Jegyrendszer - az ingyenebéd ára
A Kopint-Tárki Konjunktúrakutató Intézet a közelmúltban az Étkezési Utalvány Forgalmazói Egyesülés (EUFE) megbízásából felmérte az eddig adó- és járulékmentes, természetbeni juttatások tervezett megadóztatásának következményeit. Vizsgálatuk kimutatta: ha a munkáltatók az adóteher nagyságrendjében csökkentenék ezt a juttatási formát, és legfeljebb csekély mértékű béremelést hajtanának végre, mely nem kárpótolná a dolgozókat a jövedelemcsökkenésért, az utalványokat eddig beváltó vendéglátók és élelmiszer-kereskedők forgalma jelentősen visszaesne. A költségvetés bevétele tehát nagymértékben elmaradna az eredeti utalványforgalom alapján számított értéktől. Így igen kétséges, megéri-e a kormányzatnak felvállalnia a nagy társadalmi ellenállást kiváltó terv végrehajtását.
A helyzet emlékeztet arra az elhíresült vizsgálatra, amikor a cukorgyártásban érdekelt cégek által pénzelt kutatás bebizonyította a mesterséges édesítőszerek rákkeltő hatását. A kísérleti állatoknak extrém dózisokban adtak mesterséges édesítőszereket, melyek valóban betegséget okoztak. Azt már nem vizsgálta a kísérlet, hogy a hasonlóan extrém cukorfogyasztás milyen következményekkel járt volna.
Érdemes ugyanis átgondolnunk a jellemzően utalvány formájában nyújtott adó- és járulékmentes, béren kívüli juttatásoknak (üdülési csekk, iskolakezdési támogatás, otthoni internethasználat, művelődési intézményi szolgáltatás, étkezési hozzájárulás, csekély értékű ajándék stb.) a forgalmazók tájékoztatóiban kissé szégyenlősen kezelt költségeit!
Értékpapír-minőségű (és -biztonságú), szigorúan sorszámozott nyomtatványokat kell előállítani, tárolni, elosztani. A jegyek gyártási költsége, melyet a munkáltatók a jegyforgalmazóknak fizetnek, a jegyek névértékére vetítve 4-6 százalék (+áfa) körül mozog. Az utalványokat elfogadó kereskedők és szolgáltatók 5 százalék (+áfa) körüli jutalékot fizetnek a jegyek leszámítolásáért a kibocsátó szervezeteknek, amelyek ezt követően gondosan megsemmisítik azokat. Tehát nagyon korlátozottan forgalomképes értékpapírokat állítunk elő mindössze egyszeri tranzakciókhoz! Olyan ez, mintha a bankjegyeket a Nemzeti Bank egyetlen vásárlás lebonyolítása után begyűjtené és bezúzná.
Mivel az utalványok kezelése, tárolása, nyilvántartása a normál bankjegyekénél bonyolultabb, az elfogadóknál nehezen meghatározható ügyviteli többletköltség is felmerül. A folyamat egyes részleteiről könnyen szerezhetünk személyes benyomásokat. Ha például vasúti jegyet vásárolunk üdülési csekk ellenében, a szerencsétlen pénztáros összetett műveletsort hajt végre: Először is sokoldalas letiltási listákban ellenőrzi, vajon az átvett üdülési csekkek sorszáma alapján kizárható-e a visszaélés. Miután megállapítja, hogy az utalványok érvényesek, azok 14 számjegyből álló sorszámát kézírással rendre rávezeti a megvásárolt vasúti jegyekre, majd a vasúti jegyek sorszámait írja rá az üdülési csekkekre, melyeket aláír és lepecsétel. Ezalatt a mögöttünk várakozók meleg szavakkal méltatják a MÁV-Start Zrt.-t és bennünket.
A különféle utalványokat elfogadó üzleteket és szolgáltatókat kamatveszteség is éri azáltal, hogy csak utólag, a jegyek beváltása után jutnak hozzá azok pénzbeli ellenértékéhez, hiszen ők már nem fizethetnek e nyomtatványokkal vásárlásaiknál. Az egész tranzakció során az utalványok pénzbeli ellenértéke a jegykibocsátók számláján pihen, illetve szorgalmasan kamatozik a javukra!
Tehát az "ingyenesség" csupán látszólagos: elfedi a jelentős és értelmetlen társadalmi költségeket. Bár senki sem szeret adót fizetni, az adóknak és a járulékoknak mégiscsak van értelmük (közkiadások fedezése, nyugdíj- és baleset-biztosítás stb.). Ezzel szemben drága pénzért (az utalványforgalom 10 százalékát meghaladó összegért) működtetünk egy olyan szolgáltatási rendszert, melynek egyetlen célja az adózás kikerülése.
A kormányzati megszorító intézkedések körüli vitákban jelentős lobbiérdekek mozdultak meg a "jegyrendszer" fenntartása mellett. A megszokott adó- és járulékmentes, béren kívüli juttatásokhoz természetesen ragaszkodó munkaadókon és munkavállalókon kívül fölöttébb érdekeltek az utalványrendszer fenntartásában azok a cégek (Sodexho, Cheque Dejeuner, Accor Services stb.), melyek az előállítást és a forgalmazást bizonyára tisztes nyereséggel végzik. Százmilliárdos biztos üzlet forog kockán!
Az eltörlést ellenzők hivatkoznak még a "jegyrendszer" által preferált ágazatok (gyorsétkeztetés, hazai turizmus stb.) érdekeire is. Természetesen növelhetjük egy-egy terület forgalmát azáltal, hogy az állampolgárokat megfosztjuk a jövedelmük feletti szabad rendelkezés jogától, és kötelezzük őket arra, mit vásároljanak. Ösztönözhetnénk például a hazai kenyér-, hús- vagy ruhafogyasztást oly módon is, hogy a dolgozóknak kenyér-, hús- és ruhajegyeket osztunk. Mégis, úgy véljük, hogy a demokratikus piacgazdaság keretei között helyesebb az állampolgárra bízni, hogyan használja fel a jövedelmét. Ha nem jegyet, hanem a Magyar Nemzeti Bank által amúgy is kibocsátott bankjegyet kap, arra költi majd, amire leginkább szüksége van.
A munkaadók és a munkavállalók méltányolható érdeke, hogy a "jegy formájában" kifizetett adó- és járulékmentes juttatások ne vesszenek el. A költségvetés azon törekvése, hogy bevételei növekedjenek, szintén méltányolható. A jegyelőállítók és -forgalmazók érdeke viszont a zsíros "jegyüzlet" fenntartására társadalmilag megkérdőjelezhető. A "jegyüzlet" technikai költségeit inkább irányítsuk át a költségvetésbe oly módon, hogy a munkaadók és a munkavállalók érdekei ne sérüljenek! Ha az szja-törvény az átlagos béren kívüli juttatás mértékében lehetővé tenné az alacsony adókulcsú (mondjuk öt százalék körüli, tehát az utalványok átlagos költségét nem meghaladó adóteher melletti) kifizetést, eleget tettünk a méltányolható kívánalmaknak.
Javasoljuk tehát a bonyolult és jelentős társadalmi költségekkel járó jegyrendszer ösztönzésének megszüntetését. Az alkalmazottaknak eddig a munkaadók által átlagosan adott béren kívüli juttatások átlagértékében folyósítandó összeg adóterhe legyen nagyjából azonos az utalványok eddigi technikai költségeivel. Ezzel a munkavállalók nem vesztenék el korábbi kedvezményeiket, sőt ezt az összeget - ellentétben az utalványokkal - bármire felhasználhatnák. A munkáltatókat sem érné hátrány, hiszen a jelenlegi rendszerben a javasolt adóteherrel azonos összeget fizetnek ki jutalékként a jegyek kibocsátóinak.
Vizsgáljuk meg például az étkezési utalványok jelenleg elpocsékolt technikai költségeit! A Kopint-Tárki az "ebédjegyek" teljes forgalmát 231 milliárd forintra becsülte 2008-ban. Ennek 5 százaléka, 11,55 milliárd, amely a költségvetés bevételeit növelhetné haszontalan nyomtatványok előállítása és kezelése helyett! Az utalványokat elfogadó élelmiszerüzletek és éttermek forgalma feltehetőleg nem csökkenne lényegesen, hiszen az emberek valószínűleg nem lesznek kevésbé éhesek attól, hogy nincs étkezési jegyük, csak forintjuk. Ráadásul az élelmiszer-kereskedelem és vendéglátás szintén megmenekülne az 5 százaléknyi utalványbeváltási tehertől és kamatveszteségtől. És a többi jegyféleségről még nem is beszéltünk...
Semmi okunk haragudni a jegyforgalmazókra azért, mert ragaszkodnak egy nyereséges üzlethez. A piacgazdaság éltető ereje, hogy minden fizetőképes kereslet kitermeli a kínálatot biztosító szereplőket. De esetünkben pusztán egy vitatható törvényi szabályozás generál igényt olyan tevékenységre, melyre a világon semmi szükség nincs.
Kaderják Dániel az újkorcsoport* elnöke
Balázs András az újkorcsoport tagja
* Az újkorcsoport szabadelvű fiatalok társasága
