A felfedezőkre váró Bolívia
Az ország keleti felén terül el az Andok két, párhuzamos hegylánca között az Altiplano-fennsík. A várva várt Altiplano, ahol átlagosan 4000 m tengerszint feletti magasságon utazunk, a rettegett Altiplano, ahol a magaslati rosszullét ellen a helyiek kokalevélből főzött teát javasolnak fogyasztani, a gyönyörű Altiplano, ahol ugyan fa nincs, de a kopár hegyek a barna szín összes árnyalatát felvonultatják, miközben piros, fehér és zöld tavak mellett haladunk el, amelyekben rózsaszínű flamingók álldogálnak fél lábon.
Kamionunk Chiléből, az Atacama-sivatag felől, a világ egyik legmagasabban fekvő határátkelőjén lép át Bolívia déli csücskébe. Körülöttünk kies táj, a távolban hósapkás vulkánokkal, előttünk földút, közben süvít a szél és mélykék az ég. Estére el kell jutnunk a 4750 méteren fekvő szállásunkig, ami helyi vezető nélkül nehezen sikerülne, hiszen Bolívia ezen szegletében nincs kiépített út. A ritka levegő miatt, kamionunk hűtővize többször felforr és a rossz út miatt egyszer defektet is kapunk. Másnap, jó félnapi zötykölődés után feltűnik a távolban Salar de Uyuni, a világ legnagyobb kiszáradt sóstava, ami úgy tükrözi vissza az égboltot, hogy a horizont összemosódik a kék éggel. A 9000 négyzetkilométeres tó jellegzetessége, hogy a só olyan vastagon borítja a felszínét, hogy terepjárókkal is biztonságosan lehet rajta közlekedni. Mi az egynapos program alatt Colchanit, a sótermelésből éldegélő falucskát, a hófehér síkság közepén egy sótéglákból épült sóhotelt és a nemzeti park gyöngyszemét, Isla de Pescadót (Hal-sziget, amely a formájáról kapta a nevét) néztük meg. Több száz 10 méteres kaktusz mered itt az ég felé, és azt beszélik, hogy ezek évente csak egy centimétert nőnek. A kemény, száraz só borította hófehér felszínt, az esős évszakban (decembertől áprilisig) bokáig érő esővíz fedi be, ami mint egy tükör veri vissza az égbolton kúszó felhőket és a távolban magasodó hóborította vulkánokat és azt a hatást kelti, mintha a kék égbolton állna az ember. A környező hegyek, mint helyi vezetőnktől megtudtuk mind isteneket szimbolizálnak a helyi mitológiában. Bolívia délkeleti részének másik kihagyhatatlan látványossága a világ legmagasabban (4070 m) fekvő városaként jegyzett Potosí, amely a mellette fekvő Cerro Rico (gazdag hegy) ezüstbányái miatt a gyarmati időszak alatt Amerika leggazdagabb és legnépesebb városa volt három évszázadon keresztül. A belváros dúskál a pazar építészeti emlékekben, a kontinens legpompásabb templomai közül néhány itt található. Ha már Potosíban vagyunk, nem szabad kihagyni a bányalátogatást. A sok tárnafúrás és beomlás miatt ma a hegy 500 m-rel alacsonyabb, mint az ezüstláz kezdetén, 1545-ben. Jelenleg 5000 bányakoncesszió van kiadva családoknak, akik elvesztik azt, ha nincs fiúgyermek a családban, aki át tudná venni a munkát. Minden tárnában ember nagyságú bálvány van. Huchapapa, a hegy férfi istene bányászcsizmában, fejlámpával és félre nem érthető férfiszimbólummal. A bányászoknak ajándékokkal kell kedveskedni. A "bányászok piacán" az előre összeállított ajándékcsomagok könnyen beszerezhetők, tartalmuk kokalevél (rágásával a fáradtság leküzdhető és kompenzálja a bányában terjengő mérges gázokat), koka- és eukaliptuszcigaretta, és meglepő módon: dinamit!!! Egy ilyen kis csomagért mélyen a zsebünkbe kell nyúlni, ára 400 Ft. Az utazót könnyen elcsábítja az ízletes napi leves és negyed grillcsirke 250 Ft-ért, egy üveg sör 120 Ft-ért, de egy kulturált szállás sem kerül többe 2500 Ft-nál.
Bolívia felfedezetlen gyöngyszeme Dél-Amerikának, 6000 méteres hegycsúcsai, sztyeppéi és őserdői változatos látnivalót nyújtanak a természet szerelmeseinek, emellett szabadidős és extrém sportok paradicsoma is. Ősi, ma is élő kultúrája érdekes és lenyűgöző.
