Új drogokkal jön vissza az AIDS-veszély

– Mik a legnagyobb nehézségei?

– Tekintélyelvű államokkal kell tárgyalni, ahol a hatóságok kábítószer-politikája nagyon merev, elnyomó jellegű. A kábítószeresek, különösen az AIDS-fertőzés szempontjából kiemelkedő jelentőségű intravénás droghasználók félnek a hatóságoktól, így láthatatlanok, közös tűt használnak, elkerülik az orvosi segítségnyújtó helyeket. Így drágábban is jutnak hozzá a gyógyszerekhez, helyettesítő szerekhez, mint másutt. A börtönökben az orvosi ellátás a belügy hatáskörébe tartozik, ami különösen ott okoz gondot, ahol a fogvatartottak 40-50 százalékát kábítószeres bűncselekményekért ítélték el.

– Hogyan fogadják a hatóságok, fel tud már mutatni valamit?

– Vegyes a kép. A probléma óriási, hiszen például Oroszországban a regisztrált HIV-fertőzöttek száma nagy valószínűséggel év végére eléri az egymilliót, és ez még jóval kevesebb is a valós számnál. Sikerült elérnem, hogy a téma bekerült a közbeszédbe és a politikai életbe, ami több bátor civil aktivista tevékenységének is köszönhető. Az orosz hatóságokkal viszont nagyon nehéz az együttműködés, különösen azóta, hogy nyíltan bíráltam a Krím bekebelezése után az ottani tűcsereprogramok és a heroinfüggők gyengébb hatású helyettesítő szerekkel való ellátásának leállítását.

– Mi jellemzi a régióban az AIDS terjedését?

– A már fertőzöttek 60-70 százaléka kábítószeres tűvel kapta a vírust. Az újonnan regisztrált orosz eseteknél viszont 55 százalék szexuális, döntően heteroszexuális kapcsolat révén fertőződött meg, ami a kórokozónak a szűk kábítószeres csoportból a teljes lakosságba való átjutását jelzi. Az abszolút számokat tekintve azonban még a tűvel való fertőzés is növekszik, miközben például Franciaországban a hatékony kockázatcsökkentő szolgáltatásoknak köszönhetően az új fertőzötteknek egy százaléka tartozik ebbe a csoportba.

Az AIDS áldozatainak kijevi emlékműve Gleb Garanich / Reuters

– A régióban más kockázati csoportokon is nagy a nyomás.

– Nincsenek adataink az illegalitásban működő szexmunkásokról, és a melegközösséget is negatív megkülönböztetések érik. Ezért a HIV 55 százalékos szexuális terjedési útjával kapcsolatban is csak a civil csoportok becsléseire támaszkodhatunk.

– Léteznek azért kockázatcsökkentő lehetőségek még a régióban?

– Kevés van, és nagyon korlátozott közegészségügyi hatással. Fehéroroszországban, ahol az egyik legjobb tűcsereprogram működik, mindössze néhány száz intravénás drogost érnek el a több tízezer közül. Ugyanez a helyzet Kirgíziában és Örményországban, Kazahsztánban pedig nagyon erős propaganda indult az opiáthelyettesítő metadonadás ellen. Oroszországban ilyen nem létezik, és a tűcsereprogram is roppant kevés. Moldovában viszont nagyobb a börtönökben a tűcsere-lehetőség, mint sok európai uniós tagországban.

– Hogy látja a magyar helyzetet?

– Közép-Európában eddig nagyon alacsony volt a HIV-fertőzöttség. Fenyegető viszont, hogy több kockázatcsökkentő programot megszüntettek, megelőző célú szolgáltatásokat leállítottak. Odesszában a kilencvenes évek végén a járvány két év alatt szinte a semmiből vált hatalmassá, de a legaggasztóbb példa Románia. Itt az uniós belépés után megszűnt a globális alap segítsége, így a civil szervezetek kénytelenek voltak beszüntetni a tűcsereprogramokat. A hatás drámai volt: a HIV-fertőzöttek között az intravénás kábítószeresek aránya 5-8 százalékról 2012-re 40 százalékra, egy évvel később 62 százalékra ugrott. Ma egyre többen szintetikus szerekkel lövik magukat. Ha megszüntetik a szenvedélybetegek hozzájutását a helyettesítő pszichostimulánsokhoz, nagyon gyorsan elszabadulhat a vírus, mivel az újfajta drogokkal egyesek naponta öt-tíz alkalommal is megszúrják magukat. Néhány magyar kolléga a civil szervezetektől arról számolt be, hogy nehéz kapcsolatot találniuk a hatóságokkal a tények elfogadtatására. A kormány egyrészt büszke az eddigi eredményekre, másrészt csökkenteni szeretné az e célra költött összegeket. Ezzel együtt meg kell értenie az AIDS-veszély növekedését. Méghozzá időben!