A venezuelai főváros két arca: elegáns toronyházak és bevásárlóközpontok...

Ugyancsak érintik a venezuelai fővárost a különleges élményekre, kalandtúrákra vágyó turisták, akik az Orinoco deltájához utaznak, a szavannák, a dzsungelek és a vízesések fantasztikus világába. (Itt van például a világ legmagasabb, 1000 méteres vízesése, a Salto Angel.)

Az Ávila hegyvonulata néhol két és fél ezer méter magas csúcsokkal választja el Caracast a 15-20 kilométer távolságra lévő Karib-tengertől. A hegy és a tenger együtt adja a város "tüdejét", s ha szép, felhőtlen az idő, ne hagyjuk ki a Cerro-csúcson lévő Telefericót - utazás kötélpályás kabinban. A főváros központjától alig húszpercnyi taxizásra van a földszinti állomás, ahonnan 2600 méterre visz fel a kábelpálya. Nem csupán az élmény fantasztikus, hanem az első ízben Caracasba érkező így kaphat "légi felvételes" benyomást a venezuelai főváros hatalmas méreteiről, sugárútjairól, felhőkarcolóiról, miként a hegyoldalakra felkapaszkodó szegénynegyedek - rancsók - látványáról. (Ez utóbbiakat, így a legalább egymilliós Petare negyedet, biztonsági okokból jobb elkerülni, s csak a távolból szemlélni az egymás hátára kapaszkodó, színesre festett házikókat.)

Venezuela mai fővárosát Santiago de León de Caracas néven eredetileg a spanyol hódító és felfedező, Diego de Losada alapította 1567-ben a 800-900 méteres tengerszint feletti magasságban elterülő völgyben. A várost 1812-ben földrengés döntötte romba. A majd fél évszázaddal később, 1857-ben odaérkező Rosti Pál, a Magyarhoni Földtani Társulat tagja féléves venezuelai utazásairól beszámolva még mindig igen szomorú képet festett: "Csak lassan minden dísz nélkül emelkedik ki a mostani Caracas a régi város romjai közül, a folytonos polgárháborúk, az ország jelen szomorú állapotja nem engedik fölvirágzását, újjászületését... A város alacsony, jobbára földszinti házakból áll, nincs utcza omladék nélkül... A bedőlt házakat s kunyhókat szerecsenek, mulatták, a nép alsó rétegei lakják a legnagyobb nyomorban." Pedig Rosti tapasztalja azt is, hogy a tengerparti kávé- és kakaóültetvényeknek, a különféle banánfajtáknak köszönhetően Venezuela valójában gazdag ország lehetne.

Aztán jött az olajkincs, s Caracas a múlt század derekától látványos fejlődésnek indult, korszerű autópályák, toronyházak épültek, igaz, következetes városrendezési koncepció nélkül. Ekkor készült például az Universidad Central de Venezuela épületegyüttese, amelynek falain Fernand Léger és Victor Vasarely mozaikjai is láthatók - 2000-ben az UNESCO a világörökség részének nyilvánította.

...s a favellák negyede, ahová idegennek betévednie nem tanácsos
A szerző felvételei A történelmi városmag maradványa viszonylag kis területre, a XIX. századi latin-amerikai függetlenségi harc nagy alakjának, Simón Bolívarnak a szülőháza körüli részre koncentrálódik. Valójában pontos rekonstrukciója annak a háznak, ahol 1783. július 24-én Bolívar született. A belső patiós házban régi bútorok, festmények, s a mellette lévő múzeumban a kor fegyverei, zászlói és egyenruhái láthatók, itt állították ki azt a koporsót is, amelyben Bolívar hamvait hazaszállították Kolumbiából. Valamivel odébb a Bolívar tér közepén emelkedik a függetlenségi hős lovas szobra. Metróval jól megközelíthető a régi városmag, célszerű a Capitolio megállónál kiszállni. A Capitolio Nacional épületét az 1870-es években emelték, neoklasszicista tömbjével és aranykupoláival viszonylag nagy területet foglal el: ovális szalonjának falain a nemzet nagyságainak portréi sorakoznak. A Panteón Nacional - 1874-ig templom volt - Venezuela legméltóságteljesebb épülete a Plaza Bolívartól északra, a belváros északi szélén található. Az egykori oltár helyén a szabadsághős bronzszarkofágja látható.

A történelmi mag egyben az ékszerüzletek központja is. Venezuelában viszonylag jelentős aranybányászat folyik, ennek köszönhetően a 18 karátos arany ára nemzetközileg elfogadható. (Különösen, ha a dollárt valaki az itteni feketepiaci árusoknál váltja.)

Ha valakinek több ideje van, akkor érdemes kirándulni El Hatillóba, Caracas egyik délkeleti külvárosába, amely megőrizte a gyarmati idők építészeti képét, hangulatát. Másik kedvelt turistahely a fővárostól mintegy 60 kilométerre nyugatra a Colonia Tovar, a dél-németországi Schwarzwald hangulatával. 1840-től érkeztek ide német családok, akik megőrizték otthoni tradícióik egy részét, a ruházatot, az ételeiket stb. A tengerpart Caracastól északra nem tartozik a legjobb venezuelai strandok közé, azért érdemes felkeresni például Barloventót, amelynek homokos partja mellett a fő különlegességet az kínálja, hogy a helyi lakosság többségét afrovenezuelaiak alkotják, a halételek pedig kitűnőek.

Kapcsolódó cikkek: Világörökség a kasztíliai sziklán | Ránduljunk ki Sopronba | A távoli Kelet közelről | Öltöny facipővel | Róma emlékei a sivatag peremén