Drezda megújul, és ismét a régi

Ez itt a huszonegyedik század első barokk katedrálisa - mutat széles mozdulattal a drezdai Frauenkirchére Cristoph Münch. Ő Drezda hivatásos szerelmese. Mindent tud a városról, amit érdemes tudni és azt is, ami felesleges, de az ember mégiscsak érdekesnek tartja. Ő egyébként a hajdani Nyugat-Németországból került a szász fővárosba, de - mondja tősgyökeret eresztett Keleten.

A hatalmas protestáns templomot a tizennyolcadik században építették a dacos drezdaiak, mintegy válaszul arra, hogy uralkodójuk Erős Ágost választófejedelem katolikussá lett. Lengyelország trónjának ez volt a feltétele ugyanis. A város azóta is viseli a számos a több száz fattyút nemző uralkodó nyomát. Az épületek jó része róla és utódjairól szól. A másik meghatározó történet - és ezért fontos a Mária-templom - a szász főváros brit-amerikai szőnyegbombázása volt 1945 februárjában. Nem sokkal a kapituláció előtt Drezda régi része nagyrészt megszűnt. Az újjáépítés nehezen indult. Az NDK-ban nem volt főszempont a "feudális emlékek" restaurálása. Csak a hatvanas évektől indult meg a Zwinger és a Gottfried Semper által tervezett Operaház újjáépítésével.

Két éve azonban eljutottak az eddig mementóként őrzött rom rom újra templommá varázslásához is. Az eredeti építőanyagot - homokkövet használták. Újjáalkották az oltárképet, a négy erényt és a négy evangélistát ábrázoló falfestményeket. Az orgona némileg különbözik az eredetitől. Az akusztika kiváló - tanúsítom, mert sikerült egy templomi koncertre jegyet kapnom. A katedrális körüli tér, a Neumarkt is újjászületett. Érdemes körbejárni, megcsodálni, miként lett ismét barokk hangulatú, ám mégis modern belvárosi tér a templom körül. Van is vita róla, mert egy civil szerveződés sok építési tervet támad. Azt szeretnék, ha az eredeti homlokzatok mögött a lehetőség szerint a régi házak pontos másai állnának. A város azonban hozzájárult ahhoz, hogy csak a faszádok legyenek a hajdanival azonosak. Így aztán van olyan luxushotel a főtéren, amely több egykori barokk polgárház homlokzata mögé épült.

Ha már e beszámolóban szállodáról esik szó, meg kell említeni, hogy a Neumarkt körüli épületekben a világ gasztronómiája találkozik - világszínvonalon. Vége van már a kornak, amikor a német konyhát a főtt csülök, a barnamártás, főtt krumpli, párolt káposzta négyszögében lehetett csak megtalálni. Csodálkoztam magam is, amikor megtudtam, Szászországban bor is készül - helyi szőlőből. Sőt egy főváros közeli állami borgazdaságban, amely a szintén barokk von Wackebarth-kastélyhoz települt meg is ízleltem a helyi bor- és pezsgőkülönlegességeket. (Ez a szőlészet is Erős Ágost ösztönzésére alapíttatott.)

Drezdának azonban a fő vonzereje továbbra is a múzeumok sokasága. A Régi Mesterek gyűjteményét (Zwinger), a kincstárat (Grünes Gewölbe), és a rengeteg többi értéket senki sem hagyná ki. Pedig ezenkívül is vannak izgalmas múzeumok. Ki tudja, hogy Erich Kästner (Emil és a detektívek, a két Lotti, Május 35 és még sok más könyv szerzője) Drezda szülötte, akinek emlékére érdekes interaktív múzeumot alapítottak 1999-ben, születésének századik évfordulóján.

A drezdai városnézésből nem hagyható ki az újvárosi rész, amely megúszta a bombázásokat, sőt az NDK hatóságok uniformizálási szenvedélyét is. Neustadtban megmaradtak a tizenkilencedik századi polgárházak és megmaradt a polgári miliő is. Sőt erre a közegre ráépül egy színes multikulturális bohémvilág is. Az itteni vendéglőkben, sörözőkben egyszerre hallani egzotikus ázsiai és afrikai nyelveket és a németek számára is sajátságos szász dialektust. A helyi Radeberger sört viszont egyforma lelkesedéssel isszák.

Info

Magyarországról közvetlen vonatjárat visz Drezdába. A légi járatok átszállással érik el. Szinte végig autópályán utazhatunk a félmilliós szász fővárosba.

További részletek szálláslehetőségek, programok a www.dresden-tourist.de, illetve a www.nemetorszag.travel honlapokon.

A XXI. században újjáépült barokk katedrális
A XXI. században újjáépült barokk katedrális
Top cikkek