Szélfogó Szent Eufémia

Rendkívüli meleget hozott az idei ősz az Adria mentén. Napsütésből az év hátralévő hónapjaiban is jut majd bőven. A hegyrajongókat a szlovéniai Bledbe küldjük, ahol a világ leghíresebb krémesét kóstolhatják. Kicsit dalmátos, kicsit olaszos, azaz lélegzetelállítóan hangulatos - Rovinj olyan, mintha valaki precízen megtervezte volna a mediterrán városok mintájaként.

Végy egy tengerből kiálló szirtfokot, amelyet zegzugos, szűk utcácskák hálóznak be, csúszósra koptatott kockakövekkel, és színes spalettás ablakú házakkal - váltakozva gótikus, reneszánsz, barokk stílusban.

A kapukkal megszakított falakkal körbevett óvárosba templom is kell, magas harangtoronnyal, ami legyen persze a velencei Szent Márk téri mása. A tetején álló szoborhoz romantikus legenda jár, a keresztényüldözés áldozatáról, Szent Eufémiáról, akit 15 éves korában (304-ben) kiéheztetett oroszlánok elé vetettek, de az állatok nem bántották, így a feldühödött rómaiak végül kerékbe törték. Holttestét hívei márvány szarkofágba fektették, és Konstantinápolyba vitték. Háromszáz évvel később egy nagy viharban épp Rovinjnál vetette a koporsót partra a tenger...

Ma Szent Eufémia szobra felügyeli az egész környéket, praktikusan együtt forog ugyanis a széllel. Ha a szárazföld felé néz, akkor eső várható, ám ha a tengerre, és a hajdan remeték lakta, környező pici szigetekre tekint - jó az idő. Felmászhatunk hozzá látogatóba, a harangtoronyból egészen az olasz partokig ellátni.

Rovinjt 1845-től hajójárat kötötte össze Trieszttel, 1876-tól vasútvonal futott innen Bécsbe, Turizmusa tehát sok évre tekint vissza, az idén is elvitt minden fődíjat - mint a legjobb tengerparti város, és legrendezettebb üdülőhely - azon a "háziversenyen", amit Horvátországban minden évben a szezon végén rendeznek meg.

Aki tehát melengető novemberi napsütésre és egy nyüzsgő halászkikötő látványára vágyik, ne habozzon, annál is inkább, mivel indul az "ősz ízei" fesztivál Rovinjban, sok zenével, borkóstolással, vargányás tésztával, és sült gesztenyével.

Akinek viszont hiányoznak a nagy hegyek a víz mellől, inkább a szlovéniai Bledbe tartson. Arnold Rikli svájci orvosnak köszönhető a hely felfedezése. Ő annyira beleszeretett a tájba, hogy 1852-ben korszerű fürdőt, valamint vendégházakat építtetett a 2130 méter hosszú, 1032 méter széles, és majdnem 31 méter mély, összesen 145 hektárnyi tó köré, amely a jégkorszak utáni olvadás idején keletkezett. A körbesétálható tengerszem vizét kis patakok táplálják. Körülötte fantasztikus, erdős magaslatokra látni, amelyek most még az ősz színeiben tarkállanak, ám hamarosan fehér takaró fedi be majd őket.

Hasonlóan a világhírű bledi krémes tetejét borító porcukorhoz. Azt mondják, aki nem kóstolta még, nem evett igazán jót ebben a műfajban. István Lukacevic - Újvidékről érkezett ide a második világháború után -, a Hotel Park egykori főcukrásza, hosszú éveken át kísérletezte ki a tökéletes süteményt.

Titkai között említhetnénk, hogy a ropogós tésztájához vajat, nem pedig margarint használnak, a vaníliakrémbe patikamérlegen mérik ki a lisztet, hogy épp annyi legyen benne, amennyitől "rezgős", és nem kemény, vagy folyós lesz. Referenciaként legyen annyi elég, hogy az elmúlt négy évtizedben több mint kilencmillió darab fogyott el belőle.

És ha már szó esett a horvát turisztikai háziversenyről, Rovinjból vagy Bledből hazafelé, a magyar határhoz közeli Csáktornya (Cakovec) is megér egy kis kitérőt. Ez kapta a legszebb horvát kisváros címet az idén. Várában írta például Zrínyi Miklós a Szigeti veszedelem című művét...

November 13-tól a dzsessz kedvelőit várják ide három napon át, a hagyományos őszi zenei fesztiválra. De a muraközi konyha is megérdemel egy kipróbálást, igazi csoda, ahogy a szlovén, horvát és magyar ételek, ízek összeállnak.

Rovinjba 6-6,5 óra alatt lehet autóval eljutni. Budapestről egészen Rijekáig haladhatunk már autópályán, onnan az Isztriai-félszigetet átszelő "Y-útra" térjünk rá. Szállást 60 euróért találhatunk fejenként és éjszakánként háromcsillagos hotelban. Magánházaknál ennek feléből is aludhatunk.

Bledbe a Mariboron és Ljubljanán át vezető autópálya ajánlható, erről a szlovén főváros után Willach felé térjünk le. Az út Budapestről a tóig nagyjából hat órát vesz igénybe, szállást pedig 44-70 euró körül találhatunk fejenként egy éjszakára. Ha valaki pedig Csáktornyán éjszakázna, akkor nagyjából 50 eurós napi motelárra számítson. Megközelíteni Magyarország felől Letenyén át lehet, kijárattal a horvát autópályáról.

Rovinj
Rovinj
Top cikkek