A vajdasági pálinka páratlan
Ám ízleljenek meg egy birspálinkát, például a kelebiai lipicai ménes istállójának vendégasztalánál. Nem is kell hozzá távolra menni, alig néhány száz méterre van a Tompa-Kelebia határátkelő szerb oldalán. S ha már a látogató megáll a Majur-birtoknál, kínálkozik a lovaglás kalandja. (Nem utolsó szempont, hogy olcsóbb a magyarországi istállóknál.) Utána uradalmi kocsi viszi a vendéget a major 13 éve működő, két ízben is Szerbia legjobb éttermének nyilvánított fogadójába. Különösen a flambírozott étel különlegességeiről híres, no meg tamburazenekaráról.
Ha viszont Szegednél délre, Röszkénél lépjük át a határt, akkor az első látványosság a palicsi tó. Az egy évszázada a Monarchia leghíresebb fürdőhelyeivel vetekedő tó nem alkalmas fürdésre. (Állítólag már vagy ötven éve.) Talán ezért itt mintha megállt volna az idő: a part menti településen van egy szépséges gesztenyés utca, ahol a villák megőrizték hamisítatlan múlt század elejei hangulatukat. (Néhányuk most többcsillagos szálláshelyként működik.) Ugyancsak régi, ám kissé lerobbant az itteni Park hotel, ahol ennek ellenére - mint mondják - a téli időszakban sem egyszerű helyet kapni a konferenciaturizmus miatt. Ahogy a 100 ezer lakosú (a környező településekkel 150 ezret is meghaladó) Szabadka központja felé utazunk, a látvány alapján - noha más értelemben, mint Palicsban - az idő mintha itt is megállt volna. Határváros jellege miatt az utóbbi évtizedekben nem kapott sok fejlesztést, miközben a szocialista nagyipar itteni fellegvárai bezártak.
Szabadka a szecessziós építészet magyar romantikus változatának néhány remekét kínálja. Rám legnagyobb benyomást a Raichle-palota tette. Tessék megtekinteni a ház hátsó tornyos részét, kőkerítéssel határolt belső udvarát is az Engles utcában, mintha Gaudí ötlötte volna oda. Azért is érdemes erre sétálni, mert az esti órákban éttermek, sörözők és kávézók vonzzák a vendégeket. Az Engels utca beletorkollik a Monarchia hangulatát árasztó Korzóba. A sétálóutca két oldalán évszázados épületek, bankok, üzletek, vendégfogadók, kávéházak, cukrászdák. Minthogy a munkaidő a hivatalokban délután 3-4 órakor véget ér, szinte minden évszakban élettel teli a Korzó. A sarkon a Népszínház hat korinthoszi oszloppal díszített bejárata. Az első előadást itt 1854-ben tartották. Szemben az 1912-ben átadott impozáns városháza, belső tanácstermében megőrződtek az eredeti festett üvegablakok a magyar történelem és a Monarchia nagyságainak képeivel. Érdekes és tanulságos a vajdasági népek történetét, kultúráját, életét bemutató állandó kiállítás is.
Útban Újvidék (Novi Sad) felé, ha valakinek ismét lovagolni lenne kedve, érdemes megállni a Salas 137 nevet viselő tanyán. Aztán amolyan XXI. századi látványosságnak is beillik az E75-ös út mentén, Újvidék kapujában egy új bevásárlóközponthoz csatlakozó MB söröző. A korszerű, 2003-ban átadott sörgyár - az idén már ötmillió hektoliter termeléssel - a maga nemében szinte példa nélküli, kétezer férőhelyes termébe várja a sörbarátokat. (Időnként koncertekkel is.)
A Duna bal partján, a Duna-Tisza-csatorna torkolatánál fekvő Újvidék napjainkban Belgrád után Szerbia második legnagyobb városa. Későbbi alapítású - csak 1748-ban kapott városi jogot -, mint a Duna átellenes oldalán fekvő Pétervárad, amelynek erődje a törökök elleni védelem céljából készült. Pétervárad múzeumával és a vár alatti, évszázadokkal ezelőtt kiépített alagútrendszerével kirándulóhely. A helyreállítás ráfér az elhanyagolt épületekre. A látottak alapján elképzelhető, hogy a belátható jövőben megszépülő vár már igazi turistaközponttá alakul, egyebek között szállodákkal. Szép a kilátás (mint Visegrádnál) a Dunára, az Újvidékre átvezető hidakra, amelyeket (egy kivétellel) újjáépítettek az 1999-es NATO-bombázást követően. Az erődítménynek a folyóra tekintő toronyórája különleges a maga nemében: az órák múlását a nagyobb mutató jelzi, hogy a hajósok már messziről is láthassák.
Újvidék régi városmagja mai arculatát az Osztrák-Magyar Monarchia idején, a XIX. század végén nyerte el. Napjainkban a gyalogosok birtoka a Szabadság tér, ahol egyebek között a városháza, a Szt. Mária katolikus templom, a banképületként használt egykori Meier hotel és a Vojvodina szálló is található. (Ez utóbbiban töltötte élete utolsó szakaszát Zilahy Lajos.) A péterváradi oldalon csak egy ugrás Karlócára, amely a törökökkel 1699-ben kötött békével írta be nevét a történelembe. (Az aláírásra Karlóca közelében, a Boldogságos Szűz tiszteletére épült kolostor falai között került sor.) Karlóca (Sremski Karlovci) hangulatos kisváros, főterén négy oroszlánfejes márványkút. Történelmileg a szerb patriarcha székvárosa. A környékbeli dombokon, miként a Fruska Gora hegység völgyeiben gyümölcsösök, szőlők. A karlócai szilva-, körte- és barackpálinka hírneve több évszázados. Vörösbora és ürmöse igen kelendő volt Budán és a császárváros Bécsben is. Mit is mondhatnék, most is jó szívvel ajánlhatom az odalátogató turistáknak. Karlóca központjában ugyan a négy oroszlánfejes márványkútból tiszta víz folyik, ám néhány méterrel odébb hangulatos kiskocsmákban elfogadható áron lehet kóstolgatni.
A Vajdasághoz tartozó Fruska Gora lankás hegyvonulatai majd 80 kilométer hosszan nyúlnak, legmagasabb pontja egyébként csak 539 méter. A kellemes klímájú természeti környezet idevonzotta a szerzeteseket a XVI. századtól kezdve, összesen 16 szerb ortodox kolostor van a környéken. Közülük talán a krusedoli a legizgalmasabb, amely 1509-1516 között épült.
