Gasztrofesztiválok pénz nélkül

Nem lesz szükség pénzre a május ötödikén kezdődő budapesti Pálinkafesztiválon. Ingyen persze egyetlen tökipompost és cent szilvát – amely pálinka az idei fesztivál főszereplője lesz a belvárosban – sem adnak majd, ugyanakkor a bankjegyekkel bizonyosan nem lehet majd fizetni a rendezvényen, sem ételért, sem pedig italért.

Helyette olyan különleges kártyákat használhatnak a látogatók, melyek érintés nélkül, néhány tizedmásodperc alatt képesek lebonyolítani egy tranzakciót. A kártyát fizetéskor elég a leolvasó közelébe tartani egy másodpercig, s máris megtörtént a fizetés. Fesztiválban jár együtt a gasztronómia és az innováció. Az elektronikus fizetés nemcsak a szervezőknek jó, de a látogatóknak is, a fizetés ugyanis gyors, s – ami nem mellékes a gasztronómiában – tiszta.

E megoldás lényegesen gyorsabb a pénzes, vagy épp a sokak által gyűlölt, de a fesztiválokon előszeretettel használt jegyes megoldásnál, hiszen a hatalmas sorban állás rendre nem a kiszolgálás lassúsága miatt, hanem a fizetés hosszadalmassága miatt alakul ki. Sok helyütt ma is kézzel adják öszsze a tételeket, a vendég aztán összeszedi a megfelelő mennyiségű pénzt vagy jegyet, fizet, a kereskedő visszaad, majd odaadja az ételt vagy az italt. Egyetlen látogató esetében ez hosszú perceket jelent, míg a kártyával és pénztárgépekkel megtámogatva csak másodperceket.

A kártyás fizetés tisztább is. Sem a pultmögött állók, sem pedig a látogatók nem fogják meg azzal a kézzel az ételt, amivel azelőtt bankjegyek és érmék között babráltak – a pénz ugyanis egyike a legtöbb kórokozót hordozó használati tárgyainknak. A pálinka- és borfesztiválokról ismert jegyrendszerrel szemben az elektronikus kártya kifi zetődőbb is: pont annyit vonnak le arról, mint a fizetendő öszszeg, a kártyán esetleg maradt pénz pedig később is felhasználható, ellentétben a borjegyekkel,melyeket a legtöbb esetben vissza sem váltanak.

A pálinkafesztiválon alkalmazott kártya más ok miatt is különleges: két, Magyarországon még kevéssé ismert bankkártyát ötvöz. Ezek közül a Paypass név az ismertebb, ez a Mastercard kártyatársaság érintés nélküli terméke, ám most mutatkozik be a nagyobb közönség előtt ennek a prepaid – azaz a feltöltőkártyás változata. Vagyis, a kártya használatához nem kell számlát nyitni, arról az előre feltöltött pénzösszeg erejéig költhetnek a tulajdonosaik. Ilyet tavaly már a Coke Club-on is használtak,míg Pécsett a Tüke Városkártya is ebbe a típusba tartozik. Készpénzmentes lesz az idei Sziget Fesztivál is, az ott alkalmazott megoldás a szervező iroda és a Vodafone együttműködése, ám lényegében ugyanazt az NFC nevű technológiát is használják, amely a Paypass alapja is.

Mi lesz a rendezvény után a kártyán maradt pénzzel? – merül fel okkal a kérdés. A Sziget esetében visszaadják, míg a Pálinkafesztiválon használatos kártyák a rendezvényt követően használhatók az ország összes Paypass-elfogadóhelyén: ezekből több ezer van országszerte, kávézókban, újságosoknál, mozikban vagy papírboltokban és gyorséttermekben is egyre több helyen lehet fizetni hasonlóan gyorsan és egyszerűen, amennyiben a vásárlás értéke ötezer forint alatt marad. A fesztiválon, figyelve a nagyobb társaságok igényeire, az egyszeri fizetések maximális összegét húszezer forintban adták meg.

Kártyavárak

Jelenleg közel harmincezer Paypass kártyát jegyez az OTP, de a közelmúltban a Takarékpontok is csatlakoztak a hálózathoz. A várakozások szerint 2011 végére e kártyatípusnak több mint százezer felhasználója lesz. Elkezdődött a vidéki elfogadóhelyek bekapcsolása is, így Pécs, Szeged, Győr és Debrecen egyes kereskedőinél is elérhető már a szolgáltatás.

Pénzes ízutazók

Hal, kolbász, bográcsfőzés, pálinka, tészta, bor, pulyka, dinnye és grill – a teljesség igénye nélküli lista a gasztronómiai fesztiválok közül.

Állítólag a legtöbbet az olyan rendezvényeken költik az emberek, mint ezek, hiszen céltudatosan, minél többféle fogást kíván megkóstolni a látogató, s ennek érdekében hajlandó mélyen a zsebébe nyúlni. Hamarosan egyre több helyen a pénz helyett kártyát vesz ki onnan:a kényelmen túl ez a szervezőknek is jó. A kártyás fizetéskor ugyanis mindig kap bizonylatot a vendég, így egy esetleges hatósági ellenőrzés során ezen a banánhéjon nem csúszhat el a rendezvény és a kereskedő sem. A rendszer ráadásul segít kimutatásokat készíteni a legnépszerűbb termékekről, miként jót tesz a szervező és a kitelepülő kereskedő üzleti kapcsolatának is. A helyi fizetési rendszer adatait mindkét fél elfogadja, például, ha a bérleti díj számításában szerepet játszik a kereskedő bevétele.

Pálinkaünnep a Városligetben
Pálinkaünnep a Városligetben
Top cikkek