Svédországba kerül Hevesy Nobel-díja

Másfél évtizeden át az MTA székházában, illetve könyvtárában őrizték Hevesy György, az 1943-as kémiai Nobel-díj nyertesének Nobel-érmét. Az érmet fia, Georg de Hevesy visszakérte, hogy Svédországba vigye.
Az 1966-ban a németországi Freiburgban elhunyt Hevesy György hamvait a család kívánságára 2001 áprilisában a budapesti Kerepesi temetőben helyezték örök nyugalomra. Georg de Hevesy ekkor találkozott Marx György fizikussal, aki nagyon érdeklődött apja munkássága iránt. A Nobel-érmet az ő közvetítésével állították ki az Akadémiai Könyvtárban. Georg de Hevesy nővére, Jenny de Hevesy-Arrhenius halála után, 2009 júliusában ismét Budapesten járt, mert az ő hamvait is a szülei mellett temették el.
Fotó: Szigeti Tamás / MTA

„Most viszont a stockholmi Nobel Múzeum egy új épületet emel a Nobel-díj tiszteletére, és úgy vélem, hogy az éremnek ott, az állandó kiállításon lenne a helye. Már nyolcvannyolc éves vagyok, itt az idő, hogy a jövőre gondolva foglalkozzam az érem sorsával. Ezért írtam Lovász Lászlónak, aki kedvesen és segítőkészen válaszolt erre a kérésemre. Most pedig itt ülök, az aktatáskámban az éremmel" – mondta az mta.hu-nak Georg de Hevesy.

Fotó: Szigeti Tamás / MTA

Hevesy György Dirk Costerrel együtt 1923-ban azonosította és elemezte a periódusos rendszer 72. elemét, a hafniumot. Hevesy 1943-ban Svédországba költözött - a Stockholmi Egyetem hívta meg a szerves kémia tanszék vezetőjének. E minőségében kapta meg a kémiai Nobel-díjat a radioaktív izotópok indikátorként való alkalmazásáért.

NOLBLOG
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.