A SZTAKI – teljes nevén az MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézete – is egy ilyen hullámnak köszönhette a létét. Nem az állampárt vezetői látták meg a számítástechnika jelentőségét: az alsóbb szinteken már az ötvenes-hatvanas évek fordulóján megindult az erjedés.
Az első elektronikus számítógép megépítésének tervét a Magyar Tudományos Akadémiának már 1953 telén – Sztálin halálát követően nem sokkal – javasolta a korra jellemző módon a Kozma utcai börtön több lakója, köztük a SZTAKI egyik későbbi meghatározó alakja, a híres Hatvany család leszármazottja, Hatvany József. Levelére, akkor szintén nem túl meglepően, az MTA udvarias elutasítással reagált. (Majd az akadémikusok 1954 elején már értekezletet hívtak össze ugyanezzel a céllal.)
Mindent egybevetve a következő években különböző szerveződések jöttek létre, szovjet minta alapján némi változtatásokkal elkészült az első magyar számítógép, a ma már legendás M–3, majd 1964-ben megalakult az MTA Automatizálási Kutatóintézete. Ezt egy Szovjetunióból hazatért, jelentős műszaki háttérrel és egy fontos technikai találmánnyal is rendelkező megbízható „kirakatember”, Benedikt Ottó vezetésére bízták, ám a valódi munkát az akkor 38 éves agilis villamosmérnök, a rövid idő után tényleges igazgatóvá előlépett Vámos Tibor végezte.
Helyet adtak, pénzt nem
Az ekkor érezhető enyhe reformfuvallat hozta létre a Szociológiai és a közelmúltat az egyoldalú balos beállításokkal szemben reálisabban vizsgálni kezdő Történettudományi Intézetet, valamint a reformgondolkodás egyik központjává vált Közgazdaságtudományi Intézetet is – mondja lapunknak a ma 89 éves Vámos Tibor. Ő is támadhatatlan volt a konzervatív kommunista tudományos irányzatokat képviselő akadémiai körök előtt, hiszen olyan nagynénivel bírt, mint a Vörös Segélyt létrehozó Vámos Ilonka, de ő szervezte meg 1945 után a műegyetemi hallgatók körében a kommunista pártot is.
Az 1948-as tisztogatások során őt is „kisöpörték”, pártfunkciók nélkül vált nemzetközi hírű szaktekintéllyé. Baloldali kötődése persze megmaradt, de ez nem akadályozta meg, hogy vezetésének huszonegy éve alatt az 1973-ban „bekebelezett” akadémiai Számítástechnikai Központtal történt egyesítés óta mai nevén futó intézet egyfajta különleges, liberális szellemű műhellyé váljon. Az évfordulóra megjelenő, Szentgyörgyi Zsuzsa által írott könyv címe szerint egyenesen szigetté.
Vámos nemcsak különféle meggyőződésű tehetségeket gyűjtött egybe, de a rendszeres politikai gyűléseken, ahová olyanok jöttek el, mint Nyers Rezső, Marosán György vagy a fiatal Pozsgay Imre, annyira nyílt viták zajlottak, hogy néha – emlékezik az egykori igazgató – még ő is megijedt. Akkoriban semmi sem volt magától értetődő. Az Akadémia befogadta az intézetet, ám pénzt az induláshoz az akkoriban nyitott szellemű Országos Fejlesztési Bizottságtól kapott.
A szakmai irány megválasztása sem volt könnyű: mindenben a szovjetekre kellett sandítani, Vámosék mégis hátat fordítottak a már jócskán lemaradásban lévő szovjet technológiának, és a központi nyomás ellenére nyugati számítógépekre építették a SZTAKI tevékenységét. Mint mondja, ebben a párton belül a haladóbbnak tekinthető vezetők, Aczél György és Fock Jenő támogatták a kutatókat.
Megkerülni az amerikaiakat
Az intézet első időszakában hazai nagyvállalatok számítógépes folyamatirányítását korszerűsítették, szoftvereket készítettek a magyar szerszámgépiparnak és jelentős sikereket értek el az akkor beindult, számítógéppel segített tervezésben, a szabályozáselméletben, majd jóval később a hálózatok tudományában. Apropó tudomány! A SZTAKI ugyan akadémiai intézet, és mint ilyen, az ember azt várná, hogy alapkutatást végez, ahol jelentős matematikai elméletek születnek, amelyeket a számítástechnika alkalmaz, ám a számítástechnikával foglalkozó kutatás elsődlegesen alkalmazott, a gyakorlattal összeforrott tudományt jelent.
A SZTAKI életében ezért mindig döntő szerepe volt az elméleti és gyakorlati kutatások egészséges egyensúlyának, mondván erős elmélet nélkül nem lehet diktálni az alkalmazás piacán. Különösen a nyolcvanas évektől, a gazdasági bajok nyilvánvalóbbá válásától viszont kényszerítővé vált az áramvonalasítás, amit a 60. évét elérő Vámos önkéntes távozása után 1986-tól Keviczky László, majd a mostani igazgató, Inzelt Péter hajtott végre.
Ezek az évek azonban egy nagyon fontos időszakot is jelentenek: eleinte a legkorszerűbb – zömmel informatikai – technológiák beszerzését tiltó amerikai rendelkezés, az úgynevezett COCOM-lista trükkös megkerülését elősegítő fejlesztéseknek az idejét (még John C. Whitehead amerikai külügyminiszter-helyettes is eljött az intézetbe a titok csodájára járni), majd a rendszerváltozás után éppenhogy a COCOM megszűnésének túlélését. Amíg e fura technológiai libikóka első felében sok hazai intézmény és vállalat lubickolt, addig a másodikba, amikor okafogyott tevékenységük legnagyobb része deficitessé vált, a legtöbben beledöglöttek. A SZTAKI azonban nem.
– Erre időben felkészültünk – mondja a jó időben kapott amerikai ösztöndíj alatt szocializálódott Keviczky László, akit a nyolcvanas évek második felében rohadt kapitalista igazgatónak neveztek, amikor a több mint nyolcszáz főből négyszáztól megvált. Főként a hardvereseket küldték el, igaz, legtöbbjüket álláshoz, vagy saját vállalkozáshoz segítették.
Gáz, Paks, Ferihegy
Míg a híres KFKI (Központi Fizikai Kutató Intézet) későn ébredt, gyakorlatilag szét is hullott, a SZTAKI új struktúrával és finanszírozási modellel tovább működött. Ez utóbbi kidolgozása igazából már a mostani vezető, Inzelt Péter nevéhez fűződik, aki Keviczky akadémiai főtitkárrá választása után vette át a marsallbotot. Az intézetben 1987 óta minden egység önelszámoló: amit megbízásokkal, pályázatokkal megkeresnek, az az övék, nem veszik el tőlük, nem csoportosítják át a gyengébbeknek, viszont pénzeik 40 százalékát befizetik a közösbe, amit az akadémiai támogatással (ez jelenleg a költségvetés harmada) együtt egyebek mellett a kutatási eredmények támogatására fordítanak.
– A nívós publikációk között évente 300 milliót osztunk szét, de a tudományos minősítések és a doktoranduszok után is jár pénz, sőt minden fiatal után, aki két évig marad a SZTAKI-ban, kétmillió forintot adok az illető részlegnek – mondja a menedzserként elévülhetetlen érdemeket szerzett Inzelt.
 |
| A híres M–3 |
– Próbáltunk dolgozni és alkalmazkodni – foglalja össze a történteket az idén hetvenévesen leköszönő vezető. Jóllehet a rendszerváltással a régi ipari partnerek zöme –néhány kivételével, mint például Százhalombatta vagy Paks – tönkrement, ügyes pénzügyi manőverekkel a kilencvenes éveket végül sikerült túlélni, majd a hazai innovációs vezetés kénye-kedvének kitett hazai projektek mellett lassan elkezdtek jönni az uniós pénzek is. A hatodik és hetedik uniós keretprogram idején országosan a második legtöbb európai projektben vettek részt az intézetnél legalább tizenötször nagyobb Műegyetem után, a tízszer nagyobb ELTE-vel holtversenyben.
A másoknál nagyobb fizetést kínáló SZTAKI megőrizte tehetségvonzó képességét, a létszám felét fiatalok teszik ki, az elvándorlás minimális. A saját pénzből, másfél milliárdért felújított három épületben dolgozók akkor sem kerültek veszélybe, amikor pár éve az MTA tömbösítette intézeteit – a SZTAKI önállósága sosem volt kérdéses. Ha az unió kiválósági központja címet már 2001-ben elnyert intézet eredménylistáját nézzük, nehéz a válogatás.
A SZTAKI kutatói dolgozták ki az országos nagynyomású gázvezeték-hálózat, és két paksi atomerőművi blokk irányítási és diagnosztikai rendszerét, a ferihegyi légi irányítók radarszimulációs és oktatórendszerét, számtalan intelligens ipari gyártórendszert, az első kormányzati honlapot és az egyetlen hazai plágiumkeresőt, a KOPI-t. A húsz éve indult híres SZTAKI-szótár az első ilyen nyilvános webes szolgáltatás, ahogy saját intézeti honlapjuk is az első olyan portál, amely egy magyar kutatóintézet K+F tevékenységéről adott hírt a világhálón.
A jövő zavaros
Jelenleg az egyik legígéretesebb irány az okos közlekedési rendszerekhez kötődik. Mint Bokor József tudományos igazgatótól megtudtuk, a német partnereknek a tököli repülőtéren saját maga mutatta be, hogyan tudnak 80 kilométeres óránkénti sebességgel konvojban közlekedő kamionokat irányítani. Egy német sofőr ült az első kocsiban, a szorosan az utána következő autók robotpilótái a vezető által küldött jelek alapján 3–5 méteres távolsággal követték, és még hirtelen fékezésnél is időben be tudtak avatkozni.
Laboratóriumának legutóbbi terméke egy teljesen elektromos meghajtású intelligens autó, amelynek minden kerekét külön lehet vezérelni, ezáltal speciális manőverekre is képes, de a fékezés energiáját is visszatáplálja. Az intézet olyan partnerekkel dolgozik, mint az Audi, az Opel, a Bosch, a Daimler vagy a Knorr-Bremse. De van robotrepülőjük is és szerződésük a NASA-val és az Airbusszal...
A jövő? Inzelt Péter a fejét csóválja. A hazai pálya meglehetősen homályos: megkötött szerződéseket nem írnak alá, nem fizetik ki. Több mint egymilliárd forintnyi megnyert projektre nincs aláírt szerződés, és azt sem tudni, kihez kell emiatt fordulni. Addig, amíg ezek megoldódnak, ketyeg a tartalék. Amiből szerencsére még van. Ellenben az országos helyzettel, párhuzamosan apad a morál. Egyre gyakoribb, hogy a fiatalok az intézet mellett egyetemen is dolgoznak, és még saját céget is visznek.
Ha új megbízást kapnak, ügyelnek rá, hogy mindenhova jusson belőle. Egyre kevésbé divat a hűség, inkább az, hogy adjuk meg a császárnak, ami a császáré és magunknak is, ami a miénk. A legfontosabb csoportokkal még nincs gond, de kérdéses, hogy meddig lehet náluk fenntartani a rendet. Máskülönben a sziget szárazra kerülhet.
