Kambodzsai táncosok

Reuters - Darren Whiteside

Kambodzsa fővárosától, Phnompentől óvják a turistákat az útikönyvek. Figyelmeztetnek, hogy még előfordulhatnak utcai harcok (volt ilyen a 2003. évi választásokkor), sok a fegyver, könnyen rablás áldozatává válhatunk. Gyermekkorom rádióhíreiből, olvasmányaimból egy tönkretett, romos, komor, megszomorodott várost képzeltem magam elé. Vietnamból a Mekongon érkezve, Phnompen kikötőjébe lépve óvatosan tekintgettünk körül. De csak taxis rablókat láttunk, fegyvereseket nem. És ezeket a „rablókat" könnyű volt leszerelni.

2009 januárjában Phnompen ünnepelt: harminc éve, 1979. január 7-én vietnami segítséggel szabadultak fel a vörös khmerek terrorja alól, amelynek következményeként a lakosság egynegyedét módszeresen kiirtották, s bár utána még két évtizedig polgárháborús helyzet dúlt, sehol nincsenek romok, az épületek állnak, mindenütt a béke, megnyugvás a boldog újrakezdés örömöt érezni. A parkok rendezettek, az utcák fellobogózva, az emberek derűsek. Meglepetés volt, hogy Phnompen sokkal rendezettebbnek tűnt, mint Saigon (Ho-Si-Minh város). Az autók-motorosok betartják a közlekedési szabályokat, kevesebbet dudálnak, nem mennek szemben a forgalommal, a tuk-tukosok előírás szerint bukósisakot vesznek föl - nos ez Vietnamban nincs így.

Kambodzsa mosolyog. Persze a nap is ragyogóan süt, az átlaghőmérséklet 30 fok körül, az utakon át lehet menni (Saigonban erre külön stratégia kell), az emberek barátságosabbak, a szállodában az ismert meghajlással és hallatlan kedvességgel köszöntenek.

Könnyű alkudni a tuk-tukosokkal. Mindent dollárban számolnak, mondanak egy nagyobb összeget, de gyorsan beleegyeznek a felébe, sőt a harmadába is. Még nem kapatták el magukat a turistáktól (Siem Reapban, Angkorban már igen). A tuktukot érdemes nem csak egy útra, hanem egész napra kibérelni. Nekünk fél nap 5 dollárért sikerült. A térképen megmutattuk, hogy mit akarunk megnézni. Mondtuk is, de az angol még nem erőssége a helybelieknek. Persze minden turista jórészt ugyanarra kíváncsi, nagyot nem lehet tévedni.

Így minden turista először a királyi palotába és az Ezüst Pagodába megy. A legfrissebb útikönyv még 3 dolláros belépőről szól, mi már hetet fizettünk, de a páratlan élmény megérte. Talán még a bangkoki palotánál is szebb, gyönyörűen parkok ölelik körül, és jóval kevesebb a turista. Az egyik pagodában zenélnek, bemegyünk, mosolyognak - ez nem meglepő, mert mindenütt mosolyognak.

Phnompeni városnézés

A következő állomás Phnompen távolabbi szélén az egykori középiskola, a Toul Slang, a Pol Pot rendszer börtöne vagy inkább koncentrációs tábora. A vörös khmerek négyéves uralma alatt több mint tízezer embert tartottak itt fogva, jórészüket megkínozták, kivégezték. Nagyon nehéz egy ilyen helyre elmenni. Részben azért, mert az ember felelősséget érez. Hogy nem tudtunk ellene tenni. Hogy a történelem ismétli önmagát. S engem az is feszélyez, hogy emberek tragikus sorsa itt valamiféle „látvánnyá" válik. Megdöbbenek, amikor az épületek bejáratánál egy mosolygó arcot látok pirossal áthúzva. Nagyon nehéz itt viselkedni, de akad olyan ember, aki itt nevet?

2009 januárjában magyar beírás is kerül az emlékkönyvbe, s további utunkon még inkább kutatom a szemekben az egykori tragédiát. Úgy terveztük, hogy legföljebb félórát leszünk ezen a szörnyűséges helyen. Másfél órát voltunk ott, a négy omladozó, eredeti állapotában lévő épületet nem lehet gyorsabban végigjárni. Amíg a pagodákban vagy a múzeumokban vagyunk, a tuktukos árnyékba húzódva türelmesen vár, persze, amikor kilépünk, rögtön integet. A bizalom alapvető. Ott áll meg, ahol kérjük, megmutatja a legjobb helyeket, ahonnan fényképezni lehet.

Megnézzük a függetlenségi emlékművet, amely a Franciaországtól való elszakadás ötödik évfordulóján épült. Az Angkor Wat központi tornyát mintázza. Végül a város egyik végében lévő „hegyi templomnál", a Wat Phnom-nál szállunk ki. Rögtön előkerül egy pénztáros, egy dollárt kér (csak a külföldiektől), de utána szabad az út a buddhista templomhoz rokkantak, kéregetők, cipővigyázó gyerekek hada között. A templom kedvelt imahely, a ligetes domb pihenésre csábít, egyik részén a turisták majmokkal fényképezkednek.

Angkor-sör a Mekong partján

Csónakok a Mekongon
Reuters - Chor Sokunthea ED Korán (fél hétkor) sötétedik. Vacsorázni indulunk, immár tuktuk nélkül. A sötétedéstől különösen óvnak az útikalauzok. Az egyik téren nyilvános aerobik (főleg nők mozognak), a férfiak lábtoll-labdával játszanak - mindkét esti program Saigonban is honos. A tucatnyi étterem közül kiválasztunk egyet, az Angkor-sör ára annyi, mint nyugaton, íze finom, szeszfoka alacsony, lehet olvasgatni nyugati lapokat, képeslapokat és kígyópálinkát (itt kígyóbornak mondják) venni, meg persze vacsorázni.

Utána már tényleg beállt a sötétség, legalább két kilométerre van a szálloda. A Mekong partján még nincs kész a sétány, de mindenhol kismotorok és szerelmespárok, és az Ázsiára annyira jellemző kis főzdék. Mellékutcákon vágunk át, sűrűbb lesz a levegő. A járda - mint mindenütt Ázsiában - itt is folytonossági hiánnyal küzd, áttornásszuk magunkat a kismotor-parkolókon, utcai étkezdéken. Fegyveresek sehol. A szállodában meghajlással üdvözölnek.

Phnompen láthatóan nem fegyverrel, hanem ünnepléssel várja a turistákat. A térség erőteljesen fejlődő, büszke városa. Szinte elképzelhetetlen, hogy a város harminc éve üres volt, lakosait megölték vagy száműzték a rizsföldekre. Az élet erősebb a terrornál.

Kambodzsa: államformája királyság, területe 181 ezer négyzetkilométer, lakosainak száma 14 millió, fővárosa Phom Penh (1,2 millió), megközelíthető Európából főleg bangkoki vagy saigoni átszállással, illetve Saigonból autóbusszal vagy hajóval. Az árak mérsékeltek, nagyon jó színvonalú (négycsillagos) szállodai szobát lehet kapni kb. a hazai panziók árán. Olcsó szállodák sora várja a turistákat.

Kapcsolódó cikkek: Kína kitiltotta a külföldi turistákat Tibetből | Kaszinótúra gondolával | Kalkutta maga a látnivaló | Észak Velencéjének fehér napjai | Európa ínyenc fővárosa