Ez volt a tűzokádók hétvégéje

Izland, Kamcsatka, Mexikó, Hawaii, Zöld-foki szigetek – helyek, ahol a hétvégén is látványos vulkánkitörések zajlottak. A legnagyobb az izlandi, ahol már 73 négyzetkilométernyi felületet borít láva.

Az izlandi Holuhraun kitörés lassan három hónapja zajlik és szép csendben Izland történelmének egyik legnagyobb vulkánkitörésévé növi ki magát. A lávamező nagysága meghaladja a 73 négyzetkilométert, térfogata pedig közelít az 1,2 köbkilométerhez. Ez azt jelenti, hogy másodpercenként 250-300 köbméter magma jut a felszínre. A kezdeti hasadékmenti kitörés annyiban változott, hogy jelenleg egy központból ömlik a láva. A hasadék mentén folyamatosan szürkéskék a levegő a kiáramló gázoktól. A vulkáni működés közben felszínre jutó gázok közül a legnagyobb mennyiségben vízgőz van, amit a szén-dioxid és kén-dioxid követ. Ez utóbbi kettő pedig már fontos légköri szennyezőanyag.

Harangi Szabolcs, az ELTE geológus professzora a Tűzhányó blogon írta meg, hogy a mérések szerint volt olyan nap, amikor több mint 80 ezer tonna kén-dioxid gáz jutott a felszínre, átlagosan pedig 20-40 ezer tonna/nap a teljesítmény. Az Izland keleti részén lévő halászfalvakban már 4000 mikrogramm/köbméter kén-dioxid koncentrációt is mértek a levegőben (az egészségre kifejezetten káros mennyiség 300-500 mikrogramm/köbméter körül van, de az egészségügyi világszervezet szerint napi szinten már az 50-100 mikrogramm/köbméter érték is légúti gondot okozhat). Reykjavikra is több alkalommal vulkáni szmog telepedett, volt amikor vöröslő Nap kelt fel hajnalban és nyugodott le este.

A mexikói Colima vulkán Harangi Szabolcs szerint az elmúlt hetekben kisebb lávafolyásokkal hívta fel magára a figyelmet, aztán múlt pénteken váratlanul nagyot dörrent. A vulkáni hamufelhő 5 kilométer magasra tornyosult a tűzhányó fölé és a vulkántól 25 km távolságban is hamuesőt jelentettek. A Colima kitörését rögtön megirigyelte a kamcsatkai Sivelucs, ami múlt szombaton durrantott egy nagyot. Utoljára szeptember 24-én volt ehhez hasonló, nagyobb kitörés a távoli vulkánon. Most 9 kilométerre emelkedett a vulkáni hamufelhő.

A Zöld-foki szigeteki Fogo vulkán működése 1995 után, közel 20 évnyi szünetet követően, újra beindult. Azzal a különbséggel, hogy nem a Pico do Fogo, közel 3000 méter magasra emelkedő vulkáni kúp csúcsán, hanem annak lábánál nyílt fel egy hasadék.

NOLBLOG
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.