Lošinji fűszeres fuvallat

Ez az egyik olyan ritka oázis, ahol a levegő minősége ma jobb, mint 15 évvel ezelőtt volt. A híres gyógyüdülőhelyen novemberben tintahalfogó bajnokságot rendeznek, év végén pedig a világ legjobb víz alatti halászai mérik majd össze tudásukat.

A Cres-szigethez délről csatlakozó 75 négyzetkilométer területű Lošinj híres hajóépítők és kapitányok szigete. Abbázia után ez a második legnagyobb és legismertebb, enyhe klímájú gyógyhely Horvátországban.

Fekvésének, és védettségének köszönhetően kiváló a levegő minősége, ezért szanatóriumaiban elsősorban légúti betegségektől szenvedők gyógyulnak.

Innen indul az öt szigetet (Cres, Lošinj, Unije, Susak és Ilovik) átszövő, szó szerinti fordítással „jó illatú élménynek” nevezhető híres sétaút. A vállalkozó kedvű gyaloglók 220 kilométeren át csodálhatják meg az örökzöld földközi-tengeri növényzetet.

Mali Lošinjban november közepén tartják a Szent András apostol tiszteletére rendezett Lignjadát, azaz tintahalfogó bajnokságot.

December utolsó napjaiban pedig a világ legjobb víz alatti halászai jönnek itt össze, akik búvárruhában, de általában palack nélkül, és szigonnyal próbálnak minél több halat kifogni.

 

Kiss Zsóka nemrég tért vissza Lošinj szigetéről - ezt hozta magával onnan:

„Először szájon csókol, majd  megcirógatja az orrod hegyét, megbizsergeti a fülcimpádat, borsót hint a lapockádra,  aztán liánként fonódik tested minden porcikájára, hogy végül kibillentsen a nyugalmadból.

Szinte elalélsz, mihelyt érzékeled a leheletét. Pedig valójában nem szereted, sőt, néha ki nem állhatod! Kerülnéd, ha tehetnéd, de nem te vagy ura és parancsolója. Mégis: ritka randevúitokért rendíthetetlenül rajongsz.

Hosszasan utazol érte, s ha a hegygerincen, vagy  az öbölhajlatban megleled, biztos lehetsz benne, nem okoz csalódást. Mert felüdít, feltölt, de leginkább konzervál az olykor friss, fűszeres fuvallattal, máskor elsöprő fergeteggel érkező tengeri szél.”

 

 


Adjon ön is POLIPDÍJAT!
Ossza meg velünk nyaralása élményeit...

Ha olyat látott - legyen ez hely, étterem, szálloda, szolgáltatás, stb. - valahol az Adria mentén (Olaszország, Szlovénia, Horvátország, Montenegró…), ami tetszett, és másoknak is ajánlaná, akkor küldje el nekünk fotóval meg rövid indoklással az adria@nepszabadsag.hu címre.

Top cikkek