Űrutazás-esélyes magyar egyetemista

A hét végén lezárult az AXE Apollo Space Academy közép-európai űrhajós-kiválasztási versenysorozata. A magyar csapat legjobbja – aki légiközlekedési mérnöknek tanul - a tervek szerint decemberben Floridába utazik, hogy a többi nyertessel együtt megkezdje a felkészülést egy lehetséges űrutazásra.

-Tízévesen eldöntöttem, hogy pilóta leszek – meséli Juhos Norbert, a hazai nyertes. A huszonhat éves egyetemista fiú már biztosan ott lesz az orlando-i űrtáborban, ezzel együtt pedig megnyerte egy valódi űrutazás lehetőségét is. Norbert többszöri próbálkozás után végül az egyik EFOTT-partin jutott be a verseny döntőjébe, ezt követően pedig mindent megtett azért, hogy mentálisan és fizikailag is a maximumot nyújtsa a különböző feladatokban. A próbatételek között volt többek között a kecskeméti vadászpilóta-kiképző központban a vesztibularis forgószék terhelés, a kerékpár-ergometria illetve a barokamrai vizsgálat is.
Az elmúlt csütörtökön került sor az elméleti tesztre, amelynek részeként a versenyzőknek egy esszében kellett meggyőzni a zsűrit arról, hogy ők a legmegfelelőbb asztronauta-jelöltek. Az eredményhirdetés előtt az űrbe vágyóknak még egy erőnléti akadálypályát is teljesíteniük kellett, ahol a magyar versenyző a negyedik legjobb időt futotta. „Az erőnléti verseny nem sikerült úgy, ahogyan szerettem volna. Azt gondoltam, hogy a negyedik hely megszerzése nem lesz elegendő a végső győzelemhez, így ráhangolódtam, hogy gratuláljak a többieknek.” – nyilatkozta Juhos. A fiú nagy meglepetésére azonban ő lett az egyik legmagasabb pontszámmal rendelkező versenyző az összesítés végén - ráadásul egy másik magyar döntős – Galántha Csaba – is ugyanannyi pontszámmal végzett, mint Norbert. A szervezők egy katapultos feladat segítségével döntötték el, hogy ki lesz a végső nyertes. „A színpadtól a katapultig tartó utat nagyon nehéz lelkiállapotban tettem meg, nem szerettem volna más kárára győzni.” – mondja Norbert.
A hazai nyertes mellett öt további térségbeli nemzet győztesei előreláthatólag decemberben utaznak az orlando-i űrtáborba, ahol a különböző feladatok végén közülük is csak a legalkalmasabbak pillanthatnak vissza a Földüre 103 kilométeres magasságból.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.