A wellnessre épülő város

Sóvágó László hajdúszoboszlói polgármester büszke arra, hogy a csaknem 24 ezer lakosú város - Budapest és Hévíz után - a harmadik legkedveltebb turisztikai célpont az országban. Ez is azt bizonyítja, hogy tizenkét évvel ezelőtt jól döntöttek, amikor a gyógyfürdő és a strand nagyarányú fejlesztését határozták el. A bronzérmes helyezés annak köszönhető, hogy évente több mint egymillió vendégéjszakát regisztrálnak Hajdúszoboszlón, ami jelentős bevételt jelent a városnak.

A szoboszlói polgármester érdeklődésünkre elmondta: a város tulajdonában lévő Hungarospa Zrt. - amely a gyógyfürdőt üzemelteti - komoly nyereséget termel, így újabb és újabb beruházásokkal bővülhet az európai mércével is egyedülálló fürdőkomplexum. Tavaly csak az idegenforgalmi adóból 230 millió forint folyt be az önkormányzat kasszájába, amit megháromszoroz az államtól kapott támogatás. Ahogy a polgármester fogalmaz, ebből minden hajdúszoboszlói részesedik, hiszen jut a pénzből a város jól működő oktatási hálózatára, a szemétszállítás támogatására, a vendégcsalogató rendezvényekre, valamint a turisták által is látogatott parkok, terek és intézmények rendben tartására, állagmegóvására.

- Hajdúszoboszló - ahol az idegenforgalomnak köszönhetően nagyon alacsony a munkanélküliség - üdülőváros, ezért szinte valamennyi lakosa érintett az idegenforgalomban, annak fejlesztésében. Az ágazatra több száz vállalkozás épült rá, se szeri, se száma a hoteleknek és panzióknak, s legalább tízezer magánszálláshelyen is várják a vendégeket - mondta Sóvágó László.

A polgármester szerint a fürdővárosi státusz az áldásai mellett hátránnyal is jár: nem számíthatnak ipari befektetőkre, mert a turisztikai igények öszszeférhetetlenek az iparosítás kísérő jelenségeivel.

Ellentétben a nyári szezonban lecsendesülő "alvóvárosokkal", Hajdúszoboszlón nem áll meg az élet a hűvösebb idő beköszönte után sem. Szinte valamennyi szálloda kínál lubickolási lehetőséget és wellness- szolgáltatásokat, s ha megépül az Aqua-Palace, akkor még több vendégre számíthatnak a városban a hidegebb hónapokban is. Nemcsak az önkormányzati cégek, hanem a magánvállalkozások is készülnek a nagyobb forgalomra: ezt bizonyítja, hogy a fürdő szomszédságában rövidesen átadják a település legújabb négycsillagos szállodáját, a Hotel Aurumot. A szoboszlóiak azonban nemcsak szálláshelyekkel várják a városba látogatókat, hanem rendszeresen szerveznek kulturális rendezvényeket is. Ezért a régi művelődési házat egymilliárd forintos beruházással szeretnék a kor követelményeinek megfelelően átalakítani, és 600 személyes színházteremmel kibővíteni.

Sóvágó László: Tavaly az idegenforgalmi adóból 230 millió forint folyt be az önkormányzat kasszájába.
Sóvágó László: Tavaly az idegenforgalmi adóból 230 millió forint folyt be az önkormányzat kasszájába.
Top cikkek