galéria megtekintése

1, 2, 3

Az írás a Népszabadság
2014. 09. 25. számában
jelent meg.

A szerk.
Népszabadság

Lábon lövésben lennének olimpiai éremesélyeink. Az legalábbis biztos, hogy a nemzetközi kapcsolatokkal foglalkozó egyetemi kurzusokban hosszabb passzus lesz a civil szervezetek (no nem mindegyik) ellen indított magyar kormányzati támadás – mint önmagunk széttrafálásának szép, habár követésre nem feltétlenül érdemes példája.

Az általunk mérgezett magyar–norvég kapcsolatok állására jellemző, hogy a hírek szerint váratlanul távozik posztjáról Jeszenszky Géza oslói nagykövet. Úgy tűnik, Antall József külügyminiszterének gyomra nem képes mindent megemészteni. Pedig azt még nem is tudta, hogy Magyarországot Barack Obama Egyiptommal együtt úgy említi majd, mint ahol a civil társadalom nyílt megfélemlítés célpontjává vált.

Mindezt a Bill Clinton által alapított szervezet fórumán mondta, néhány nappal azután, hogy a volt amerikai elnök arról beszélt egy tévéműsorban: a magyar kormányfőhöz hasonló figurák örökre hatalomban akarnak maradni és pénzt keresni. Vagyis a volt elnök személyében támadta Orbán Viktort, a jelenlegi pedig a norvég pénzt elosztó civilek vegzálása miatt.

 

S ott áll mellettük egy harmadik személy is, akiből könnyen az Egyesült Államok következő elnöke lehet. Hillary Clinton 2011-ben Budapesten figyelmeztette Orbánt a fékek és ellensúlyok rendszerének, a demokrácia játékszabályainak fontosságára; mintha a falnak beszélt volna.

Ahhoz képest, hogy barátok lennénk, durvul a hangnem. Lassan a tettek következnek, márpedig az erőviszonyok ismertek. A magyar diplomácia feladata volna legalább a kárenyhítés, de a magyar diplomáciát éppen most számolják fel. Ami következik, nekünk fog fájni, nem annyira Orbánnak. Versenytársaink pedig hátradőlhetnek, és rendelhetnek egy kávét.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.