
Tébolyult rohanás, ahol a bika is győzhet Népszabadság - Vinkó József
Aztán a tömeg szétspriccel, a bikák mögött álló pásztorok (hatalmas rudakkal) ösztökélni kezdik az állatokat, s a világ egyik legvadabb (sokak szerint legértelmetlenebb) vágtája megkezdődik. A bikák (fél tucat jámborabb ökörtől kísérve) kicsit bizonytalanul, ám annál vadabbul dübörögnek végig a Santo Domingón (a második petárda akkor dördül el, amikor az utolsó bika is elhagyta a karámot), befordulnak a Városház térre, ahol deszkapalánkok között robognak tovább, majd a Calle Mercaderes (a kereskedők utcája) következik. Ez síkos, kanyargós útszakasz.
Aki ezt túléli, a Calle de la Estafetába, a postások sikátorába ér, innen már egyenes út vezetne az arénába, ám a calle veszélyesen leszűkül, ember és állat összeszorul, ráadásul a bikák fáradtak, itt történik a legtöbb baleset. Nem véletlen, hogy váratlanul dobladoresek (hajtók) kerülnek elő, és ügyes mozdulatokkal az arénába terelik az állatokat. (Harmadik petárda.) A negyedik akkor dördül el, amikor sikerül az állatokat a karámba zárni. Ennyi. Három-négy perc őrült futás, 825 méter. Aztán este hétkor a hivatásos matadorok a hat bikát egyenként kivégzik. Így néz ki a pamplonai bikafuttatás a bikák szemszögéből. De nézzük most fordítva is. Milyen a másik olvasat? Vakmerő férfipróba? Adrenalinvágta? A fejveszett menekülés kéjes félelme?
Emlékeznek még: Devecseri Gábor írta Bikasirató című versében, hogy ő bizony "bikapárti". (Hiszen tizenegyezer viadalból egyszer győz a bika.) A spanyolok nem azok. Hiába tiltakoznak az állatvédők (néhány éve meztelen felvonulást is rendeztek a főtéren "toros si, toreros no" felkiáltással), az ibériaiak elszántan őrzik hagyományaikat. Miközben a barbár, kora középkori népszokás már egész Európában kihalt, az ibériai félszigeten évente negyvenezer bikát gyilkolnak halomra.
Ráadásul San Fermin ünnepe hétszáz éves. Eleinte a szent születésnapján, október tizedikén rendezték, de miután az eső többször eláztatta a matadorokat éppúgy, mint a vándorkomédiásokat, 1591-ben a polgármester gondolt egyet, s áthelyezte az ünnepet július hetedikére. Amikor az egyik alkalommal a város nyugati végéből az arénába terelték az állatokat, néhány merész vásározó a bikák elé ugrott és lengetni kezdte a mellényét. Ekkor született az encierro (a bikafuttatás) gondolata.
A világhírt azonban Ernest Hemingway-nek köszönheti a baszkok fővárosa. 1926-ban megjelent Fiesta című kisregénye (amelyben egész fejezetet szentel a sanfermin leírásának), s ezután már nem volt megállás. Pamplona divatos lett. A bikahecc igazi férfipróba, életre szóló élmény. Halálos játék. A szűk sikátorokban az izzadtság, a bor, a vizelet "illata" keveredik az állatok és a félelem szagával, a rémület és az öröm kiáltásával.
Az a legény, aki legalább ötven métert együtt szalad a bikával (többet nem tud, hiszen az állat sokkal gyorsabb). A heccelők kezében nem lehet semmilyen eszköz, csak egy összecsavart újság (tessék elképzelni, mennyire megijedhet egy hétmázsás bika, ha fejbe vágják az El País szombati számával). A pamplonai profik persze tudják, hogy a Miura-tenyészetből való bikák szarva a leghegyesebb, a Cebada Gago bikái a kitartóak, s egy Jandilla tenyészbika pedig nem retten meg semmitől. Ha baj van, földre vetik magukat, vagy átugranak a palánkon.
A külföldi, botcsinálta torreádoroknak azonban "lövésük sincs róla", mibe vágták a fejszéjüket. Többnyire nem tudják, hogy a bika színvak, csak mozgásra támad. Nem véletlen, hogy minden évben legalább ötven "mazsola" megsebesül. A halottak száma (szerintük) elhanyagolható: az elmúlt száz évben a bikák "mindössze" tizennégy embert sebeztek halálra. Az ugyanekkor lemészárolt négyezer-kétszáz bikához képest ez tényleg elenyésző.
De Pamplona utcáján legalább a bikáknak is van némi esélyük.
Hasznos információk
Az ünnep neve: Sanfermines
Helye: Spanyolország, Navarra tartomány fővárosa: Pamplona
Időpontja: július 6-14. (6-án délben hivatalos megnyitó a Városháza téren, ugyanitt 14-én éjfélkor ünnepzárás.)
Encierro: (bikafuttatás) július 7-14-ig minden reggel nyolc órakor, a cikkben leírt útvonalon. Ha valaki részt akar venni a futásban, akkor fél nyolcig el kell foglalnia a helyét, mert utána a rendőrség a mellékutcákat lezárja. Fehér nadrág, vörös nyakkendő, tornacipő, erőnlét, bátorság ajánlott.
Bikaviadalok az arénában: minden nap délután hat órától
|