A különféle biotechnológiai irányokat általában színkódokkal jelölik. Az orvosi célú módszereket, ilyen termékeket előállító cégek az ágazat kétharmadát uraló piros, a legvitatottabb, agrárterületen működő társaságok a zöld, míg az ipari, környezetvédelmi kérdésekkel foglalkozó vállalatok a fehér biotechnológia képviselői. Hozzájuk csatlakozik az ágazat számítógépes hátterét adó bioinformatika.
Persze van olyan, számomra kissé erőltetettnek ható felosztás is, amely még több színt hoz a képbe: a kéket, mely a tengeri biotechnológiát jelölné, a sárgát, amely az élelmiszer- és táplálkozástudományt, a barnát, amely a sivatagi körülményekkel kapcsolatos megoldásokat, végül a feketét, amely a bioterrorizmus és a biofegyverek technológiáját.
Sokak szerint a második világháború előtt hazánk volt a biotechnológia fellegvára,
és nem Ereky miatt. Magyarországon sikerült először ipari méretekben biológiai úton ecetsavat előállítani, itt gyártottak elsőként B12-vitamint, és nálunk honosították meg a baktériumalapú enzimeken alapuló sörgyártást.
Ma nem ilyen rózsás a kép, amiről Duda Ernő, a közel száz tagot tömörítő Magyar Biotechnológiai Szövetség elnöke tájékoztatott. Bár az új uniós tagországok között mind a jövőbeni fejlődési lehetőségek és a képzett munkaerő vonatkozásában, mind a cégek, termékek és alkalmazottak száma tekintetében még őrizzük az elsőséget, a mélyebb analízis erős egyenlőtlenségeket mutat. Majd ötven tagot számlálnak a piros biotechnológia vállalatai, míg a zöld vagy a fehér szektor cégei ennél jóval kevesebben vannak.
Az elmúlt években tulajdonképpen stagnált a létszám, ami már önmagában is intő jelnek számít, ahogy az is, hogy a tagok összesített bevétele 2013-ban valamelyest csökkent az előző évhez képest. Az, hogy csak a szövetség piros „lába” erős, a hagyományosan erős orvosi képzés miatt nem meglepő, miközben az országban kialakult GMO-ellenes hangulat nagyon kedvezőtlen az egész zöld biotechnológiára nézve, ami az elnök szerint hosszú távon katasztrofális hatással lesz a magyar mezőgazdaság versenyképességére. Bár ennek az ellenkezőjét kommunikálják, ám a tények Duda Ernő szerint nem ezt támasztják alá.
– Húsz év múlva a világ összes vezető gazdasága génmódosított növényeket fog termelni, és akkor nagyon fogjuk bánni, hogy a területen meglévő erős alapkutatási kapacitások ellenére ilyen szélsőséges álláspontot képviseltünk. A kormány környezetvédelmi érzéketlensége az ágazat fehér „lábát” sorvasztja, miközben ez a szektor – mely a biomassza ipari, energetikai felhasználásán túl többek között célzottan átalakított baktériumokkal tisztítja a szennyezett területeket, ártalmatlanítja a veszélyes hulladékokat – Nyugat-Európában vagy az Egyesült Államokban valósággal szárnyal.
Az így jóformán egy lábon „sántikáló” hazai biotechnológia egésze fejlődésének egyik legnagyobb gátja a szakemberhiány. – Amikor tíz éve először jeleztük ezt a gondot, körberöhögtek
– mondja a szakmai szövetség vezetője.
Azóta sajnos már senki nem mosolyog, amikor az elvándorlás kerül szóba. Ez mára olyan méreteket öltött, hogy nehéz találni tapasztalattal, magas szintű nyelvtudással és PhD-vel rendelkező kutatókat, helyettük egyre több cég külföldről érkezettekkel tölti fel a gárdáját. Frissen végzettek ugyan vannak, de itt meg a felsőoktatásból elvett pénzek ütnek vissza, gyakorlati problémák iránt érzékeny diplomásból kevés akad.
Végül a harmadik nagy gond a finanszírozás. Apjok András, a reumás artritisz és a mieloid leukémia korszerű diagnosztikájában alkalmazható laboratóriumi tesztet kifejlesztő MDQuest igazgatója szerint két évig van pályázati pénz, aztán megint elzárulnak a csapok. Ez a hektikus bizonytalanság nem segíti a fiatal vállalkozásokat. Az elmúlt évtized második felében hosszas lobbizás után olyan pályázati rendszer alakult ki, amely kedvezett az innovatív cégeknek, ám ezt később visszacsinálták, és az elmúlt időben a szakmaiságnak nagyon kis szerep jutott a pályázatok elbírálásánál – világítja meg a helyzetet Duda Ernő.
Az utóbbi két évben pedig egyáltalán nem jutott ilyen pénz, ami különösen az egyetemeken alakult spin-off cégeket hozta nehéz helyzetbe. A cégek most igazán a kockázati tőkére számíthatnak, ami épp a kétezres években hiányzott, azonban ez a kezdő cégeknek nem segítség. Most az Európai Unió Jeremie programja épp ezt az űrt hivatott betölteni. Ezekben elvileg sok pénz van, ám a legtöbb ilyen alap csak informatikai projektekkel foglalkozik. Az élettudományi területben túl nagy rizikót látnak, nem is értenek hozzá, így nagyon szűkös a fogadókészségük – állítja Duda Ernő.
Teljesen új jelenség viszont a magyar biotechnológiai piacon az üzleti angyalok megjelenése. E tőkével, tapasztalattal és szaktudással – zömmel informatikai háttérrel – is bíró befektetők mára jelentős szerephez jutottak a hazai cégek támogatásában, némelyikük fél tucat vállalatba is injektált pénzt. A kockázati tőkének köszönheti sikereit a transzplantációs genetikával foglalkozó Omixon. Fejlesztéseik révén pontosabban meg tudják mondani, egy potenciális vesedonor kompatibilis-e a szervre váró beteggel.
Ez lehetővé tesz élő donoros transzplantációt is, ami a fejlett világban az egészségügyi kiadások 3-5 százalékát kitevő dialízis költségeit drasztikusan csökkentheti.
Az ötleteket termékké tökéletesítő cég alapító elnöke, a vegyész és szoftverfejlesztő képzettséggel is rendelkező Bérces Attila egy amerikai sikert említ az ágazat manapság jellemző példájaként. A rák genetikán alapuló egyéni gyógymódjával startoló Foundation Medicine-t kockázati befektetők néhány tízmillió dollárral alapították, majd a céget tőzsdére vitték. Néhány év múlva a gyógyszeróriás Roche 1,2 milliárd dollárt adott a vállalat többségi tulajdonáért.
Ezzel szemben nálunk a klasszikus nagy gyógyszergyártók bújnak új köntösbe, amikor önmagukat biotechnológiai vállalatnak nevezik, még akkor is, ha árbevételüknek csupán töredékét adják az ilyen, biológiai alapú termékek – említ egy érdekes hazai vonást Apjok András. Ahogy az is jellemző, hogy amíg egy magyar kutató Amerikában évente akár húsz-harminc szabadalmat is bejelent, ha véletlenül hazatér, ilyen irányú aktivitása többnyire elveszik. A magyar szabadalmi mélypontot Apjok azzal is magyarázza, hogy az USA sok kutatóintézetében feláldozzák a publikációkat a szabadalmaztatható és így a piacon pénzt hozó tudás oltárán.
Nálunk ezzel szemben mindenáron a publikálás az elsődleges érdek, és a kettő kizárja egymást.
Itthon csak az az elismert kutató, akinek magasabb a publikációs rátája, míg a szabadalmak értéke jóval kisebb, nem rúghatnak labdába a tudományos publikációkkal.
A legjobban azoknál a cégeknél megy a szekér, amelyek csak külföldre termelnek, és nem ácsingóznak hazai pénzre. Ilyen Duda Ernő cége, a Solvo, de az elnök szerint van kivétel: a molekuláris rákdiagnosztika hazai úttörője, a KPS, amely megmutatta, hogy jól megválasztott innovatív szolgáltatással a hazai piacon is lehet keresni.
A szakmai szövetség nagy sikernek tekinti, hogy elérték a kormányzatnál: ha a K+F cégek PhD-fokozattal rendelkező munkatársat foglalkoztatnak, a fizetése járulékmentes, ami sokkal ösztönzőbb egy korai fejlesztési fázisban lévő cég számára, mint a társaságiadó-kedvezmény. Most már csak a részvényopciók adózását kéne megváltoztatni. Az innovatív iparágakban Duda Ernő szerint csak úgy lehet megtartani a kulcsembereket, ha tulajdont adnak nekik. Sajnos nálunk ilyen esetben az újdonsült részvénytulajdonosnak azonnal adóznia kell, miközben a papír még nem hoz számára jövedelmet.
Ezt a fejlett világban csak a későbbi siker esetén kell kifizetni, miközben a kezdeti időszakban alacsonyabb költségből, jobb emberekkel több fejlesztést lehet végrehajtani. Sajnos a szövetség vezetői az elmúlt 13 évben egyik kormányban sem találtak egyetlen pénzügyért, aki a dolog logikáját megértette volna.
Lobbizni a biotechnológia érdekében európai szinten is muszáj, mivel az ágazat az egész kontinensen, különösen a finanszírozás és forgalmazás terén lemaradt amerikai versenytársaival szemben – erősíti meg lapunknak Tom Saylor, az Európai Bioipari Szövetség, az EuropaBio alelnöke.
|
Génmódosított halak a tajpeji bioexpón
Pichi Chuang / Reuters |
– A legnagyobb különbség abban van, hogyan tudunk a tudományos eredményből kereskedelmi terméket előállítani – mondja Saylor, aki érthető módon a döntésekben és támogatásban sem egyértelmű brüsszeli politikát is okolja. Ebben azonban némi természetes hullámzást is felfedezni vél. Amikor leírták a humángenomot, nagy volt a lelkesedés, aztán jött a lejtmenet. Mostanra viszont beért sok, a genom megismeréséből fakadó felismerés, és olyan felfedezések születtek, amilyeneket korábban nem is sejtettünk.
A brit szakember óvatos optimizmusa vélhetően nem Ereky Károly 1919-ben németül megjelent névadó Biotechnologie című könyvének sorsára hajaz. Ebből annak idején csupán néhány példány került az országba, s a két-három közkönyvtárban fellelhető mű annyira ismeretlen maradt, hogy az egyik példány még a kilencvenes években is felvágatlanul került elő.
