikáját.

A hagyományosan nemcsak a fővárosi értelmiség szavazataira koncentráló FDP fellegvárait jellemzően a Rajna-, illetve a Neckar- és Taunus-menti területek alkotják. Ez izgalmas orientáció, hiszen az SZDSZ küldöttgyűlésén éppen azért (is) gyakorolt önkritikát az új pártelnök, mert a párt képtelen volt megszólítani a vidéki Magyarországot.

Érdekes összevetésre ad alkalmat tehát a német és a magyar liberális párt karaktere között az a lista, amelyet az FDP állított össze a Kohl-korszak után:

- a politikai versenyben egyenlő távolságot tartó pozíció felvétele;

- a liberális közvélemény politikai becsatornázása, s ezáltal liberális tömb kiépítése a két néppárt között;

- a kölcsönszavazatok leépítése, saját, egységes választói potenciál kialakítása;

- hiteles "(csúcs)politikusok" előtérbe helyezése;

- néhány jól kidolgozott szakpolitika határozott képviselete, ezek erős kommunikálása;

- "szavahihető" liberalizmus, azaz értékalapú, de gyakorlatias, következetes politizálás;

- nyitás a vidék felé, a társadalmi beágyazottság erősítése.

Nem nehéz észrevennünk a hasonlóságokat a Retkes-féle új orientáció főbb pontjai és a fentiek között, de fontos megjegyeznünk: a német liberális párt az újrapozícionálást valódi ellenzéki pártként hajtotta végre, amikor hosszú kormányzati szerep után kikerült a kormánykoalícióból. Ennek a tudatos politizálásnak köszönheti az FDP, hogy ma a nagykoalíciós kormány parlamenti ellenzékének legerősebb tagja, melynek az őszi választások után ismét komoly esélye van a konzervatív uniópártokkal közös kormányalakításra.

A brit liberális demokraták:

A brit liberális párt (LBD) Nagy-Britannia politikai életének komoly hagyományokkal rendelkező, egyre nagyobb súllyal bíró szereplője, mely ugyan a két nagyobb pártot felülreprezentáló választási rendszer foglya, de megkerülhetetlen politikai tényező. Sőt az egy hónapja lezajlott helyhatósági választásokon a Munkáspártot megelőzve a konzervatívok mögött a második erővé lépett elő.

Ez az eredmény az itthoni liberalizmusból hosszú ideje hiányzó "populáris" (nem populista!) irányvonalnak köszönhető. A jelző azt jelenti, hogy a liberálisok a társadalom széles rétegeit kívánják politikájuknak megnyerni, s nemcsak egy-egy szűk (értelmiségi) kört szólítanak meg egyfajta "politikai szubkultúraként". Nem tekintik ördögtől valónak a "népre", "az emberek érdekeire" történő hivatkozást. Az LBD esetében a közvélemény felé sikeresen kommunikálható politikai jelszavakról, a mindennapi igényekre választ adó, gyakorlatias szakpolitikákról beszélhetünk (itt is utalhatunk Retkes Attila "gyakorlatias liberalizmus" jelszavára), amelyek amellett, hogy szorosan kapcsolódnak a liberalizmus értékrendjéhez, népszerűségükben fel tudnak nőni a "két nagy" politikája mellé. A centrista pozíciót elfoglaló liberálisok ugyan több szakpolitikájukban fogalmaznak meg markáns véleményt (egészségügy, oktatás, infrastruktúra, külpolitika), de még ezeknél is határozottabb álláspontot képviselnek a közbiztonság, illetve a környezetvédelem kérdésében.

A "Power to the People" stratégia mentén a politikai döntések meghozatalában nagymértékben támaszkodnának a "tömegek bölcsességére", azaz erősítenék a népszavazás intézményét, és új csatornákat nyitnának a politika és a társadalom között. Európa sikeres liberális pártjaihoz hasonlóan a brit LBD sem csupán a főváros választóira koncentrál, ezt az is mutatja, hogy éppen a délnyugati kisvárosokban örvend a legnagyobb támogatottságnak.

A párt növekvő népszerűségének okait a következőképpen foglalhatjuk össze:

- a liberális alternatíva "kitalálása" a nagy pártok politikájával szemben;

- a "zárvány-politizálás", azaz a liberalizmus antipoluláris-értelmiségi értelmezése helyett össztársadalmi nyitás;

- a vidék megszólítása;

- a valós társadalmi igények megválaszolása;

- a nagyobb pártokéival versenyképes szakpolitikai programok, jelszavak;

- "zöld nyitás", a környezetvédelem témakörének felvállalása.

Az SZDSZ a brit liberálisok kínálatából is sok mindent importált újonnan "talált" jelszavai közé. Csakhogy a két nagy múltú demokráciában ezek az értékek hosszú idő alatt szervesültek a liberális pártpolitikában, és ott senki számára nem okoznak gondot. Magyarországon azonban a liberális pártpolitika elmúlt húsz éve javarészt más értékekről szólt, ezért nálunk nem evidens az, ami Németországban és Nagy-Britanniában. A magyar liberalizmus minden volt, csak nem populáris az elmúlt két évtizedben, vagy inkább: populáris utoljára 1989-90-ben volt. Az egyik leghúsbavágóbb kérdés tehát, hogy egyáltalán populárissá tehető-e egy olyan párt, amely a liberális politikát lassan két évtizede a makrogazdaságra, saját szerepét pedig az MSZP kormányzati társutasként való kiegészítésére szűkítette.

A hazai liberálisok másod- és harmadvonalának lázadói a sikeres külföldi mintákat akarják adaptálni, de a magyar pártpolitikai liberalizmus első vonala nem ezekhez a mintákhoz szokott. De lehet-e az első vonal nélkül mintákat követni? A választ - úgy gondoljuk - csak egy (a német FDP-éhez és a brit liberálisokéhoz hasonló) "tiszta" ellenzéki periódus adhatja meg, s ez, meglehet, olyannyira "tiszta" lesz, hogy nem is lesz parlamenti.

Csizmadia Ervin a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója

Gyene István a Méltányosság Politikaelemző Központ munkatársa