Katasztrófával fenyeget a jégbe fagyott titkos atombázis

Az Iceworm (Jégféreg) fedőnevű program az ötvenes években indult, amikor a Pentagon a Szovjetunióhoz minél közelebb akart atomfegyvereket telepíteni. Az eredeti terv az volt, hogy mobil nukleáris rakétakilövő állások hálózatát építik ki a grönlandi jégpáncélba rejtve. A 4 ezer kilométeresre tervezett alagútrendszerbe összesen 600 közepes hatótávolságú ballisztikus rakétát akartak telepíteni, ami egy atomháború esetén jelentős stratégiai előnyt biztosított volna az Egyesült Államok számára. Ha elkészül, a komplexum teljes területe összesen 130 ezer négyzetkilométer lett volna - nagyobb, mint Magyarország -, több ezer kilövőállással, melyek között a rakétákat mozgatták volna. A nagyszabású program kivitelezhetőségét tesztelték az 55 hektáros (száz focipálya méretű) földalatti támaszpont megépítésével.

Titkos alagutak a jég alatt American Geophysical Union

A fedősztori szerint egy hagyományos katonai kutatóbázist építettek a jégpáncél felszínén, Camp Century néven. Az alatta lévő alagútrendszert 1959 és 1963 között ásták ki. (Az Iceworm-terv olyannyira titkos volt, hogy állítólag még a dán kormány sem tudott róla - erről bővebben lásd keretes írásunkat).

Az amerikai hadsereg nem aprózta el a munkát: egy kisebb várost építettek fel saját atomreaktorral, boltokkal, kórházzal, fodrászattal és könyvtárral. Még kápolna is volt a "jégalatti városban" - nyilván szintén egy atomháború esetére.

A felvétel az akkor még épülő Camp Century bejáratáról készült 1959-ben Amerikai hadsereg

Hamarosan kiderült azonban, hogy a környező gleccserek olyan gyorsan mozognak, hogy pár éven belül betemették volna az alagutakat. Ezért a bázist evakuálták, majd 1966-ban lezárták. Az atomerőmű generátorát elvitték, de egy csomó felszerelést és hulladékot hátrahagytak az alagutakban annak reményében, hogy a hótakaró örökké elfedi a bázist. A reményük nem volt alaptalan, hiszen a támaszpontot azóta 35 méter vastag hóréteg borítja.

A Violin-gleccser az évszázad végére elolvadhat NASA

A NASA kutatói nemrég megdöbbenve tapasztalták, hogy az elhagyatott bázison hatalmas mennyiségű radioaktív hűtőfolyadék, 200 ezer liter dízel üzemanyag, 240 ezer liter szennyvíz és még egy rakás mérgező vegyianyag maradt, ami ráadásul szivárog.

A kutatók számításai szerint a sérülékeny jégtábla olyan gyorsan olvad, hogy a mérgező nyagok 2090-ig mindenképpen a környezetbe jutnak.

"Csak idő kérdése, hogy a folyamat visszafordíthatatlanná váljon"

- írta William Cogan kutatásvezető, a torontói York University professzora. Ha az anyag a tengerbe jut, annak beláthatatlan következményei lesznek a helyi ökoszisztémára.

A Thule-incidens

Grönlandra vezényelt B52-esekkel próbálták elrettenteni a Szovjetuniót Wikipédia

Egy kilencvenes években feloldott titkos amerikai hírszerzési jelentés tárta fel, hogy az USA a hidegháború legkeményebb éveiben atomfegyverekett telepített Grönlandra, atombombázóik pedig az ötvenes-hatvanas években napi rendszerességgel járőröztek az atomsemlegesnek mondott Dánia légterében, kis híján nukleáris katasztrófát okozva.

Az előzményekhez tartozik, hogy az Egyesült Államok 1951-ben megállapodást kötött Dániával a fennhatósága alá tartozó Grönland védelméről. Ennek alapján több amerikai támaszpontot létesítettek a szigeten, köztük a Thule-légibázist, később pedig Camp Century-t. 1957-ben Dánia betiltotta atomfegyverek telepítését békeidőben a területén, így Grönlandon és a Feröer-szigeteken. Ha igaz, Dánia mit sem tudott róla, hogy az USA arra használta a Thule-bázist és az Iceworm-támaszpontot, hogy egy atomháború esetén onnan minél hamarabb csapást mérhessen a Szovjetunióra. Ez akkor vált nyilvánvalóvá, amikor 1968 januárjában a Thule-bázis közelében lezuhant egy atombombákkal telepakolt amerikai B-52-es bombázó, miután tűz ütött ki a fedélzeten. A kényszerleszállásra már nem volt idő, a legénység 6 tagja katapultált, a hetedik meghalt a balesetben. A repülő 4 hidrogénbombát szállított, de szerencsére csak a hagyományos töltetek detonáltak, viszont így is jókora területet beborított a radioaktív szennyezés. (Egyenként 1,1 megatonnás bombákról van szó. Összehasonlításul: a Hiroshimára ledobott Little Boy hatóereje 15 kilotonna volt.) Az már csak hab a tortán, hogy az egyik bombának nyoma veszett.

Akkoriban a Pentagon (és a dán kormány is) fogadkozott, hogy csak a vészhelyzet miatt került dán légtérbe az atombombázó, valójában nem is járőröztek rendszeresen a térségben, atomfegyvereket meg aztán végképp nem tároltak Grönlandon. Ezt persze senki sem vette be, ellenben kiderült, hogy a dán kormány annak idején hallgatólagos beleegyezését adta, hogy az amerikaiak nukleáris fegyvereket telepíthessenek Grönlandra. Mondani sem kell, hogy a "Thule-gate"-ként elhíresült affér jókora politikai botrányt keltett Dániában a kilencvenes években, ami most újabb hullámokat verhet.

A NASA radarképeinek nyilvánosságra hozatala után már érik a következő botrány. Nem tisztázott ugyanis, pontosan kinek a tulajdonát képezi a Camp Century alatt lévő bázis, ki a felelős a környezetszennyezésért és kinek kell állnia a kármentesítés vélhetően tetemes számláját.

Mk36-os hidrogénbomba

Az 1951-es megállapodás értelmében a támaszpontok az amerikai hadsereghez tartoznak, de az ott tárolt eszközök elszállításánál egyeztetési kötelezettségük van Dániával. Csakhogy az Iceworm-bázis hivatalosan nem is létezik, tehát ha az USA vállalja a felelősséget, azzal beismeri az egyezmények megszegését, ráadásul Dánia is lebukik, ha kiderül, hogy egyeztettek az amerikai hadsereggel.

Az ügyet tovább bonyolítja, hogy a történetnek több érintettje is lehet. Az USA és Dánia annak idején a NATO égisze alatt kötött megállapodást Grönland védelméről, a küszöbön álló környezeti katasztrófa pedig a szomszédos Kanadát is fenyegeti, ezért az ügy könnyen nemzetközi, diplomáciai konfliktussá eszkalálódhat.

Mondjuk az amerikaiaknak már van terepismeretük és rutinjuk, elvégre ők tüntették el a '68-as baleset nyomait is. Valószínű, hogy most is nekik kell elvinni a balhét, de legalább végre rendesen kitakarítanak maguk után.