Óvatosan szabad csak írni Kövér László kijelentéseiről, nyilvános dührohamai, engesztelhetetlensége, végletes megfogalmazásai olyan izzó gyűlölettel sütnek-sugároznak ellenfelei felé, mintha készakarva ellenpontozná a róla akaratán kívül kialakult képet, miszerint ő a párt élő lelkiismerete.
Ha ez csak nyomokban is igaz, akkor sem érezheti túl jól magát. Anekdoták ugyan vannak néhány zárt körben előadott kifogásáról, bizonyos személyi döntések utórezgései szintén nyilvánosságot kapnak, Kövér tényleg azon kevesek egyike, aki Orbán iránti kikezdhetetlen hűsége mellett megőrizhette autonómiáját – befolyását annál kevésbé. Ő és a Fidesz hangadói azonban valamiben egyek, s ez az ellenféllel szembeni megkövült és elhatalmasodó harag, amely jóval túlmegy a konkrét (gyakran jogos) bírálat szélső értékein – már rég eljutott az életvitelszerű szándékos károkozás feltételezéséig. Ettől fogva pedig teljesen felesleges gyomorforgató idézeteket citálni, torzításokat, hamisításokat, tények, adatok elhallgatását leleplezni, mert akiknek szívükbe, sejtjeikbe ivódik, hogy a velük szemben állók nem pusztán a hatalmukat akarják megingatni, hanem a haza romlását intézik nemritkán külső segítséggel, idegen hatalmak zsoldjába állva, ott a drákói szabályok durvább variációi is megengedhetők.
Lehet, hogy sokan úgy vélik, ez a képlet csak Kövér László gondolataiban áll ennyire kitartóan és konzekvensen össze – de tévednek. A kormányzati kommunikáció csúcsain jól tudják: nem elég azt elhitetni az emberekkel, hogy nincs alternatíva, ennél is fontosabb annak rögzítése – ezek ott átellenben a haza vesztére törnek. A különbség talán annyi, hogy Kövér ezt őszintén gondolja, Orbán politikaként viszi. Ezért fordulhat elő, hogy az Országgyűlés elnöke szükségesnek tartja bejelenteni, hogy nem ért egyet a DK-s Eörsi Mátyás jelölésével egy partikuláris nemzetközi szervezet főtitkárának, ami – eddig úgy tűnt – lefutott ügy, majd a nyilatkozatot követően kiderül: nincs még döntés. Az lesz persze és ő lesz a jelölt, de azért izzadjon kicsit. A kérlelhetetlenség átfolyik a túloldalra is, a betagozódni akarók hiába magyarázkodnak kézzel-lábbal, hogy véleményük nem változott, alamuszi haszonlesőkké válnak, nem hídépítőkké, hiszen mocsár fölé nem kell híd.
