Lemondás - másodszor

Az idősebbek még emlékeznek arra a szép pillanatra, amikor Fodor Gábor 1993 decemberében, miután elvesztette az Orbán Viktorral vívott csatáját, kilépett a Fideszből, és egyúttal lemondott a képviselői mandátumáról. Magyar Bálint ekkor nevezte Fodort a politikai etika hercegének. Az SZDSZ akkor még nagy, sőt ígéretes párt volt, így a politikusi sziporkát nem fogadta akkora röhögőkórus, mint Kóka pannon pumáját. Pedig nem volt nehéz átlátni, hogy - tekintettel a közelgő választásokra - a fennkölt lemondás csak előjátéka a nagy belépésnek. Magyar Bálint az SZDSZ Országos Tanácsa (OT) ülésén diadalmasan jelentette be, hogy az SZDSZ népszerű új tagja a választáson a párt országos listájának a második helyére kerül. Néhány alapszabálymolynak eszébe jutott ugyan, hogy ezt a döntést az OT-nak kellett volna meghoznia, hisz épp az előző ülésen folyt késhegyig menő csata a befutóhelyekért. Némelyeknek az is eszébe jutott, vajon bölcs dolog-e ennyire nagyoskodni egy szövetséges párt elhappolt frontemberével. De a halleluja, hogy egy valóságos herceg került a listára, elnyelte a morgolódók nyammogását.

Fodor mostani, második lemondásának kisebb a füstje, de nagyobb a tétje: korántsem biztos, sőt, inkább kevéssé valószínű, hogy ebből a lemondásból van még visszaút a politikába.

Sorskérdések

Micsoda drámai percek voltak, amikor 1991 novemberében, Tölgyessy Péter elnökké választása után az addigi ügyvivők, a párt nagyjai sorra elhárították a jelölést a megválasztandó testületbe. A küldöttek, akik az előbb még lelkesen ünnepelték az új elnököt, leforrázva hallgatták a kattogó "nem"-eket, és csalódottan vették tudomásul, milyen szerény, színtelen társaság veszi körül Tölgyessyt. Pedig mindenki tudhatta volna, hogy ez fog következni, amikor Pető Iván előterjesztette a javaslatot, hogy az elnök megválasztása - megfordítva a korábbi gyakorlatot - előzze meg az ügyvivők megválasztását. Mindenki tudhatta volna, mégsem hitte el senki, hogy a párt vezetői nyomban háborút indítanak a többségi akarattal megválasztott új elnök ellen. Most részben ugyanazok, akik tizennyolc éve zsinórban kiabálták be a "nem"-et, ugyanúgy gleichschaltolva (vö.: egységbe forrva) kiáltják, hogy kilépnek a pártból. Pedig már senki sem tudta, hogy még a tagjai.

Elnökké választása előtt Tölgyessynek volt egy híressé-hírhedtté vált kijelentése: az SZDSZ-nek patriótább párttá kell válnia, és szót kell értenie az egyházakkal. Ennél nagyobb szívességet nem is tehetett volna ellenfeleinek, akik addig nemigen találtak fogást rajta, nem tudták az SZDSZ belső közvéleménye és a szélesebb közvélemény előtt meggyőző módon igazolni, miért lenne katasztrófa Tölgyessy elnökké választása. Tölgyessy szerint tehát az SZDSZ nem elég patrióta és egyházellenes. De hiszen ezek az SZDSZ acsargó ellenségeinek a vádjai. Tölgyessy velük ért egyet? A hazafiatlanság jó százhúsz éve az antiszemitizmus kódszava.

Innen aztán szabadon szárnyalhat a képzelet...

Első elnöki beszédében Retkes Attila kibontotta Tölgyessy fél mondatát. Csakhogy egy parlamenti párt vonatkozásában a patriotizmus kontra nemzetietlenség kérdése, minél inkább kibontják, annál értelmetlenebb lesz.

Az SZDSZ nem foglalkozott kellő súllyal a magyarság sorskérdéseivel. Ez a sorskérdések szó (eredetiben: Schicksalsfragen) nagyon jól mutat egy Németh László-kötet borítóján, de jó lenne tudni, politikai programként vajon mit is jelent. Eörsi István egy jobboldali tévébeszélgetés kötekedő kérdésére azt felelte, nehezen tud súlyosabb magyar sorskérdést elgondolni, mint ötszázezer magyar állampolgár meggyilkolását 1944-ben. A mai Magyarországon aligha van vészterhesebb sorskérdés, mint a cigány kisebbséggel szemben gyakorolt, reálisan létező apartheid.

Az minősül hazafiatlanságnak, hogy az SZDSZ nem vett részt olyan reklámakciókban, mint a korona ide-oda hurcibálása Esztergomba és vissza? Vagy hogy ellenezte Orbán Viktor törekvését, hogy belpolitikai konfliktusait exportálja Erdélybe? Nemzeti szövegeléssel a jobboldalt Retkes Attila nem fogja se megnyerni, se kiengesztelni. "Az álpártocska olyan, mint az új elnöke. Retkes" - kommentálta az elnöki beszédet a Magyar Hírlapban egy Dippold Pál nevű személy. Ugyanő bértollnok álíróknak nevezte Kertészt, Nádast, Esterházyt. Kölcseyt, Adyt miért hagyta ki a sorból? Az előbbi azt írta, a magyarság megérdemli, hogy eltűnjön a négy folyam partjáról. Az utóbbi pedig azt, hogy "Nekünk Mohács kell".

Szakrális tilalom

De akkor mi a baj Harasztiék kilépésével? Ha a kilépést az erkölcsi felháborodás motiválta, miért éppen most jött el az ideje? Hiszen az ok megvolt rá akár már a Tocsik-ügy idején. Vagy amikor az SZDSZ - Kis János intése ellenére - nem ragaszkodott Medgyessy Péter lemondásához, holott kiderült, a miniszterelnök eltagadta választói elől állambiztonsági múltját. Vagy amikor 2006 őszén SZDSZ-vezetők védelmükbe vették a rendőri brutalitást, visszamenőleg hiteltelenítve ezzel a párt emberi jogi elkötelezettségét. Amikor Kuncze nyeglén gúnyolódott Révész Máriusz sérülésein, és akkor sem kért tőle bocsánatot, amikor a képviselőt bántalmazó rendőrök ellen megkezdődött a büntetőeljárás.

Úgy tetszik, hogy a kilépéseknek nem a sorskérdések emlegetése, nem is Retkes Attila stílusa, azaz nem az erkölcsi felháborodás volt az indítéka, hanem inkább az új elnök kritikus visszapillantása az SZDSZ történetére. Retkes Attila szerint az SZDSZ hibasorozata az 1994-es koalíciókötéssel, a Horn-kormány támogatásával kezdődött. Manapság az SZDSZ-ben - a vezetők körében is - többé-kevésbé elfogadott álláspont, hogy Bokros menesztése, illetve a Tocsik-ügy kirobbanása után, 1996 őszén ki kellett volna lépni a koalícióból.

Az 1994-es koalíciókötés bírálata azonban még mindig szakrális tilalom alatt áll. A bírálat ugyanis azt jelenti, hogy Tölgyessynek volt igaza. Elnöki kampánya idején, 2000-ben, Demszky megpróbálkozott Tölgyessy rehabilitálásával. A hagyományos liberális elit falanxa nyomban felsorakozott ellene is. Pedig Demszkyre azért mégsem lehetett azt mondani, hogy semmi köze az SZDSZ múltjához és szelleméhez. A hirtelen kilépések mögött nem annyira az erkölcsi felháborodás, inkább Magyar Bálint töretlen erélye áll.

Kinek a frakciója?

Az SZDSZ képviselői közül a küldöttgyűlésen nem volt jelen Eörsi Mátyás, Molnár Lajos, Sándor Klára, Világosi Gábor, továbbá három hajdani pártelnök, Kuncze, Pető és Magyar Bálint. A triumvirátus már a párt alapításának huszadik évfordulója alkalmából rendezett ünnepségre sem ment el. Egy ünnepségre nem elmenni, jelképes gesztus. Az országgyűlési képviselő ellenben az SZDSZ alapszabálya szerint a küldöttgyűlés teljes jogú tagja. Ha a küldött nem megy el a küldöttgyűlésre, etikai vétséget követ el. Arra semmiképpen nincs joga, hogy utólag fikázza a határozatot, amely ellen a helyszínen nem emelt szót.

Kisgazdák

A küldöttgyűlés lemondásra szólította fel Kóka János frakcióvezetőt, ő azonban arra hivatkozott, hogy tisztségéből csak a frakció mozdíthatja el. Ez természetesen igaz. Csakhogy a képviselőcsoport az SZDSZ színeiben került a parlamentbe, ha többségük szembefordul a küldöttgyűlés akaratával, akkor már nem tekinthető az SZDSZ képviselőcsoportjának. "Az az SZDSZ, amelynek egyik vezetője is voltam, nincs" - felelte Pető Iván a Magyar Narancs kérdésére. "Ennek az SZDSZ-nek vége" - mondta Magyar Bálint a Népszabadságnak. Magyarán: ha a pártot nem mi vezetjük, akkor az a párt nem a mi pártunk.

Június 13. óta a tizenkilenc SZDSZ-képviselő többsége úgy ül a parlamentben, mint egykor a kisgazda harminchatok: képviselők, de már nem annak a pártnak a képviselői, amely képviselőnek jelölte őket. Ha a pártjuk már nem létezik, illenék a mandátumukról is lemondaniuk.

Meg is tennék, ha a politikai etika hercegei lennének. De nem hercegek. Kisgazdák.

A szerző politológus