Tamásiban jurta is várja a vendégeket

A tízezres Tolna megyei kisváros, Tamási joggal büszke vendégszeretetére, érdekes turisztikai kínálatára.

A város új turisztikai szenzációja a termálfürdő. A hét és fél hektáron fekvő - részlegesen már téliesített - termálfürdő-komplexum ugyanis óriási fejlődésnek indult. Tavaly a város visszavásárolta a vízműtől a fürdőt, s e varázsütésre, azaz a város bőkezű beruházásaira - gyermekmedence, pancsoló, hatalmas parkoló - ismét növekedésnek indult a látogatottság, a főszezonban már százezren fürdőztek itt.

A Siófoktól 35, Szekszárdtól 50 kilométerre lévő Tamásiban a Várhegy fenyvese tövében épült ki a gyógyfürdő, ahol az ízületi porckopásos és az ortopéd betegségekben szenvedők gyógyulhatnak. A jövőben elkészülő 3400 négyzetméteres épületben szauna, élményfürdő, orvosi rendelők lesznek majd.

Már két jurta áll a kirándulók rendelkezésére, ahol kézművesházat rendeztek be, de beavatják a vendégeket az íjászat, a rovásírás és a baltadobás tudományába is. A jövőre épülő két újabb jurtát pedig úgy alakítják ki, hogy kényelmes lakhelyül szolgáljanak a vendégeknek. A tamási központú Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. a fürdő fölötti 20 hektáros vadregényes tájon vadaskertet létesített, ami már lassan fél éve fogadja a vendégeket naponta reggel 5 órától este kilencig - tudtuk meg Fehér István vezérigazgatótól. A séták alkalmával, illetve a kilátóból és a megfigyelőkunyhókból láthatunk gímeket, dámokat, őzeket és vaddisznókat. A gyulaji erdő közepén álló 13 szobás hajdani - felújított - Rákosi-kastély remek szállást biztosít - természetesen a vadászati szezon kivételével - a nyugalomra, a pecázásra, az erdei kocsikázásra vágyó családoknak, baráti társaságoknak. Persze a szobafoglalásról időben kell gondoskodni.

Kirándultunk, kellemeset fürdőztünk? Akkor irány a város, ahol bőven akad látnivaló. Érdemes a híres galéria háziasszonyára, Berkesné Imre Erikára hagyatkozni. Az ingyenes galériát a város 1978-ban hozta létre. Az állandó anyag a Tamásiból elszármazott Könnyű László ajándéka. A festmények, rajzok, rézmetszetek alkotói között van Vasarely, Rudnay Gyula, Rippl-Rónai József, Mednyánszky László, no és Dürer. Időszaki kiállításuk mindig van, általában havi váltással: bemutatkozási lehetőséget biztosítanak a kortárs képzőművészeknek, népi iparművészeknek, a nyári alkotótáborok anyagát pedig télen állítják ki.

A régi bírósági épületben gyönyörködhetünk a gazdag, nemrégen avatott tamási helytörténeti gyűjteményben, ami a helytörténeti alapítvány tagjainak - élükön Deák Istvánné kuratóriumi elnöknek - fáradhatatlanságát dicséri. A különösen értékes darabok egyike egy XIX századi cégkancsó. Belépődíjat itt sem kell fizetni.

Info

Egész napos felnőtt fürdőbelépő 950 forint, délutánra 700 forintot, öt óra utántól pedig 400 forintot kell fizetni. Diákok, nyugdíjasok és gyermekek kedvezményt kapnak, ahogyan a családok és a csoportok is.
Részleteket a www.tamasitermalfurdo.hu honlapon találhatnak.

Top cikkek