Turán Pál (1910-1976) a XX. századi matematika egyik kimagasló alakja volt. Emlékére a Magyar Tudományos Akadémia, az MTA Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézete, az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a Bolyai János Matematikai Társulat nemzetközi konferenciát szervez 2011. augusztus 22-26 közt Budapesten.  A konferenciára (szinte mindannyian Turán Pál tanítványai, vagy tanítványainak tanítványai) 25 külföldi országból érkezik közel kétszáz matematikus. A résztvevők közül 14-en a Magyar Tudományos Akadémia rendes, levelező, külső vagy tiszteleti tagjai, ketten Fields-érmesek – tájékoztatott Miklós Dezső, a Rényi Intézet igazgatóhelyettese.

Turán egyetemi tanulmányait 1933-ban fejezte be, de állást csak 1938-ban kapott, a Ferenc József Rabbiképző Intézet gimnáziumában. A II. világháború alatt munkaszolgálatos volt. Szokatlan lelkierejét és a matematikával való különleges kapcsolatát mutatja, hogy ezt az időszakot is alkotásra tudta használni. Ekkor született nevezetes gráfelméleti tétele, ami a gráfelmélet egy új fejezetét nyitotta meg. Alexits Györgynek mondta, hogy „legjobb gondolataim akkor támadtak, amikor villanydrótokat kellett húznom oszlopok tetejére, mert így egyedül lehettem, kínzóink közül senki sem vette észre, hogy közben gondolkozom”.

A háború után 1947-ben Dániában, 1948-ban pedig az Egyesült Államokban, a hírneves princetoni kutatóintézetben (Institute for Advanced Study) töltött egy-egy félévet, majd hazatért, annak ellenére, hogy Princetonban állást ajánlottak neki. 1948-ban a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja lett, 1949-ben egyetemi tanár, 1953-ban pedig az Akadémia rendes tagja. Kétszer kapott Kossuth-díjat: 1948-ban és 1952-ben. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem tanszékvezető professzora volt 1974-ig, ezután pedig haláláig az MTA Matematikai Kutatóintézetében dolgozott.

Kutatómunkájának egyik fő területe a számelmélet, ezen belül is a prímszámok elmélete és az úgynevezett Riemann-sejtés, mely a matematikának mindmáig az egyik legfontosabb megoldatlan problémája. Munkásságára jellemző a sokoldalúság, a számelmélet különböző fejezetei mellett fő kutatási területe volt az analízis számos területe, így az approximációelmélet és a komplex függvénytan is. Több évtizeden keresztül dolgozott fő művének – az általa kifejlesztett hatványösszeg-módszert és annak széleskörű alkalmazásait bemutató könyvnek – második kiadásán, melyet betegsége miatt nem tudott befejezni, és amelyet végül tanítványai, Halász Gábor és Pintz János fejeztek be.

Munkásságát az új jelenségek keresése, a „járatlan utat jártért el ne hagyj” elv jellemezte. A matematika lételeme volt; azért nem tanult meg autót vezetni, mert attól tartott, hogy a matematikai problémákon való állandó gondolkodás miatt nem fog tudni folyamatosan a vezetésre figyelni. Turánt komolyan érdekelte a történelem, az irodalom, a klasszikus zene és a sport. Budapest szellemiségét „Almássy téri gyerekként” a sajátjának érezte, ebben a viccek, a szólásmondások, a „pestiségek” fontos szerepet játszottak. Maga is állandóan szóvicceket gyártott. 1954-ben Indiába utazott előadásokat tartani, és a hajón megnyerte az utasok számára rendezett pingpong bajnokságot. Különösen arra volt büszke, hogy a döntő játszmában reménytelen helyzetből sikerült fordítania.