Martfű is gyógyhely lett

A nyolcezer lelkes Szolnok megyei település, Martfű, amely eddig főként iparáról volt híres, új lehetőségeket talált az idegenforgalomban: hatvanhét fokos, gyógyászati célokra is kiválóan alkalmas vizük főként a mozgásszervi és bőrbetegségeket enyhíti.

Raktárturizmus, őszi wellness Baranyában

A kikapcsolódásra vágyókat kedvezményes szállásokkal, wellness-szolgáltatásokkal várják Sikondára, Magyarhertelendre és Pécsre. A kikapcsolódásra vágyókat kedvezményes szállásokkal, wellness-szolgáltatásokkal várják Sikondára, Magyarhertelendre és Pécsre.

Élmény és gyógyvíz Győrben

Győrbe, a folyók városába egyre többen érkeznek a termálvíz miatt. A Rába Quelle élmény- és gyógyfürdő parkolóit a magyar autók mellett főleg szlovák és cseh buszok foglalják el.

Catez, az évelő paradicsom

Szlovénia felett könnyen átnéz a kevéssé informált utazni vágyó, pedig szomszédunkban – a magyarul is beszélő Lendvától az Adriaparti Portorozsig – számos, olykor meglepően kellemes lehetőség várja a vendéget.

Szarvasfarm Bőszénfán

Pötyike, a szarvaslány nem kerülhet a fazékba, pedig nem fél a puskától, az embertől, a kutyától, sőt bárkinek rögtön barátkozó puszit nyal az arcára.

 

Vízi kerékpározástól a „Csendes éji” masszázsig

Ha jön a zimankó, ha nem, a ködös, hideg napokon ki ne vágyna egy forró fürdőre, fájdalmat, görcsöket oldó maszszírozó kezekre, izomlazító, gőzölgő szaunakabinra? Nincs ember, aki ellen tudna állni az ilyen kényeztetésnek, mely nemcsak a test bajait oldja, hanem a lelket is melegíti. Nos, ilyen szolgáltatások garmadáját kínálják decembertől a nyugat-dunántúli fürdők.

A rendezvények mellé persze megfelelő étkek, italok is járnak, melyek mindjárt jobb hangulatot varázsolnak. Az ínycsiklandó érzésre oldódnak a szorongások, csökken a vérnyomás, javul a keringés, s megtörténik az ellazuló csoda Bükön, Sárváron, Kehidakustányban, Zalakaroson vagy Szentgotthárdon.

Gurigás masszázzsal kényeztetik a vendéget
Gurigás masszázzsal kényeztetik a vendéget

Bükön a számtalan aromaterápiás masszázs közül talán a narancs és fahéj olaja a legkedveltebb, mert élénkítő, a helyi vérkeringést fokozó hatással rendelkezik. Télvíz idején sokan a forró guriga maszszázst igénylik majd, mert a törülközőkből készült hengerrel fél óráig ápolják a lábat, csípőt, derekat, hátat és vállat. Egyedi az Aqua Bike, vagyis a vízi kerékpározás, melynek során a víz ellenállása és a mozgás a hőingerrel együtt masszírozza a bőrt, élénkíti az anyagcserét és a vénás keringést. De a zenés tekerés izomerősítő, gerinckímélő, immunrendszert javít. A fürdőben egyébként nemrég elkészült a „természetből kiszakított” pihenőépület, mely nemcsak látványos, hanem fűtött felületekkel teszi komfortosabbá az ottlétet.

Sárváron az ünnep közeledtével a lélekre ható illóolajakkal kényeztetik a vendéget. Az erdei fenyő, a vanília, a grépfrút, az édes narancs és a csokoládé endorfin, vagyis a boldogsághormon a trendi. Ezek az alapanyagok megtalálhatók a „Csendes éj” kezelésben is. Karácsonykor a kicsikre zenés és bohócprogram, bábszínház vár. A szaunában különleges felöntés a sárvári sós és mézes.

Kehidakustánybandecember 18-ig három éjszaka áráért négyet tölthet a vendég a Hertelendy Házban. Karácsonykor komolyzenei program, sütibüfé, kávé, tea, kakaó jár mindenkinek. Szilveszterkor pedig hagyományos zalai disznóölést rendeznek.

Zalakaroson energiát adhat a csakra- és lávaköves masszázs, mely elűzi a stresszt, helyreállítja a lélek és a test harmóniáját. Így békesség és nyugalom lesz úrrá a vendégen. Az úgynevezett kerala fej- és arcmasszázs fokozott oxigénellátást jelent a torokra, szemre, fülre, nyakra és vállra. Ezért kiváló migrénés fejfájásűző. Alakformáló kezeléseikben a paprika csípős erejét alkalmazzák zsírégetőként. Újdonság az akupunktúrás kezelés, mely betegségeket gyógyít, fájdalmat csillapít.

Szentgotthárdon szintén aromaterápiás hidromasszázscsomagokat kínálnak. Tehát egy luxuskád gyógyvizét 25 percig úgy élvezheti a vendég, hogy különböző aromákkal dédelgetik. A hölgyeknél mondjuk a Kleopátra egyiptomi királynő által használt illatanyagok dominálnak. Az urak izmai pedig a zsályától, tejtől, rozmaringtól és grépfrúttól frissülnek. Itt nemzetközi napokat rendeznek. Ja nuár 9-én például görög színekbe öltöztetik a fürdőt, ahol népviseletes moderátorok vezénylik a víz alatti masszázst, illetve görög ételeket kínálnak.

Top cikkek