Üstökös „súrolja” a Marsot

Állítólag nagyjából egymillió évente kerül sor hasonló jelenségre: október 19-én nagyon közel, mindössze 139 ezer kilométerre repül el a Mars mellett a 2013 januárjában felfedezett Siding Spring-üstökös.
Sok, vagy kevés ez a 139 ezer kilométer? Ez a Föld-Hold távolság harmada, és alig tizede, mint amennyire bármely ismert üstökös valaha is megközelítette a Földet.

A Siding Spring üstökös magja alig egy kilométeres átmérőjű lehet, a Naprendszer külső tartományából, az úgynevezett Oort-felhőből érkezik, ahol milliárdnyi üstökösmag kering. Ezek a jeges objektumok a 4,6 milliárd éve született Naprendszer törmelékei.

A Marsot közép-európai idő szerint 20 óra 27 perckor megközelítő üstökös különleges, nem várt tudományos megfigyelési lehetőségekkel szolgál. A Mars körül keringő amerikai és európai szondák az üstökös magjának alakját figyelik, megmérik átmérőjét, forgását. Analizálják a kóma és a csóva összetételét, megfigyelik, hogy az üstökösből származó anyag kölcsönhatásba lép-e a Mars légkörével. A marsi légkör megfigyelése során vizsgálják az esetlegesen becsapódó meteoritok pályaívét, a semleges és töltött részecskék megoszlását.

Figyelnek, de biztonságos távolságból. Az üstökösből származó, nagy sebességgel repülő porszemcsékkel való ütközés ugyanis kockázatokat rejt: előfordulhat, hogy valamelyik űrszonda olyan „ütést" kap, amely szerencsétlen esetben akár a végét jelentheti. Bármilyen aprók is az üstököspor részecskéi, a másodpercenkénti 56 km-es relatív sebességük miatt akár egy fél milliméteres darabka esetén is veszélyes lehet.

Mit tudnak tenni az űrszondák védelmében? Természetesen nem képesek azokat teljesen „eldugni" az üstökös elől, arra viszont van lehetőség, hogy a legkockázatosabb időszakban, az üstökös közeli elrepülése idején a Mars túlsó, védettebb oldala fölött repüljenek. Ennek érdekében július végén és augusztus elején elvégezték a szükséges pályamódosító manővereket. A marsjárók – az Opportunity és a Curiosity – teljes biztonságban lesznek, hisz a bolygó mégoly ritka légköre is megvédi őket az üstökösportól.

NOLBLOG
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.