
A két meredek guatemalai piramist a Jedi visszatérből is sokan ismerik
A mexikói Tapacsulában, a guatemalai határnál lévő városka éttermében egy műbalhé keretében elszörnyed a tulajdonos: "Guatemalába mész? Csak vigyázz magadra! Nem jó ott, veszélyes. Minek mész oda?" A műsort régebbről ismerem, és pont ugyanaz, mint amit a hondurasiak mondanak pár héttel később Nicaraguáról. Valódi veszélyek már nem nagyon vannak arrafelé. Főleg, ha az utazó betartja a Latin-Amerikára érvényes óvintézkedéseket: nem utazik éjszaka, lehetőleg nem megy utcára sötétedés után, és nem mászkál egyedül elhagyott részeken, különösen nem nőként. Aztán egyéni ambíciók szerint felülbírálhatók ezek a szabályok, különösen a nagyvárosoktól távol.
Chiken busnak, vagyis csirkebusznak nevezett, legalább harmincéves amerikai iskolabusz kanyarog velünk immár Guatemala hegyei között. Vagy százan nyomorgunk a kétharmad annyi férőhelyen, én pont két széksor között egy műanyag sámlin. Mint a csirkék a ketrecben. Panahacsel felé tartunk, a guatemalai Szentendrére, vagy inkább Siófokra, a rettentően kinyalt "gringóvárosba", a vulkánokkal övezett Atitlán-tó partjára. Ideális kiindulópont a környező túrákhoz: a hatalmas tó körül tündéri dzsungelfalvakat és kisvárosokat járhatunk be komppal, kerékpárral vagy éppen gyalog. A hosszabb időre tervezők gyakran ezen a környéken telepednek le több hétre-hónapra, hogy a csodálatos tóvidék valamelyik falvában, helyi családnál megszállva sajátítsák el a spanyol nyelvet. Ez a legolcsóbb és leghatékonyabb nyelvtanulási lehetőség, ugyanis néhány hasonszőrű érdeklődőt leszámítva itt tényleg csak spanyolul lehet kommunikálni. Szerencsére az a hölgy nemcsak spanyolul tudott, aki időben figyelmeztetett, hogy két falu között machetés rabló fosztogatja a turistákat. Egy órán belül összefutottunk egy kisebb csoporttal, akiket azelőtt rabolt ki egy hosszú hajú, alacsony fickó. Ettől felbátorodtunk, hiszen a bűnözői logika szerint már messze jár... de az említett két falu között még is csak felbukkant, percekkel az előző rablás után. Jól tettük, hogy pénz és fényképezőgép nélkül indultunk útnak, így nem volt mit elvenni tőlünk.
Az Atitlán-tó után leggyakrabban Antigua vagy Tikál felé vezet a turista útja. Antigua kulturális központ, egykori főváros, barokk épületeivel és templomokkal vonzza a nyugatiakat. Rengeteg templom már csak romjaiban maradt meg a földrengések után, de még így is lenyűgöző látványt nyújtanak. Tikált alighanem mindenki ismeri - még ha nem is tud róla. A két, egymással szemben lévő meredek piramisával a háttérben szerepel a Jedi viszszatér egyik dzsungeles jelenetében. Bőven megéri egy-két napra elveszni a maja romvárosban, a romokon kívül ugyanis bámulatos élővilággal találkozunk: kígyók, pókmajmok és bőgőmajmok, mindenféle rovarok kötik le órákra az ide látogatók figyelmét.
 Leon barokk székesegyháza A szerző felvételei
A "maja romok" körutazást folytatva a Hondurasban lévő Copán romvárosa felé veszszük az irányt. Valaha ez volt a maja birodalom legdélebbi nagyvárosa, kulturális és oktatási központja. Ma számtalan különlegességgel kecsegtet: hatalmas, barokkosan faragott sztélékkel, valamint a birodalom egyik legnagyobb lépcsőjével. Ez utóbbi hieroglifákkal televésett, 2500 kődarabból álló építmény, amely az egyik uralkodóház 17 uralkodójának történetét meséli el. Copán múzeuma az ismeretterjesztő és szórakoztató központok mintapéldája: a bejárata hatalmas kígyószáj, amelynek sötét folyosója utána hosszan kanyarog a domboldalban, míg végül a maja múzeumba érkezünk. Itt egy eredeti méretében és eredeti színeiben helyreállított piramis köré épült tárlat fogad.
Hondurason átkelve kijutunk az egykori maja világból, és egy vadabb, ismeretlenebb világba csöppenünk: Nicaraguába. A nyugati turizmus még csak egy évtizede kezdi fölfedezni az országot, ezért hatalmas csoportokra nem kell számítani. Az árak itt a legalacsonyabbak a térségben, egyelőre. És mint Közép-Amerika legtöbb országában, itt is a főváros a legkevésbé érdekes (ezzel szemben a legveszélyesebb) hely. Managua története mintha a Gyalog galopp híres várára emlékeztetne: földrengések miatt számtalanszor összedőlt, de mindig újjáépítették.
Útban Közép-Amerika legnagyobb tava, a Nicaragua-tó felé érdemes beugrani a két gyarmati városba, Leónba és Granadába. Mindkét név ismerős lehet Spanyolországból - az egybeesés nem véletlen, a spanyol gyarmatosítóknak voltak a központjaik. Négy évszázaddal később kissé lerobbant, de csodálatos hangulatú városok maradtak hátra. Leónban újabb gyöngyszemmel gazdagíthatjuk a végignézett múzeumok listáját, mégpedig a szandinista érát bemutató múzeummal. A rendkívül lerobbant és egyszerű "tárlat" csupán falra ragasztott korabeli újságcikkekből áll, amelyet egy kiszolgált gerilla "tárlatvezetése" és magyarázata tesz érdekesebbé. Nem messze ettől egy földszintes házban, egyetlen őrrel vigyázva parányi képtárban Picasso, Frida Kahlo, Diego Rivera és (ki tudja miért) elég sok németalföldi mester művét gyűjtötték össze a véletlenül beesők legnagyobb örömére.
A helyiek lassan kezdik kihasználni az egyelőre nem túl felkészült turistákat: a "nicaraguai Pompei"-ként emlegetett Leon Viejot, vulkán temette be egykor. A felcsigázott érdeklődésért és egy órányi utazásért cserébe térdig érő falakat láthatunk, de azt is csak pénzért lehet fényképezni. A háttérben viszont fölénk magasodik a Momotombo vulkán.
Lassan elérkezünk legdélebbi célunkhoz, a Nicaragua-tóhoz, illetve a benne lévő Ometepe szigetéhez. A 8-as alakú, ikervulkánból álló sziget minden kalandvágyat kielégít: a tóban édesvízi cápák, a dzsungelben halálos mérgű kígyók, hatalmas pókok élnek, lehet kajakozni, kerékpározni, vulkánt mászni, vulkántóban fürdeni, majmok elől kajakkal menekülni. Hogy innen ki hogyan jut haza, az már főleg szabadidő, kalandvágy és előre megvett repülőjegy kérdése. A két legnépszerűbb módszer Közép-Amerika körbeutazására vagy a Mexikóvárosba érkezés, Panamavárosból hazarepülés, vagy pedig a Mexikóvárosból induló körtúra: a csendes-óceáni partvidéken elindulunk dél felé, majd az atlanti-parton vissza északra.
Info
Repülőjegyet 150 ezer forint körül lehet kapni Mexikóvárosba, vagy körülbelül másfélszer annyiért valamelyik közép-amerikai fővárosba.
Kötelező oltás nincs, de indulás előtt célszerű beszerezni oltásokat sárgaláz, hepatitis A és B, valamint hastífusz és veszettség ellen.
A napi költségek hátizsákosoknak átlagosan 20 dollár naponta, a helyi tömegközlekedés, az utcai étkezés és a hostelek olcsók. A belépők árai 4-10 dollár között változnak, határátlépésnél átlagosan 20 dollárt kell fizetni.
|