
Lovas vitézek idézik fel a középkori virtust Brenda Tamás
Akadnak olyan turisztikai központok az országban, ahol a vendégek számára nyújtott szolgáltatások az évszaktól függően akár jelentősen is eltérhetnek, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy tavasztól őszig valóságos programkavalkád várja a látogatókat, télvíz idején viszont a kuncsaftok csökkentett üzemmódban találják a létesítményt. Pontosan ezt akarták elkerülni a sümegi várbirtok üzemeltetői, akik nem nyugodtak bele, hogy a nyaranta a szabadtéri arénában naponta megrendezésre kerülő történelmi lovasjátékokat a téli időszakban érkező vendégeik nem láthatják.
Ifjabb Papp Imre sümegi várkapitány, a turistacentrumot – benne a négycsillagos Hotel Kapitányt – működtető cég vezetője szerint ki kellett találniuk valamit, hogy a nyári esős napokon is vonzóvá tegyék a lovasprogramot, továbbá azt is el akarták érni, hogy a téli időszakban bejelentkező nagy létszámú csoportoknak – esetenként 300-500 embernek – színvonalas produkciót biztosíthassanak. És volt még egy megoldandó feladat: a várbirtokon tartott 50 lónak télen is biztosítani kell a területet a mozgáshoz.
Éppen ezértmegépítették a létesítménykomplexum legújabb elemét, a Fedett Lovagi Arénát. A várhegy tövében található, félig földbe süllyesztett aréna 100 méter hosszú, 30 méter széles, 1200 ülőhellyel rendelkezik, ám koncertek esetén akár több ezer ember befogadására is alkalmas. A hatalmas térben a látogatók ősztől tavaszig pontosan ugyanazt a minőségű produkciót láthatják, mint nyáron.
Ifjabb Papp Imre arra is felhívta a figyelmet, hogy a téli hónapokban a sümegi várbirtokon a lovagi tornát nem csak megfelelő számú érdeklődő esetén tartják meg, hanem hetente kétszer – szerdán és szombaton – minden körülmények között bemutatják a programot, amelyben honfoglaló magyarok, középkori lovagok és gyalogos vitézek mérkőznek meg egymással. A fedett aréna az egyéb kiegészítő szolgáltatásokra is alkalmas, így például a vendégek esőben vagy hóban is lovagolhatnak, íjászkodhatnak. A sümegi várbirtokon megszűnt az esőnap fogalma, így nyáron – amikor Sasvári Sándor főszereplésével naponta többször is tartanak majd színházi lovasbemutatókat – egyetlen előadás sem maradhat el.
Infó
8300 Sümeg, Várkert
Telefon: +36 (87) 550-166
Web: www.sumegvar.hu
E-mail: programmanager@hotelkapitany.hu
|