330 millió turista
A kényszerutazók meg is kapják a nekik járó figyelmet. Elég, ha csak az afrikai Kelet-Szudánból menekülő elűzöttekről készített képeket nézzük. És vannak majd ugyanennyien az önkéntesen menekülők, akik a megélhetés miatt hagyják el otthonaikat. És nem kevesen vannak munkát keresők, valcolók, vendégmunkások és társaik, akik mind úton vannak - időnként eldugaszolják átmenőországunk ki- és bejáratait. Ők már más kategória, habár tartózkodásuk ideiglenessége némileg őket is az utazó emberek kategóriájába utalja.
A kolléga feltehetően nem rájuk gondolt, hanem a turistákra. Miránk. A világ fejlettebb, más szóval gazdagabb része úton van önkéntesen. Most, amikor az északi féltekén elkezdődött a nyár, elképesztő tömegek lendülnek neki az útnak, szomszédba vagy másik kontinensre. Hogy ez mennyire komoly dolog, azt az ENSZ idegenforgalmi világszervezetének legújabb adata is jelzi. Tavaly a turisztika globális bevétele 730 milliárd amerikai dollár volt. 2005-ben a világ első tíz turistafogadó államába 330 millió külföldi vendég látogatott. Az International Herald Tribune már azt is tudja, hogy 2010-ben a turisztika lehagyja a kőolajipart, és a világ vezető iparága lesz. És nincs megállás. Ahogy a fejlett világ lakóinak átlagéletkora növekszik, többen lesznek az útra kelők is. Ahogy Kínában, Indiában mind népesebb rétegek engedhetik meg maguknak a világot látást, úgy újabb tízmilliók indulnak majd a világ legkedveltebbnek tartott célpontjai felé. Indiában például sokan szeretik felkeresni azokat a városokat, ahol a színes-szagos-zenés bollywoodi filmek történetei játszódnak. Többüket - úgy tudom - Budapesten forgatták, várhatjuk az érkezőket. A kínai turisták sem kerülnek el bennünket. Nem zokniárusok, valódi turisták. Jönnek, körülnéznek, pénzt költenek, majd hazamennek. A turistatömegek áramlása tehát megállíthatatlan.
Aki volt már főszezonban Párizsban, Firenzében, tolongott már Rómában a Trevi-kútnál, tudja, miről van szó. A szaporodó turistatömeg letapossa a városokat, elveszi a levegőt a bennszülöttektől, és lakhatatlanná teszi a helyeket, ahová tartós emlékekért érkezik. De nem csak az óvilági (és dél-amerikai, ázsiai) antikvitás emlékei nyögnek az idegenforgalom terhe alatt. Az európaiak és amerikaiak letapossák, elhasználják, beszenynyezik Kelet-Afrika szavannáit, a brazíliai esőerdőt és az Indiai-óceán paradicsomi szigeteit is. És mennyi szemetet hagynak a Himaláján! Ez igazi civilizációs és fogyasztási dilemma.
Az OECD egy jelentése szerint a tömegturizmus a talajpusztulást, a föld és a tengerek szennyeződését, élőhelycsökkenést okoz. Ezenkívül kihalás szélén álló fajokat veszélyeztet, növeli az erdőtüzek kockázatát, és a víztartalékok csökkenéséhez vezet.
Utazni kell, mert ez az életforma a középosztályiság tartozéka. De egyre többen vannak a világ gazdag felében, akik felelősnek érzik magukat azért, amit tesznek, és áthidaló megoldásokat keresnek. Ilyen lehet az etikus turizmus elvének követése, valamint a fenntartható turizmus. A cél az, hogy a turizmus ne csökkentse a felkeresett területek értékeit. Az utazásszervezők tehát a helyi alvállalkozókat igyekeznek rábírni arra, hogy környezetbarát technológiákat alkalmazzanak, például visszaforgassák a vizet, alkalmazzanak energiatakarékos módszereket, másrészt az utasokat bírnák rá a környezetbarát magatartásra. Az egyik finn turistairoda, amely ilyen módszereket ajánl, azt jelentette, hogy partnerszállodáiban a vízfogyasztást a turistánkénti 150 literről sikerült 120-ra csökkenteniük. Az ilyen megközelítés része az is, amikor az irodák drága szállodák helyett a helyi lakosok házaiban helyezik el utasaikat. Olcsóbb, a helyiek jobb jövedelemhez jutnak, s az utazónak is nagyobb élmény, mint ha a harmadik világba helyezett luxusszálloda elszigetelt világában lenne. Lehet persze gyalogos vagy biciklis utakra is indulni, ami még inkább kíméli a környezetet. Az ökoturizmus hívei egyébként is hevesen bírálják az egyre terjedő all-inclusive rendszert, amely, miközben extra fogyasztást gerjeszt, az utazókat elszigeteli a helyi környezettől, gazdaságtól. És ha már statisztika. Egy ENSZ-ügynökség számításai szerint a all-inclusive csomagtúrák utasai kiadásaik nyolcvan százalékát multinacionális cégeknek - repülőtársaságok, utazási irodák, hotelláncok - fizetik, nem pedig a helyi vállalkozóknak, alkalmazottaknak.
Az, hogy ezt valaki felismeri, s hajlandó költeni, időt szánni rá, hogy nyaralása, utazása környezetbarát legyen, és lehetőleg a helyieket gazdagítsa, jelentős tudati fordulatot követel. Tudom, vannak nálunk is ilyen utazók, sőt utazási vállalkozók is, akik ezt az igényt kiszolgálják. Azt viszont nem tudom, mennyire jelent ez kihívást a tömegutaztatás tendenciáinak, s a vágynak, hogy lássunk, és hogy meszsze legyünk. Ha utazunk, akkor bátran beleérezhetjük magunkat a világ gazdagabb felébe. Az utazás azonban egyben szembesülést jelent. Vagy a magunk helyzetével, vagy azzal a szegénységgel, amely lehetővé teheti az olcsó luxust. Dilemma. Pár éve együtt utaztam egy sokat próbált, börtönviselt férfival. Azt mondta, nehéz neki üdülőhelyet találni, mert képtelen elviselni a felé nyúló kolduskezek látványát. Nem ilyen jövőt akart. Nem tudom, hogyan viselné a pesti utca látványát.
