galéria megtekintése

Lopást is jelez a magyar csodakütyü

Az írás a Népszabadság
2015. 07. 27. számában
jelent meg.


Ötvös Zoltán
Népszabadság

Okoscsengőt fejleszt egy budapesti csapat. Az egy éve formálódó ötlet hamarosan boltokban kapható termékként jelenik meg – feltéve, ha támogatókra talál a Shoka nevű vállalkozás koncepciója. Az első csengők heteken belül megjelennek a budapesti utakon, szeptemberben a nyilvánosságnak is bemutatják az ötletet.

A biciklikormányra szerelhető csengő okossága sokrétű. A ShokaBell névre hallgató eszközzel például csengetni is lehet – a nyolcféle csengőhang hangereje szabályozható. Azért csak nyolcféle a hang, mert nem koncertet akarnak adni, hanem valamire figyelmeztetni az embereket. „Alacsony és magas hangok váltakoznak, a dallam szaggatott” – ismerteti Falus Dániel, a Shoka vezetője az alapfunkciót. (A készülékház teljes mértékben magyar fejlesztés, amit egy profi csapattal közösen alkottak meg.)

A hagyományos biciklilámpánál alig nagyobb okosság tetején LED-es ikonok mutatják az irányt, a fényerőt fénymérő szabályozza, hogy éjszaka ne vakítson, nappal pedig látható legyen a kijelző. Ha az eszköz szoftvere megtanulja a várost, például azt, hogy hol fékeznek a legtöbbet és legnagyobbat a bringások, akkor figyelmeztetéseket is megjelenít – ezt a funkciót a Vs.hu derítette ki. Lesz mikrofon is, így a csengetés hangerejét a környezethez, azaz a forgalmi helyzethez lehet igazítani. A pontos magasságméréshez pedig barométert forrasztanak az alaplapra. Ennek egyelőre nem nagyon van szerepe, de olcsóbb eleve rászereltetni az áramköri lapra, mint később észbe kapni.

Kerékpározásra ösztönző applikáció
Kerékpározásra ösztönző applikáció
Kurucz Árpád / Archív

 

Az okoscsengő nem egy, hanem valójában két eszköz, ugyanis a kormányon lévő foglalatban lesz egy mozgásérzékelő, egy giroszkóp, és egy rádióadó 200 méteres hatótávolsággal, ami azonnal figyelmezteti az okoscsengőt, hogy mozgatják a biciklinket –tájékoztatta lapunkat Falus Dániel. A csengő továbbítja a vészjelzést a tulajdonos mobiltelefonjára (feltéve, ha letöltötte a megfelelő applikációt, amit pedig le kell tölteni, hiszen e nélkül nem okos az okoscsengő). Ha ellopják a biciklit, az utolsó pozícióját (last seen posi tion) be tudjuk mérni.

A Shoka-rendszer mobiltelefonokra telepíthető applikációja havonta új funkciókkal gazdagodik. A fejlesztők ösztönző kampányokkal szeretnék rávenni a közlekedőket a biciklizésre. Tekerni lehet akár a ShokaBellért is. Az első 100 ember, aki 1000 km-t teker, kap majd egy ingyencsengőt, illetve lehet majd tekerni árengedményekért is. Ide olyan cégek termékeit várják, akiknek fontos a környezetvédelem. A tesztverzió első körben iPhone-kon lesz elérhető – tájékoztatott Falus Dániel, a Shoka vezetője. A projektet eddig a Kitchen Budapest finanszírozta, ez az idő elég volt arra, hogy bebizonyosodjon, helye van a terméknek a piacon. A továbblépéshez szeptemberben gyűjtőkampányt indítanak a Kickstarteren, amibe úgy akarnak belevágni, hogy a kezükben van a 3D-nyomtatott készülékház a beszerelt elektronikával. Nagyon meggyőzőnek kell lenni, hogy a gyártás elindításához szükséges százezer dollárt összeadják a támogatók.

Az első csengők heteken belül megjelennek a budapesti utakon, és szeptemberben a nyilvánosságnak is bemutatják azt! A ShokaBell a globális piacra készül, de az ötletgazdák a magyar piacra is koncentrálnak. A fejlesztést egyelőre itthon tervezik, de jelenleg is remote teamként dolgoznak, így annak sem lenne semmi akadálya, hogy a csapat egy része akár Kaliforniában dolgozzon.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.