Feltárul a tokaji vár

Idén tavasszal még álomnak tűnt, ami mára kezd valósággá válni: elkezdődött a tokaji Rákóczi-vár feltárása. Nagy szó ez, hiszen a várat eddig senki sem ásta. Még pontos elhelyezkedése sem ismert.

Tavasszal Makoldi Miklós régész bejárta a vár területét, noha ez a feladat a néhol három méter magas, bozótos aljnövényzetben nem volt egyszerű. Bozótharca közben talált a Bodrog partján egy középkori falszakaszt. Sőt egy 1936-os fénykép tanúsága szerint ez a falszakasz nagy kiterjedésű és többszintes - egyértelműen azonosítható a XVII. századi forrásokban emlegetett Merítő bástya ágyúkazamatájával. Az egykori vár keleti részén látható egy alaktalan falcsonk, melyet alapként használtak egy XX. században épült házhoz. Ennek középkori eredete szintén valószínű. Ugyanitt található egy nagy méretű, körülbelül hat-hét mázsás, andezitből faragott kő, melyen mesterséges bemélyedések láthatóak - valószínűleg korabeli zárszerkezetek helyei.

A Tokaji Várbarátok Köre Egyesület felkérésére Makoldi Miklós, a Herman Ottó Múzeum munkatársa megkapta a szükséges engedélyt, így augusztus második felében elkezdődött az ásás. A munka többnapos dzsungelharccal indult, hogy egyáltalán kialakíthassák a majdani ásatási felszínt. Közben egy alaktalan falcsonkról kiderült, hogy egy három méter széles fal földből kiálló, lepusztult része. Maga a fal pedig a vár egyik legfontosabb építményének, a vár keleti oldalán lévő ötszög alakú bástyának (Vasaló bástya) az északi fala. Makoldi Miklós szerint ezt az épületet Serédy Gáspár, a Habsburgok kegyeltje építette a XVI. század harmincas éveinek környékén.

Azóta bebizonyosodott, hogy helyenként négy méter magas falakkal is számolhatnak. Az egykori bástya méretei impozánsak: 27-szer 17,2 méteres volt fénykorában, három méter széles falakkal. Makoldi Miklóstól tudjuk, hogy a falakon kívül néhány érdekes lelet - páncélmaradvány, kályhacserép - is előkerült. A régész azt reméli, hogy november 15-ig (ez az ásatási engedélyben megszabott határidő) sikerül a belső és a külső vár alaprajzának hitelesítése. Hogy mi lesz a vár sorsa, azt ma még senki sem tudja. Egy biztos: a feltárt maradványokat a jövő hónap közepéig vissza kell temetni.

- Szeretnénk, ha ezt a munkát tovább folytathatnánk, s erre igyekszünk forrásokat is szerezni EU-s alapokból is - nyilatkozta lapunknak Májer János, Tokaj polgármestere, aki szerint a település rendezési tervében szerepel egy "régészeti park" kialakítása. Sajnos a munkák ellen hat a Tisza és a Bodrog évi többszöri árvize, amely elönti a maradványokat, ezért a feltárt falakat idén viszszatemetik, s akkor válhatnak láthatóvá, ha az önkormányzat meg tudja vásárolni és egy kisebb gáttal meg tudja védeni a vár területét.

Top cikkek