|
A hivatal létesítését a magyar kormány ajánlotta fel. A regionális hivatal annak a 12 központnak az egyike lesz a világon, mely a katasztrófa és vészhelyzet-elhárító (UN-SPIDER) programban vesz részt. Az iroda a természeti és ipari katasztrófák megelőzését, illetve a bekövetkezett katasztrófák elhárítását, az emberi élet és az anyagi javak mentését, valamint a katasztrófák hatásainak felmérését segíti. Feladatai közé tartozik majd a NASA felvételeinek feldolgozása is. A hivatal az ENSZ égisze alatt távérzékelési eszközökkel és módszerekkel támogatja valamennyi tagállam (különösen a fejlődő országok) katasztrófavédelmét (hurrikánok, árvizek, erdőtüzek, tengeri balesetek, földrengések, nukleáris balesetek.).
Az ENSZ Közgyűlése 2006 decemberében döntött a program elindításáról. A világ 12. hivatala Gyöngyösön a Károly Róbert Főiskolán létesül. A főiskola honlapján Bíró Péter dékán azt írta, hogy a Károly Róbert Főiskola már bizonyította, hogy olyan technológiai megoldásokkal és tudásbázissal rendelkezik, mely a katasztrófamenedzsmentet nagyban segítheti. Légi távérzékelési alkalmazásai mind külföldön, mind hazánkban – katasztrófahelyzetekben is - már bevetésre kerültek. Így a Károly Róbert Főiskolát bízták meg a 2010 októberében történt vörös-iszapkatasztrófa felmérésével, de részt vettek a Mexikói-öbölben történt olajkatasztrófa légi felderítésében is.
|