2. A fenti folyamat alkotmányos fundamentumokat sért(ett), még ha „alaptörvényes” volna is. Közjogi intézményt, normát, szervezetet, működést megváltoztathat a négy évre választott parlament. A demokratikus, alkotmányos, jogállami és európai berendezkedés azonban a minősített többség számára is tabu. Ezekre nem szól felhatalmazás. Nem válhat a de jure de facto módon az alkotmányos rend torzójává, hamis paródiájává. Megtörtént. Az alkotmányjog nem pusztán holmi 80-150 becikkelyezett paragrafus, hanem ciklusokon, rezsimeken átnyúló szokásjog, megegyezés, úzus, kooperáció, morális norma, együttműködési platform, belátás arról, hogy a szerencse forgandó. Demokratikus parlamentarizmus terén ez van. Többségi (fél)diktatúrában szokás tollvonással annullálni bármit. A kettő között életképes formáció nincsen. Az átalakítás kalapácsaként használt 2/3-ad közjogilag is hibás: taktikus bolsevizmus.
A kétharmadosságban rejlő jogállami garancia: az az igény, hogy az alkotmányossági szempontból „érzékeny”, „kiemelt” területeken széles körű politikai konszenzuson nyugvó szabályozás jöjjön létre. A minősített többség nem egyszerűen a törvényalkotási eljárás formai előírása, hanem olyan alkotmányos garancia, amelynek lényeges tartalma az országgyűlési képviselők közötti széles körű egyetértés. Mindez az alkotmányos berendezkedés alapjainak megőrzésétől elválaszthatatlan. Ha a minősített többség követelménye mint alkotmányos biztosíték és a hatékony kormányzás követelménye egymással ütközik, azt a jogállam-értelmezés keretében kell feloldani. Megjegyzésem: utóbbinak a kulcsa a hatalommegosztás.
Az alaptörvény, elődjéhez hasonlóan, az alkotmányellenes hatalomkoncentrációt tiltja, s az ún. ellenállási jog általános parancsát is megjeleníti. AB, azaz a jogállami klauzula és a népszuverenitás elvének egyenes folytatása, hiszen az alkotmányos jogállam és parlamentáris demokrácia biztosítékának is tekinthető az abban megfogalmazott tilalom. A hatalom erőszakos megszerzése, gyakorlása, illetve birtoklása a párt típusú tevékenység elé is áthághatatlan alkotmányos korlátot állít. AB, továbbá az alkotmány a demokratikus jogállam alkotmánya, ami azt jelenti, hogy az alkotmányozó hatalom védendő alkotmányos értéknek tekinti a demokráciát, a pluralizmust, az emberi méltóságot, s egyben az alkotmányon kívülre utasít minden olyan tevékenységet, amely a hatalom erőszakos megszerzésére, gyakorlására, kizárólagos birtoklására irányul. Megjegyzésem: a kizárólagosság tehát alaptörvény-ellenes, és „teljes átszervezés” sem történhetett volna jogszerűen úgy, hogy általa alapvető alkotmányos garanciák menjenek a szemétbe.
A parlamenti 2/3-os kritériumot a pártok kölcsönös bizalmatlansága hozta létre. Senki ne győzhesse túl magát, hatalmát korlátlanul, önkényesen, kizárólagosan ne gyakorolhassa. Négy évre választott gárda ne tehesse 10-20 évre tönkre vagy kényszerpályára az országot. A Ház 20 évének 2/3-os gyakorlatában addig kerestek közbülső megoldást, amíg –a 386 mandátum adott megoszlásától függetlenül – kiegyezésre jutottak. (Pl. alkotmánybíró-jelölés: egy innen, egy onnan, még ha az a nívó rovására ment is.) Fifti-fifti volt, sosem 2/3:1/3 kiporciózva. Működött. 20 éven át ez akadályozta meg a teljes felforgatást. 3,5 éve viszont épp a 2/3 a joker: a közjog féktelen, megbundázott intézménye lett ez az arányszám. Vele oda jutottunk, hogy a 2/3 háromharmadnyi, sőt a 9–12 évre, vagyis plusz 2-3 ciklusra bebetonozódott személyügyi döntések miatt kvázi négyharmadnyi gyakorlat, állapot képződött. Még annyi koncot sem kapott a demokratikus ellenzék, hogy nesztek, tiétek a Jobbikkal közös egyharmad. Az alkotmányos demokrácia nem olyan harci ketrec, melyben ólomsúly küzd lepkesúllyal a saját normái, logisztikája szerint.
3. Az 1. és a 2. pont megmutatja, mit gondol a hatalom a saját népéről. A választás a népszuverenitás, s benne a népképviselet tényleges, közvetlen, gyakorlati megjelenítése, leképeződése: a közhatalmi tényezők ősforrása. Vagy visszavezethető a tiszta, tisztességes, esélyegyenlő, átlátható, demokratikus választásra mindenki közhatalmi státusza, vagy a rendszerszinten megbundázott, részrehajlóan „törvényes” győzelme ellenére sem rendelkezik a demokratikus legitimáció nemzetközi, s honi jogállami követelményével. Legalitás, legitimáció nem szinonimák. Lehet valami törvényes, mégis illegitim. A valódi tét ez. Immár 3/4-es siker küszöbén a hatalom. Ez kb. ugyanaz, mintha jegye(d) volna a Titanic gyomrába.
A szerző alkotmányjogász.
***
A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.
