Guadeloupe – sziget kezdő kalózoknak
Kolumbusz egyszerűen belebotlott második útja alkalmával 1493 novemberében. Állítólag a buja, gyönyörű természetet látva elsírta magát, majd kitörölve a könnyet a szeméből, hálát adva a sorsnak, egy spanyol zarándokhelyről – Nuestra Senora de Guadelupe – gyorsan el is nevezte a különleges alakú földdarabot. A XVII. században aztán befutottak az első francia telepesek, és onnantól ki sem lehetett kergetni őket. Franciává lett. Annyira az, hogy Franciaország egyik megyéje, és ezért nekünk – modern magyar kalózoknak – személyigazolvánnyal látogatható.
Egy könnyű (Párizs – Orly, mert onnan mennek a belföldi gépek!) 2 + 8 órás repülőút végén landol a gép a fővárosban (Pointe a Pitre). Már a magasból megcsodálható a „képeslapos” látvány: a kék és zöld szín ezer árnyalatát produkáló tenger, apró korallzátonyok, szeszélyesen csipkézett partszakaszok, halványsárga, szinte fehér homokfövenyek, pálmafaligetek. Pazar!
A ClubMed szállodarendszer helyi egységét választottam. Itt, Guadeloupe-on úgy hívják: La Caravelle. Saint-Anne településen található mesés környezetben, hatalmas parkkal és csodálatos tengerparttal. Sokan a nyaralásuk alatt el sem hagyják a sokhektáros területet. Rosszul teszik, mert Guadeloupe igazi hamisítatlan karibi sziget, ahol a francia jelenlét lépten-nyomon érezhető. Modern úthálózat és autópark, kerékpárutak, új építésű lakóparkok, sportcentrumok jelentik az érem egyik oldalát, míg a másik, a kreol oldal, a színes, nyüzsgő piacok, apró halászfalvak, hatalmas banán- és cukornádültetvények formájában jelenik meg.
A pillangó alakú Guadeloupe két „szárnya” teljesen más. Voltaképpen két szigetből áll, amelyet híd köt össze. A keleti (Grande Terre) a mezőgazdaságé, a nyugati (Basse Terre) pedig a nemzeti parkoké. A sziget fő bevételi forrása a banán, az ananász, a cukornád és az abból készített rum. A gyarmatosítás után rabszolgák ezreit hurcolták Afrikából a földekre, mára már gépesített apró gazdaságok dolgozzák fel az alapanyagokat. Aki nem kóstolja meg az ún. „öreg rumot”, nem is járt a szigeten. Sajnos az ültetvényesek tipikus egyemeletes, körerkélyes, gazdagon díszített udvarházaiból kevés maradt olyan állapotban, ami látogatni lehetne.
A keleti csücsöknél található Ponte des Chateaux sziklára épült keresztjénél hatalmas robajjal törnek meg az óceán hullámai. Itt erősített meg érzéseimben egy fiatal srác, aki munkájából fel sem nézve – boszorkányos ügyességgel font pálmalevelekből egy tálcát – így szólt: Üdvözöllek a paradicsomban!
A nyugati oldal (Basse Terre) maga a varázslat. Ez egy komplett trópusi esőerdő, közepén egy vulkánnal (La Soufriere 1467 m). Buja növényzet, lelógó indák, csodás színű orchideák, porcelánrózsák, hatalmas levelekről csöpögő fülledt pára, zubogó vízesések tarkítják azt a 260 km (!) hosszú kanyargós ösvényt, amelynek mentén felkapaszkodva bele lehet nézni a kráterbe. A nemzeti parkban a sziget állatvilága is megcsodálható. Mókás mosómedvék, ravasz szemű monguzok és mozdulatlan leguánok közt sétálhatunk. Nagy az élet a parkokban, a helyiek nagyon szeretik, s mi több vigyáznak is rájuk! Éppen a hétvégén látogattunk oda, és piknikező családok százaival találkoztunk a sétánk során.
Repülő halaktól kísérve – állítólag az év bizonyos szakában bálnák is tartózkodnak ezeken a vizeken – egy vitorlás katamaránnal hajóztunk át Guadeloupe részét képező közeli Marie Galante-re. A sziget kicsi, végeláthatatlan cukornádültetvényekkel és sok apró rumkészítő üzemmel. Álljon itt akkor az igazi Marie Galante-i öreg rum receptje: Végy egy cukornádültetvényt. Januártól márciusig takarítsd be a termést. (Ne rabszolgákkal, mert az már idejét múlt! 1848 óta – ott is nevezetes év volt – nincs rabszolgaság a szigeten.) Sajtold ki a cukornádat!
Innentől aztán titkos! Tán jobb is, mert láttam a középső fázist ott az üzemben. Hatalmas kádakban forgott valami lé. A színe olyan volt, mint amit egy körzeti állatorvos mos le szolgálati Lada Nivájáról hazatérve a tanyavilágból egy nehéz nap után. Csak a kádakból kiáramló alkoholszag emlékeztetett arra, hogy hol vagyok. A végtermék persze már feledtette a korábbi kétkedést.
Az Air France helyi járatával indultunk tovább – Dominikát (nem tévesztendő össze az északabbra fekvő Dominikai Köztársasággal) átrepülve – az ugyancsak francia Martinique-ra. Martinique számomra még európaibb. Én – ha francia nyugdíjas lennék –, Guadeloupe-t választanám. Ott még tapintható a kreol lét, a kreol mentalitás, a lazaság, a nyugalom. A táj is izgalmasabb, érdekesebb, zöldebb. Érdekes, bár Jamaica – ugye az a jamaicaiaké! – nincs messze, a reggae zene mégsem dübörög a zeneládákból. Szól viszont mindenhol a salsa, a mambo és a többi csípőt ringató dallam.
A két szigeten rengeteg kis szálloda, panzió várja a vendégeket. Autó, robogó bérelhető. Taxi is, bár a tarifa euróban fut, s nem olyan olcsó, mint gondolnánk. Miután Franciaország részei, valóban könnyű a „beilleszkedés”, bár az árak semmivel nem kedvezőbbek, mint pl. Bretagne-ban. A kreol konyha nagyon ízletes, ráadásul mindig körbelengi egy kis francia/ spanyol rafinéria is. Sok a csirke, a gyümölcs, a tengeri – kukorica is! – és az édesség. Legnépszerűbb ételük a sűrű leves, a gumbo.
És mindemellett szinte állandóan süt a nap! Hét ágra! És néha esik. Akkor viszont nagyon. De aki már ázott el trópusi esőben, az tudja, hogy nem esik rosszul…
