Orvosegyetem? – csakis klinikákkal!

Az oktatás, kutatás és betegellátás hármas egysége teszi az orvosképző egyetemeket nemzetközi tudásközponttá. Ebből egyenesen következik, hogy az orvosi egyetemek nem képzelhetők el klinikák nélkül! Mégis, idén ősszel is megjelennek olyan hírek, amelyek működőképes megoldásként mutatják be a klinikák leválasztását az orvosképző egyetemekről.

A leválasztási tervek mögött az a meggondolás húzódhat meg, hogy a kórházakkal azonos irányítási szerkezetben a klinikák hatékonyabban működtethetők. A négy orvosképző egyetem klinikáit képviselő szövetség (EKSZ) az esetleges leválasztást szorgalmazó törekvéseket rendkívül kockázatosnak és a minőségi orvosképzést veszélyeztető elgondolásnak tartja - közleményük a Semmelweis Egyetem honlapján olvasható.

A hazai orvosképző felsőoktatási intézményekben közel negyedszázada bevezetett idegen nyelvű képzés talán az egyik legnagyobb vívmány. Orvosképző egyetemeink ezáltal váltak nemzetközi szinten is tömeges oktatást végző tudásközpontokká. A külföldi hallgatók által befizetett tandíjak összege a négy egyetemre vetítve évente 20-25 milliárd forintot tesz ki. Az itt tanuló hallgatók átlagosan ugyanennyi pénzt költenek el lakásra és élelemre, és ez már nemzetgazdasági szinten is számottevő bevételi forrás. Amennyiben a klinikák az egyetemektől függetlenül működnének, ezek az oktatási műhelyek menthetetlenül szétesnének. A negyedévezredes tradícióra és a hatalmas oktatási tapasztalatra épülő vonzerő pillanatok alatt eltűnne. A klinikák helyébe lépő oktatókórházakban sem a kutatás, sem az oktatás nem lenne prioritás. Az Egyesült Államokban már megpróbálták különválasztani a betegellátást, kutatást és az oktatást, de a tapasztalatok egyértelműen igazolták, hogy ezek a tevékenységek egy intézményen belül, együttesen és egymást erősítve működnek a legmegfelelőbben. Az európai tendenciák is az egyetemi klinikákon alapuló orvosképző helyek irányába mutatnak.

Az Egyetemi Klinikák Szövetsége arra kéri az egészségpolitika és a felsőoktatás irányítóit, hogy az idegen nyelvű és a magyar nyelven folyó orvosképzés fenntartása érdekében álljanak ki az egységes magyar orvosi képzés mellett. A szövetség meggyőződése, hogy az orvosképzés jelenlegi struktúrájának gyökeres megváltoztatása nemzeti célokat, több évtizedes szakmai eredményeket, sikeres országimázst, valamint sokmilliárdos bevételeket veszélyeztet.

Szél Ágoston, a Semmelweis Egyetem rektora – a professzor november elején nyilatkozott e kérdésben lapunknak - szerint, ahogy a magányos kutatók, úgy a magányosan működő egyetemek kora is lejárt. A közös munka a jövő útja. A Semmelweis Egyetem hagyományai arra mutatnak, hogy a jelenlegi egységet kell megtartani, erősíteni a kapcsolatokat, s nem megbontani a jól működő rendszert. A külföldi tapasztalatok szerint sokkal hasznosabb a szinergiák erősítése.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.