Sólymok kontra szélerőművek
Hogy a szélerőművek alkalmanként jelentős pusztítást tudnak végezni a vonuló madarakban, az már többször bebizonyosodott például Dániában, Norvégiában és a Brit-szigeteken. A ragadozók és a szélkerekek "együttélését" viszont még nem vizsgálták - egyebek mellett azért, mert kevés olyan hely van a világon, ami erre alkalmas lenne. A Mosonszolnok mellett szélerőműpark ebből a szempontból kivételes helyzetű, mivel a terület szélén kerecsensólymok fészkelnek. Így a ritka madarak a táplálékszerzés és a fiókák etetése során vélhetőn rendszeresen berepülnek a propellerek hatósugarába.
A szélekrekeket üzemeltető Kft. és az MME munkatársai rendszeresen ellenőrzik a szélerőmű-farm területét, és regisztrálják az esetleges madárpusztulásokat. Emellett a terület peremén fészkelő kerecsensólyom-párok két tagját megjelölik műholdas jeladókkal, és naponta többször, egyméteres pontossággal bemérik a madarak helyzetét. A napelemes, 22 grammos jeladók a GPS-rendszert használva, rádióadó segítségévl tájékoztatják a madarászokat a sólymok mozgásáról, lehetővé téve annak megállapítását, hogy a fokozottan veszélyeztetett kerecsenek milyen mértékben használják a szélkerekek közötti veszélyes területet napi aktivitásuk során. A kapott információkat például új szélerőmű-telepek tervezésénél és engedélyezésénél lehet majd felhasználni.
A két kiválasztott madárra február végén, illetve március elején tették fel a jladókat. Az eredményeket az MME honlapján (mme.hu) közlik majd.