galéria megtekintése

Rengeteg életet menthet meg egy új szervátültetési módszer

0 komment


Palugyai István

Fotó: Népszabadság

Ezentúl minden veseátültetésre váró beteg kaphat új szervet, függetlenül a donor immunológiai tulajdonságaitól. A forradalminak nevezhető eljárásról egy nagy amerikai kutatás eredményei alapján adtak hírt a neves orvosi szaklap, a New England Journal of Medicine hasábjain.

A kutatás során a kutatók úgy változtatták meg a betegek saját védekező rendszerét, hogy azok képesek legyenek befogadni akár immunológiailag összeférhetetlen veséket is. A John Hopkins egyetem transzplantációs sebésze, Dorry Segev vezetésével folyt kutatás során először kiszűrték a betegek véréből a kilökődésért felelős antitesteket, majd más antitestekkel töltötték fel a szervezetüket, hogy addig is legyen valamilyen immunitásuk, amíg szervezetük újra képes lesz a védekezésre. Valamilyen, egyelőre ismeretlen okból az újraképződő antitestek már nem lesznek annyira agresszívek az idegen szervekkel szemben. Amennyiben néhány újonnan képződött antitest mégis problémákat okoz, az orvosok meghatározott szerekkel az összes olyan fehérvérsejtet jelölik, amely agresszív antitesteket termel. Az átültetés előtti érzékenyítés akár két hétig is eltarthat, ami miatt a sebészek logisztikailag csak élő donortól származó szervvel tudnak számolni.

 

Az új vizsgálatba 22 orvosi központ 1025 olyan, az új kezelésen átesett betegét vonták be, akik szervezete elvileg inkompatibilis szervet kapott. Ezeket ugyanannyi, várólistán lévő, élő donortól szervet kapott beteggel hasonlították össze, illetve olyanokkal, akik elhunyt donortól kaptak immunológiailag megfelelő szervet.

Nyolc év elteltével az első csoport 76,5 százaléka volt még életben, míg a várólistáról szervet kapott pácienseknek és a halott donoros szervátültetésen átesetteknek csak 62,9 százaléka, nem beszélve azokról, akik hiába vártak, ennyi idő alatt sem tudtak szervhez jutni. Közülük ugyanis csak 43,9 százalék élte túl a nyolc évet.

Az érzéketlenítésnek nevezett folyamat rengeteg életet menthet meg, hiszen eddig több százezer ember várt hiába olyan vesékre, melyeket szervezete nem lökött ki magából.

Fotó: Népszabadság

Szakértők szerint csak az Egyesült Államokban százezer ember van a veseátültetési várólistán, közülük legalább ötven százalék rendelkezik olyan antitestekkel, amelyek megtámadják a donor szerveket és húsz százalékuk szervezete gyakorlatilag minden idegen szervet kilök magából. Az eljárás egyelőre meglehetősen borsos, 30 ezer dollárba kerül és a New York Times szerint olyan szereket használ, melyeket eddig erre a célra még nem is engedélyeztek. Amerikában egy veseátültetés is százezer dollárba (28 millió forintba) kerül, ám szakértők szerint ez mégis olcsóbb megoldás, mint a dialízis, amelynek ára évente 70 ezer dollár (majd húszmillió forint).

Jóllehet a legtöbb átültetést vesével végzik, a módszer alkalmazható lehet máj és tüdő esetén is. A máj Segev doktor szerint kevésbé érzékeny a kilökődésre, ezért vélhetően kisebb „macerálásra" van szükség a kívánt eredmény eléréséhez.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.