galéria megtekintése

Még a tetvesség is jobban terjed a szelfibot miatt

Az írás a Népszabadság
2015. 03. 16. számában
jelent meg.


Ötvös Zoltán
Népszabadság

Az oroszok szerint a szelfizés az egyik legfőbb oka a tetvesség terjedésének, a pszichológusok ellenben arra hívják fel a figyelmet, hogy a túlzásba vitt szelfizés mögött pszichotikus tünetek állnak. Az önportrékészítés olyan mértékben leköti a figyelmet, hogy olykor halálos következménye is lehet.

Néhány hete járta körbe a világsajtót három indiai fiatal ügye. A diákok úgy akartak közös portrét készíteni, hogy a háttérben a vágányokon egy vonat közeledik. Ettől minél több like-ot, vagyis tetszésnyilvánítást reméltek a közösségi portálokon. Csakhogy mire tökéletesen beállítottak mindent, odaért a vonat. Egy mexikói, enyhén ittas fiatalember tavaly augusztusban ugyancsak szelfizés közben lőtte magát véletlenül agyon.

Az ehhez hasonló esetek miatt egyre több pszichológus szerint függőségről, beteges kényszerről, pszichiátriai jelenségről kell beszélni az önfotók kapcsán. Ezt a jelenséget vizsgálták (kizárólag férfiak körében) a közelmúltban Ohio államban. A kutatók arra a következtetésre jutottak – a hírt a hu.socialdaily.com észlelte –, hogy a szelfiket posztoló férfiak több esetben pszichiátriai tüneteket, pszichopata személyiségjegyeket mutatnak.

 

A Media-Post beszámolója szerint egyértelmű, hogy a túl sok önfotót készítő férfiak alacsonyabb empátiát mutatnak, és sokkal impulzívabbak, lobbanékonyabbak társaiknál. (Arról is jelent meg közlemény, hogy a fejtetvek terjedésének legfőbb forrása is a szelfiőrület, hiszen amikor a kartávolságból készülő önportré kedvéért szorosan összedugják a fejüket a fiatalok, olyan közel kerülnek egymáshoz, hogy az élősködők könnyen átugranak az egyik szelfiző hajáról a másikéra. Ez nem brit tudósok szüleménye, hanem egy orosz hivatal közlése volt.)

A Louvre sem sokáig engedi be a szelfibotos turistákat
A Louvre sem sokáig engedi be a szelfibotos turistákat
Charles Platiau / Reuters

A szelfizők egy ideje már nem elégednek meg azzal, hogy kartávolságról készítsék a képeket, távolabbról is szeretnének magukról és környezetükről egy örök emléket. Erre jó a szelfibot. Ez egy olyan kézben tartható, kicsire összecsúsztatható állvány (olyan, mint egy teleszkópos pecabot), amelynek a végére okostelefon rögzíthető. Ezzel a meghosszabbítással a képre sokkal több dolog fér rá, mintha csak egyszerűen kézből készülne a szelfi. Itthon akár kétezer forintért vásárolhatunk szelfibotot, a drágábbak már bluetoothszal könnyítik a fotózást.

Budapesten általában a kelet-ázsiai turisták szorongatnak ilyen eszközöket, de lehet, hogy nem sokáig, ugyanis egyre több helyről tiltják ki ezeket a botokat. A dél-koreai hatóságok tavaly év végén például több eszközt is kivontak, arra hivatkozva, hogy egyes típusokba nem megfelelő bluetooth-modult szereltek – a rádiós adóvevőre a botban azért van szükség, hogy a nyélen lévő gombbal lehessen exponálni a telefon kamerájával. A rosszul kalibrált eszközök azonban megzavarhatják más elektronikus eszközök használatát. Ezért csak bevizsgált szelfibotokat árusíthatnak Dél-Koreában.

Másféle tiltás vár a múzeumok látogatóira. Franciaországban a versailles-i kastély múzeuma – a látogatók és a múzeumi tárgyak védelmével indokolva – a Nagy- és a Kis-Trianon épületeiből kitiltotta a teleszkópokat, de a parkban továbbra is szabadon használhatók. A kastélyban forgolódó látogatók olyan műtárgyak között mozognak, amelyek zöme nincs vitrinben, ráadásul a termek egy része szűk. Az olykor másfél méteres szelfibotok használata ezért kockázatos.

Sajtóhírek szerint a Louvre és a Pompidou Központ is hasonló lépést fontolgat. A Hvg.hu szerint Bécs egyik vezető múzeuma, az Albertina sem engedi be a botot, Nagy-Britanniában a londoni nemzeti galéria mellett egyes futballcsapatok stadionjaiba sem vihető be az eszköz. A nemzeti galéria mellett álló nemzeti portrégaléria beengedi ugyan a szelfibotot, ám „a szabályokat folyamatosan felülvizsgálják, ha egy eszköz veszélyesnek bizonyul”.

A 2000 éves római Colosseumból múlt héten tiltották ki a szelfibotot a kiállított tárgyak és a látogatók biztonságának érdekében. Két amerikai turistát tartóztattak le a múlt héten Rómában, mert nevüket az amfiteátrum falába vésték, és a bot használatával szelfit készítettek „alkotásukról”.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.