Bennünket olyan buszokkal szállítanak manapság, amilyenekbe ti ugyan be nem ülnétek a világ minden kincséért se. A felnőttek már kinőtték ezeket, mint gyerekcipőt. Egy kicsit már csámpás, egy kicsit már feslett, egy kicsit már lyukas, de a gyerekeknek még jó lesz.

Ilyen a mi panoráma buszunk, temetőre néző ablakokkal. A Himnuszban is szerepel, mint magzatod hamvvedre.

Egy ideig abban reménykedtünk, hogy ennek most vége lesz, hiszen szeptemberben életbe lép a KRESZ-szabály, miszerint iskolabuszokon kötelező a biztonsági öv meg a gyerekülés. Arra számítottunk, hogy a biztonsági övek majd a szétesőben lévő buszokat is összébb tartják valahogy.

A buszos lobbi sokáig nagy kussban volt. Arra gondoltunk, talán azért hallgatnak, mert titokban gyors iramban szerzik be az öveket meg az üléseket, s gyereknapra az lesz a meglepetés, hogy onnantól kezdve már biztonságban utazhatunk.

De a nagy kuss mögött egy nagy összebeszélés volt inkább. Az összes Volán egyszerre kezdett sírni, hogy nincs pénzük övre, meg különben se tudják értelmezni a rendeletet, például hogy törpékre is vonatkozik-e vagy csak gyerekekre, meg hogy mi a különbség a sillabusz meg az iskolabusz között satöbbi. Kilátásba helyezték, hogy megszüntetik az összes iskolajáratot, aztán megnézheti magát az állam, ha ilyen hülye rendeleteket hoz. Végül a Volánok győztek, mégpedig úgy, hogy az "iskolabusz-szolgáltatás" helyett a jövőben "különjárati személyszállítás"-nak hívják majd az iskolabuszt, és ezért már nem kellenek rá külön biztonsági felszerelések. KRESZ-ileg.

Szeretnénk leszögezni, Kedves Szülők, hogy ezt a trükköt már az óvodai kiscsoportban se veszik be, de ti szó nélkül benyaltátok. Egy szavatok sincs ellene? Miféle szülők vagytok ti egyáltalán? Az iskolában azt tanítják, hogy az emberben a fajfenntartási ösztön a legerősebb, amely gyerekáldásért felelős. Már tudjuk, a buszfenntartási ösztön még ennél is erősebb.

Mély gyermeki alázattal kérdezzük tőletek, Kedves Szülők, hogy nem ég a bőr az orcátokon? Arra gondoltok, ugye, hogy úgyis majd más gyerekét éri baj. Más meg arra gondol, hogy a tiéteket. Szép kis társaság!

Az a mocsok Sátán most csak lapul valahol, de biztosak lehettek benne, hogy már tervezi a következő tragédiát. De aki nem hisz okkult dolgokban, az is tudja a statisztika és a valószínűség-számítás törvényei alapján, hogy tragédiák előbb vagy utóbb óhatatlanul bekövetkeznek. Főleg, ha nem tesznek ellenük semmit. És akkor majd lesz nagy sírás-rívás, tetemre hívás, gyilkosozás és fogadkozás, ahogy az lenni szokott, hogy aztán minden maradjon a régiben.

Az a baj, Kedves Szülők, hogy ez a buszügy csak a jéghegy csúcsa. Ennél sokkal nagyobb bajaink is vannak veletek. Azt tapasztaljuk ugyanis, hogy a válság árát velünk meg a szüleitekkel igyekeztek most megfizettetni, ami finoman szólva is szépséghibás magatartás. A XXI. században, Európa közepén megint gyerekek tízezrei éheznek. Azt hittük, ezen egyszer már túljutottunk, de volt húsz évetek, Kedves Szülők, hogy száz évvel visszaforgassátok a történelem kerekét. A múlt század elején volt ebben az országban ilyen mély a gyerekszegénység. Lehet persze most cigányozni, gyurcsányozni meg orbánozni, meg mindenféle okokra hivatkozni. De tudjátok, az már az általánosban is úgy van, ha a szünetben teljesen szétverjük az osztálytermet, akkor, ha becsengetnek, már nem számít, hogy ki kezdte, ki folytatta. Ezt a balhét együtt hoztuk össze, bizony ám!

Ezt a balhét együtt hoztátok össze. Száz év múlva úgy fognak rátok emlékezni, mint egy önző, összeférhetetlen, önsorsrontó generációra, amelyik képtelen felfogni, hogy nem autóiban, telkeiben, villáiban, hanem utódaiban él majd tovább. Tekintve az iskolabuszhelyzetet, ha tovább él egyáltalán.

Ami pedig a közeljövőt illeti, olyan lesz a fogadjisten, amilyen az adjonisten volt. Egy felmérés szerint a legtöbb magyar nem bízik abban, hogy valaki is gondoskodni fog róla öregkorában. Ebben az egyben legalább realisták vagytok.

Kimúló tisztelettel

a Gyerekeitek.