Meseváros mézeskalácsból

A bájos belgiumi Dinant a Meuse völgyében található. Az itt készülő mézeskalács messzeföldön híres, de itt született a szaxofon feltalálója, itt sebesült meg Charles de Gaulle hadnagy és errefelé szolgáltak fel először kávét.

A folyóparti házsor mesevilágba röpíti a látogatót, mintha mézeskalácsból készült volna minden tündéri épület. Dinant persze erről az édességről nevezetes, ahogy itt mondják, a couque-ról, amely itt is változatos formákat ölt, mint odahaza. A kirándulók persze inkább a látványért, a fekvéséért keresik fel a városkát. A Meuse völgyében található, az Ardennek rengetegében meghúzódva, s rakpartjával és egyetlen főutcájával ragyogó hétvégi kikapcsolódást ígér.

A Notre-Dame is különös, meseformát öltött: tornyait mintha nem fejezték volna be, a főkapu fölé viszont hagymakupolát emeltek. A székesegyház mögött meredek sziklafal állja el az utat, a tetején a citadellával, amely a XI. század óta vigyázza a folyó hajóforgalmát. Ez a stratégiai fekvés hívta életre a várost még a hetedik században, ám ez volt tragédiáinak okozója is. Minden valamirevaló háborút megszenvedtek az itt lakók, akiknek többször is újjá kellett építeniük lakóhelyüket és súlyos tragédiákon is túl kellett tenniük magukat. A burgundi herceg, Jó Fülöp a városka nyolcszáz lakóját a vízbe fojtatta 1466-ban. A vallon települést a XVIII. században franciák rombolták le, viszont a XIX.-ben a flamandok hozták helyre, s alakították ki mai kecses alakját. Az első világháború elején itt sérült meg Charles de Gaulle, a fiatal hadnagy. Minthogy utóbb híressé vált francia elnökként, róla nevezték el a székesegyház előtt a folyón átívelő hidat, amelyért a csata folyt a németekkel, amikor a sebesülés érte. S persze a második világháború sem kerülte el Dinant, sok lakója elmenekült.

Békés történelmi érdekesség, hogy itt született Adolphe Sax, a szaxofon feltalálója. A városka egyébként korábban rézműveseinek ügyességével is magára vonta a figyelmet.

Egynapos túrát kínál manapság Dinant. Érdemes végigsétálni a butikokkal és cukrászdákkal tűzdelt főutcán, aztán kimenni a rakpartra, ahol éttermek, kávézók tucatjai várják kellemes teraszokkal az éhes-szomjas vándorokat. A citadellára mindössze 408 lépcsőfok megmászásával feljuthatunk, de ha sokalljuk, felmehetünk a libegővel is. Ha eleget csodáltuk a folyót és a látványt, akkor irány a Freyr-kastély és francia kertje, ez a mini-Versailles, ahol XIV. Lajos, a Napkirály és II. Károly spanyol uralkodó békét kötött 1675-ben. Ez is nevezetes dátum, de ha lehet még fontosabb, hogy belga földön ekkor szolgáltak fel először kávét - a díszebéd után.

Brüsszelből a Luxemburgba vezető autópályán érhető el leggyorsabban Dinant: a sztrádától kellemes erdei út vezet a városig. A mézeskalács mesevilágból ne siessünk viszsza a rohanó autók közé, a Meuse partján kényelmesen eljuthatunk Namurba. S ha késő tavasszal sikerül errefelé kalandoznunk, akkor a helybéliektől frissen szedett epret vehetünk az út mentén. Egyébként a belga falvakkal ismerkedhetünk meg, s ez sem utolsó szórakozás, még eper nélkül sem. A folyó partján kanyarog a vasút is, vagyis vonattal is könnyedén elérhető Dinant, az ablakon kihajolva pedig a békés tájban gyönyörködhetünk.

A folyó partján a mézeskalácsváros
A folyó partján a mézeskalácsváros
Top cikkek