Felolvassa a képeket a vakoknak a Facebook

Akadálymentesítik a közösségi oldalt, így a látássérültek nem érzik majd magukat kirekesztve, mondta Mark King, a Facebook egyik mérnöke, aki maga is látássérült.

Kedden mutatta be a Facebook azt a szolgáltatást, amelynek segítségével a képek is dekódolhatóvá válnak. A program a feltöltött képeket úgy dolgozza fel, hogy azok a képernyőolvasók számára is kezelhetőek legyenek. A szoftver egyelőre 80 tárgyat vagy tevékenységet képes felismerni, majd alternatív szövegként hozzáadja a képhez a meghatározásokat. Minél több képet töltenek majd fel, annál pontosabb lesz a program.

Egyelőre közlekedési eszközöket, ételeket, különféle tájelemeket, sportokat és kellékeket ismer fel a program.

Matt King, a fejlesztés mögött álló mérnök, aki maga is látássérült, azt mondta az újításról: "A Facebookon a legtöbb esemény nagyon vizuális. Egy vak számára olyan érzés lehet, mintha kihagynák a beszélgetésből, mintha kívülálló lenne" - magyarázza. "Egyelőre nagyon korai szakaszában jár a dolog, de segít nekünk, hogy a helyes irányba haladjunk, vagyis hogy minden ember, aki részt tud venni a kommunikációban, az csatlakozhasson."

A rendszer egyelőre még nagyon alapszinten írja le a képeket. Például: "A képen két ember van, akik mosolyognak."

A múlt hónapban a Twitter vezetett be egy hasonló funkciót. Ott a felhasználók maguk adhatnak hozzá leírást a képekhez. Bár ebben az esetben valószínűleg jobb leírások születnek, ez a felhasználóra bízza a döntést, hogy szöveget is adjon a képhez, míg a Facebook rendszerében ez automatikusan megtörténik.

King és csapata az arcfelismerést szeretné a következő lépésnek.

NOLBLOG
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.