Az Obama-turizmustól az ideiglenes szállodákig

Hogyan, merre és miért utazhatnak majd a jövő turistái? A World Travel Market turisztikai kiállítás és az Euromonitor International piackutató cég elemzésében hét trendet nevezett meg a világutazó munkanélküliektől az Afrikát felfedező amerikaiakig.

Budapesti a világ leghangulatosabb hostele

A Hostelworld.com látogatónak szavazata alapján a budapesti Carpe Noctem hostel az ötödik lett a HOScar-rangsorban, valamint leghangulatosabb hostel címét is elnyerte.

Plüssmaci utaztatási iroda nyílt Csehországban

Az utazási iroda 90 euróért, körülbelül 25 ezer forintért viszi el a világ különböző nagyvárosaiba a plüssmackókat, melyeket aztán le is fényképez a nevezetességek mellett. Az ötletet az Amélie csodálatos élete című film adta.

Hetven faházat rejt a holland mesehotel

Wilfried van Winden építészt a Zaan régió hagyományos építészete inspirálta: a környék jellegzetes házait halmozta egymásra - melyek több mint száz évvel ezelőtt Claude Monet-t is megihlették.

Több a turista, mégis gondban vannak a szállodák

Nőtt a vendégforgalom és az árbevétel az év elején a kereskedelmi szálláshelyeken. A szállodákban mégsem érzékelnek javulást.

 

Megnyílik Törökország első nudista szállodája

Az ismert nyaralóhely, Marmaris közelében hamarosan megnyílik Törökország első nudista szállodája, ám kizárólag csak külföldiek számára.

Május elsején megnyílik Törökország első nudista szállodája, ám kizárólag csak külföldiek számára.

A Marmaris nyaralóhelyől nem messze található szálloda területén a vendégek pucéran járhatnak-kelhetnek. A szomszédos, mindenki által használt tengerparti strandokat viszont nem használhatják ily módon - közölte a Milliyet napilappal a szállodát üzemeltető cég illetékese. A szálloda üzemeltet egy saját strandot, ahol lehet majd meztelenül fürdőzni, ide privát buszok szállítják majd a nudista nyaralókat.

Törökországban a lakosság túlnyomó többsége iszlám vallású. Az iszlám értékrend tiltja a meztelen test mutogatását.

 

Top cikkek