Hátizsákkal Közép-Amerikában

Maja romok, kívánkozó tengerpartok, hatalmas hegyek, felhőbe csomagolt vulkánok, na meg a végtelen dzsungel...

Öltöny facipővel

Tulipánok, szélmalmok, sajtok, polderek: már közhelynek számítanak Hollandiával kapcsolatban. Érdemes a kevésbé ismert és látogatott északi országrészbe is utazást tenni.

Ránduljunk ki Sopronba

Akár télen, akár nyáron keresünk utazási célpontot, akár semmittevésre, akár aktív időtöltésre vágyunk, Sopronnal jól választunk.

Egy év a lengyeli kastélyban

Gyönyörű környezetben, Tolna megyében, a Völgység nyugati dombjainál fekszik az alig hatszáz lelkes Lengyel. Már a kora Árpád-korban is lakott település volt, nevét az akkor ott élt lengyelekről kapta. A községben büszkék arra, hogy róluk neveztek el egy késő kőkori kultúrát.

A natúrpark programjai a világhálón is elérhetők

A napokban kiváló ökoturisztikai célterületnek minősítette a Kőszeg központú Írottkő Natúrparkot az Európai Unió EDEN pályázatát bíráló bizottság.

 

Kirándulás a kőszegi Óházhoz

A bakancsos és kerékpáros turisták kedvelt úti célja a Kőszegi-hegységben lévő Óház, no meg a tőle nem messze lévő Hét(vezér)-forrás. A 609 méter magasan lévő Óházhoz két úton is el lehet jutni. Az egyik Kőszeg felől öt kilométerre lévő a Szabó-hegyen át, a másik Velemből a Szent Vid felől vezet a 609 méter magasan álló, ma kilátóként funkcionáló tetőre, ahonnan a Ság-hegyig, Sümegig vagy a Schneebergig is ellátni. De előbb el kell valahogy jutni az Okmányosig.

Ez a magyar nyelv találékonyságát bizonyító megfogalmazás azt jelenti, hogy a vasfüggöny idején a Szabóhegy csúcsától csak addig a pontig lehetett engedély nélkül menni. Ott a határőrök megállították a kirándulót. Nos, ma mintegy két kilométer után ott az autósok kénytelenek letenni a parkolóban a kocsit, mert az erdészeti magánutat vagyon- és természetvédelmi szempontból sorompó zárja el az Óház, a Vöröskereszt, a Stájer-házi Erdészeti Erdei Iskola és Múzeum, illetve a Hétforrás felé. Az Óházhoz az Okmányostól felfelé mintegy fél órát, a Hétvezér-forráshoz lefelé hat kilométert kell gyalogolni.

Aki a történelmi város minden pontjáról látható Óházi-kilátóig el akar érni, jó, ha turistatérképet visz magával. Ugyanis, nem mindegy, hogy szívszakadva haladunk felfelé az országos kék jelzésen, vagy az osztrák Semmeringtől mintegy 90 kilométeren át, Kőszegre vezető piros vagy sárga alapon, stilizált "A" betűt ábrázoló festéssel jelzett Alpannónia-túraútvonal mentén, vagy eltévedünk a rengetegben. Az Óház-kilátó, az egykori kőszegi Felsővár, melyet IV. Béla már 1242-ben visszafoglalt az osztrák és stájer hercegtől, tehát ennél korábbi időszakban építették. A vár az 1260-70-es években került a Kőszegre áttelepülő Németújvári család birtokába, akik később a Kőszegi nevet vették fel. Ők építették a XIII. században a mai városmagot jelentő Alsóvárat. Tehát Kőszegnek Mátyás uralkodásáig két vára is volt A Felsővár azonban a tűzfegyverek elterjedésével veszítette el hadászati jelentőségét. Az Óház-tető azonban még ma is él a néphagyományban.

A legenda szerint kincset rejt a hegy mélye a rom alatt, ahogy azt Chernel Kálmán botanikus-történész 1882-ben a feljegyezte: minden esztendő karácsonyi éjszakáján megnyílik a hegy az egykori Felsővárnál, s vakító láng csap a magasba a rejtett kincset jelezve. Mindez egy pillanat csupán, s a hegy gyomra újra bezárul, és mozdulatlanul őrzi tovább a Felsővár a kincset és Kőszeg városát. Hogy van-e a hiedelemnek alapja, nem tudni. Tény, hogy a Kőszegi család egyike volt a XIII. század legnagyobb hatalmú urainak. Az egyik családtagot, "István "ragadozó farkasként" emlegették". E várból rettegésben tartotta Dunántúlt és Kelet-Ausztriát.

A Chernel-család legkiemelkedőbb tagja Chernel István ornitológus volt. Emléküket a Címerpajzs-dűlőben található Chernel-kert őrzi. Mellette Kőszeg neves szülöttéről, a szintén ornitológus Bechtold Istvánról elnevezett látogatóközpont található.

Az út persze nemcsak romantikus, hanem szívderítő szépségű is, hisz a Csillaghúr-tanösvényen megismerkedhetünk a védett növény- és állatfajokkal: a farkaskutyatejjel, a tavaszi lednekkel, a méhfűvel, gyöngy-, és harangvirággal, a szelídgesztenyével, kocsánytalan tölggyel, csarabbal, valamint az ökörszemmel, karvalylyal, sárgarigóval vagy szajkóval.

Info

Varga László, a Kőszegi-hegységben lévő Stájer-házi Erdészeti
Erdei Iskola vezetője.
Szombathelyi Erdészeti Zrt., 9730 Szombathely, Saághy István u. 15.
Tel.: 94-514-002, 30-226-0312,
e-mail: vargal@szherdeszet.hu.

Írottkő Natúrparkért Egyesület és Tourinform Iroda. 9730
Kőszeg, Rajnis u. 7. Tel.: 36-563-120.

Az Óház-tetőn lévő egykori várrom, ma kilátó
Az Óház-tetőn lévő egykori várrom, ma kilátó
Top cikkek