Zöld víziók csatája Bristolban

Stockholm, Hamburg, a baszkföldi gótikus ékszerdoboz Vitoria-Gasteiz, Nantes és Koppenhága után jövőre Bristol lesz Európa zöld fővárosa (European Green Capital). Az elismerő címre és a kapcsolódó nagyszabású rendezvénysorozatra szombattól kilencnapos fenntarthatósági programcsomaggal hangol a délnyugat-angliai város; a Big Green Weeket – amely egész Nagy-Britannia legnagyobb zöld fesztiválja – immár negyedik éve rendezik meg, ugyanúgy civil alapon, mint ahogyan az European Green Capital címre is civil kezdeményezésként pályáztak.

A civilség többek között azt jelenti, hogy az előkészítésben és a lebonyolításban részt vevők közül szinte mindenki önkéntes, mint ahogy „pro bono" végzi a munkáját Sztaniszláv András, a Big Green Week PR-vezetője is – szerinte a professzionalitás nem csak a forprofit szféra jellemzője lehet, egyébként pedig a Green Capital Award elnyerése után a bristoli önkormányzat létrehozott egy projektcéget a megvalósításra, vagyis a kapcsolódó gazdasági tevékenységeket abszolút üzleti alapon végzik.

A „European Green Capital Award 2015" díj elnyeréséért eredetileg nyolc város pályázott, a verseny végül Bristol, Brüsszel, Glasgow és Ljubljana között dőlt el. Magát a címet az EU pályázati úton ítéli oda – Bristol többek között azzal nyert, hogy százmilliós nagyságrendű beruházásokat vállalt a városi közlekedés és a zöldenergia-használat fejlesztésébe (olyan különlegességekkel, mint a hidrogénhajtású vízibusz meghonosítása, vagy a kerékpárhasználat 76 százalékos növelése), illetve a zajszennyezés drasztikus visszafogásába, meg azzal, hogy kidolgozott egy modellt, amellyel a közösségi médiára építve közvetlenül be lehet vonni a lakosságot a fejlesztési irányok és a tervezett beruházások véleményezésébe. Ennek azért van különös jelentősége – és azért hozott sok pontot a végelszámolásnál –, mert ma már a fenntartható városfejlesztéshez szorosan hozzátartozik a közösségi részvétel, azaz például ún. részvételi költségvetés elfogadása a városlakók közreműködésével, a városrészi önkormányzatok létrehozása (akár informálisan, de tényleges hatáskörrel), az elszámoltathatóság és a közvetlen beleszólás csatornáinak kialakítása, az átláthatóság biztosítása (kevesebb zárt testületi ülés, nyilvános vagy közvetített ülések, független helyi sajtó létrehozása), valamint a „szolidáris város" koncepciók megvalósítása (lakhatási jog, szociális bérlakások, lakásfenntartási támogatás, hajléktalanok segítése).

A részvételi elv a Green Weeken is főszerephez jut: az egyik legnagyobb érdeklődéssel várt program egy nyílt politikai vita lesz a legfontosabb politikai erők „zöld víziójáról". Ahogy a meghívó fogalmaz: mire a következő, 2015-ös fesztiválra sor kerül, az ország már túl lesz a 2015-ös parlamenti választáson, és bárki kerül is hatalomra, az új kabinet (a választási ígéretek alapján) minden idők legzöldebb kormánya lesz. A vitán a Konzervatív Párt, a Munkáspárt és a Liberális Demokraták egy-egy parlamenti képviselője, illetve a brit Zöld Párt vezetője csap össze (az érintettek közül ketten aktív államtitkárok a környezetvédelem, illetve az energiapolitika területén, a munkáspárti szónok pedig az árnyékkormány klíma- és energiaügyi minisztere, vagyis nem kispályás játékosokról van szó).

A most induló Green Week több mint 150 programjának a fele ingyenes. Az előadásokra, fórumokra, szabadidős és sportrendezvényekre legalább 50 ezer vendéget várnak a 400 ezres városba, ahol egyébként Sztaniszláv András becslése szerint 10-20 ezer honfitársunk él és dolgozik, elsősorban a vendéglátásban.

NOLBLOG
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.