galéria megtekintése

1294

18 komment


Rab László

Győztesként viselkedünk a menekültháborúban. Ki ellen is? Az Euró­pai Unió őszi döntése szerint Magyarországnak 988 menekültet kellene befogadnia Görögországból, és 306-ot Olaszországból, vagyis 1294 embert. Nem illegális bevándorlókat, hanem olyan menekülteket, akiknek a kérelmét már elbírálták.

Durván hétezer-ötszáz magyarra jutna egy menekült. Az országos telefonkönyv találatai szerint csak Szabó Jánosból 2374 van az országban, de még Bakó vezetéknevűből is 1548 él köztünk, több mint a menekülő, és például egyedül Bendegúzból (2924) kétszer annyi van, mint ahány ember befogadását kérik tőlünk. Ha Combino villamossal indulnának a Vígszínházba (353 fő/járat), négy szerelvénnyel meg lehetne oldani a dolgot. A Pancho Arénában lazán elférnének, pedig annak igen szerény méretű nézőtere van, és még így is maradna 2206 hely. (Nem szoktak ennyien lenni.)

Magyarországon több mint száz biztonsági őr jut tízezer lakosra (a menekülteknél ez a szám nem érné el a nyolcat). A jóval nagyobb Németországban összesen 170 ezer biztonsági őr dolgozik, nálunk 105 ezer. Az akadémiai tudományos fokozattal rendelkezők közül 2736 a tudomány doktora, 9029 a kandidátus. A magyarországi egyetemeken 18 ezer külföldi hallgató tanul, igaz, nagyjából 9 ezren határon túlról érkezett magyar. Egyedül Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében annyian ülnek börtönben, ahányan Magyarországra érkeznének, ha beengednénk őket.

 

Ha a menekültek mind Székesfehérvárra költöznének, 76 lakosra jutna közülük egy. Itt a jövevények könnyebben találnának munkát, mert a Századvég beszámolója szerint évtizedes mélypontra zuhant a munkanélküliség (7,1 százalék). Ha Debrecen vállalná egyedül a terhet, a helyi lakossághoz mért arány 1:157 lenne. Magyarország második legnépesebb városában (203 506 fő) évekkel ezelőtt 12 216-an vallották magukat nem magyar nemzetiségűnek, és rohamosan nőtt a városba migrálók létszáma, továbbá 3 és 5 ezer között van az ott tanuló külföldi diák, vagyis az idegenek befogadásának van kultúrája. A munkanélküliségi ráta jobb (6,2 százalék), mint Székesfehérváron, Kósa Lajos volt polgármester, a Fidesz frakcióvezetője az év elején azt nyilatkozta, hogy 2016 gazdasági szempontból hallatlan fejlődést hoz. Végül nézzünk állami létszámadatokat! A Terrorelhárítási Központban tavaly 1086-an dolgoztak (7,2 milliárd forintért), az Orbán-kormány apparátusában 2014-ben 1552 emberrel tevékenykedtek többen, mint egy évvel korábban. Csak az Emberi Erőforrások Minisztériumában 1367-en dolgoznak. A húsz kormányhivatalban és a 198 járási hivatalban 31 700-an veszik fel minden hónapban a fizetésüket.

Orbán Viktor hétről hétre azzal áll elő, hogy meg kell védeni a csirkehálóval körbekerített országot. Most már az egész országra kiterjedt „a migrációs válsághelyzet". A számadatok fényében szerényen azt kérdeznénk, hogy kitől, és főleg mitől kell itt félni valójában?

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.