Tiltott, brutális csapdák a boltokban

A Fehérkereszt Állatvédő Liga beadvánnyal fordult a természetvédelmi felügyelőséghez a hazai üzletekben kapható, elvileg tiltólistás vadászati eszközök miatt. Az állatvédők szerint a különféle hurkokat és csapóvasakat nagy választékban, szabadon forgalmazzák.

Az alapítvány évek óta foglalkozik a tiltott vadászati eszközökkel. A szóban forgó csapdákkal egyrészt az a gond, hogy válogatás nélkül gyilkolnak (tehát védett állatokat vagy házi kedvenceket is megölhetnek, némelyik pedig az embert is megsebesítheti), másrészt komoly szenvedést, órákig vagy napokig tartó haláltusát okozhatnak.

Csapóvasak. Mind tiltott
csapóvas

Az alapítvány próbavásárlásai szerint az egyik országos áruházlánc kertészeti osztályain lehet vásárolni úgynevezett "méregmentes" csapdát, amelyet elsősorban kerttulajdonosok vásárolnak. A csapdákat a hazánkban védett vakond, illetve vízipocok elfogására használják. Különböző vasedény- és szerszámüzletekben, valamint egyes vadászati boltokban kapható olyan rágcsálóirtó csapóvas is, amelynek használatát nemzetközi egyezmények tiltják. Egy sportáruházban e hét hétfőig lehetett beszerezni rókahurkot, amelyet a Kékfény adása után (a műsor a csapóvasakkal, illetve általában a tiltott vadászati eszközökkel foglalkozott) levették a terméket a polcokról.

A Fehérkereszt Állatvédő Liga azt szeretné elérni, hogy a hatóság vizsgálja felül, milyen jogszabály-változtatásokkal lehetne elérni, hogy a felsorolt termékek kereskedelmi forgalmazását általánosan betiltsák hazánkban.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.