Tömeges kihalás fenyegeti a békákat

Legalább kétszáz békafaj tűnt el bolygónkról a hetvenes évek óta, és további több száz fogja követni őket a következő évtizedekben. A kétéltűeket egy gombafaj tizedeli.
John Alroy, a sydneyi Macquarie Egyetem professzora szerint 2100-ig az összes békafaj legalább 10 százaléka tűnik majd el, s ezek harmada már mostanra kihalt. Az állatok szűkülő élettere és különböző mérgezések is állnak a kipusztulás mögött, az elsődleges ok azonban a Batrachochytrium dendrobatidis nevű rajzóspórás gombafaj elterjedése a kereskedelem és tömegközlekedés útvonalainak bővülése nyomán. A gomba a békák kültakarójának felhámját támadja meg, és bőrlégzési, valamint vízbeviteli nehézségeket okoz – mostanra legalább száz faj kihalásáért tehető felelőssé.
Tigrislábú levelibéka Ecuadorban. Tíz százalék 2100-ig
STR / Reuters

A békák természetes „szövetségese" a Janthinobacterium lividum nevű baktérium, amely a gomba számára halálos koncentrációban termel anyagcseretermékeket. Kísérletek bizonyították, hogy a baktériumfürdő hatásos védelmet nyújt a kétéltűek számára, mindeddig azonban nem született megoldás a gomba terjedésének megállítására.

Alroy becslései statisztikai következtetéseken alapulnak, hiszen sok esetben nehézkes közvetlen megfigyelést készíteni ezekről az állatokról. A fajok többsége csak nagyon kis populációban lelhető fel, zömük megközelíthetetlen esőerdőkben él. A leginkább veszélyeztetett helyek között találjuk Közép-Amerika nagy részét, Brazíliát, Madagaszkárt, Ausztráliát és Új-Guineát, miközben Észak-Amerika és Európa továbbra is viszonylag biztonságos hely a békák számára.

A békák kipusztulási üteme az óvatos számítások szerint is az evolúciós kihalási ráta tízezerszerese, azaz ennyivel gyorsabb a fajok fejlődésének és eltűnésének természetben megszokott átlagos sebességénél. Más forgatókönyvek azonban ennél is nagyobb katasztrófára figyelmeztetnek, Alroy számításai óta például Madagaszkáron is megjelent a Batrachochytrium dendrobatidis. A világ kétéltűfajai közül 7% honos a szigetországban, többségük csak itt található meg.

NOLBLOG
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.